Mutatkozz be röviden az Öt év – öt nyelv+ olvasóinak! Ki vagy, mit kell tudni rólad?
Ezt a részt legszívesebben üresen hagynám. Az emberi elme szeret kategóriákban gondolkodni és „bedobozolni” a másikat. De vajon mit mond el rólam a végzettségem, vagy az érdeklődési köröm? Elárulja-e, hogy ki vagyok valójában? Úgy gondolom, hogy nem.
Talán legyen elég annyi, hogy szeretem az angol nyelvet.
Milyen nyelvet tanulsz, mióta és miért?
Angolt tanulok, de nehéz pontosan meghatározni, mióta. A középiskola utolsó két évében találkoztam vele először, de azok az évek szinte nyomtalanul múltak el.
A következő alkalommal már önálló nyelvtanulóként az egyetem végén vettem elő újra, s kezdtem a nulláról, hogy megszerezzem a középfokú nyelvvizsgát a diplomámhoz.
Innen számíthatjuk igazán az angol nyelvtanulásom kezdetét, ez 2008-ban volt.
Több oka is van, amiért pont ezt a nyelvet tanulom. Egyrészt tetszik a hangzása, érdekesnek találom a nyelvtanát, plusz egy világnyelvről van szó, ami ma már szinte mindenhol összekötő kapocsként szolgál az emberek között.
Izgalmas számomra, hogy az engem érdeklő témában eredeti nyelven, frissen olvashatom el a cikkeket, könyveket, hallgathatom meg a videókat.
Mióta és miért olvasod az Öt év – öt nyelv+-t?
Nézelődtem az archívumban a régi cikkek között, így sikerült belőni, hogy kb. öt éve követem aktívan a blogot. Több oka is van, hogy miért.
Ami legelőször megfogott az Bálint stílusa és hozzá állása volt a nyelvtanuláshoz. Ekkor már túl voltam kb. másfél év önálló nyelvtanuláson és a tapasztalataim egybevágtak a blogon olvasottakkal.
Emellett bíztam benne, hogy újabb ötleteket és motivációt kapok tőle. Mai napig emlékezetes számomra a „katyvasz pontról” szóló bejegyzés, és eszembe szokott jutni, ha elakadok. Ahogy az is, hogy ilyenkor nincs más dolgom, mint továbbmenni és túllendülni.
Mi a kedvenc nyelvtanulási módszered?
A kedvencem, hogy olyan témákban olvasok cikkeket, könyveket, hallgatok előadásokat, nézek filmeket, amik érdekelnek. Ez elsősorban a szövegértést, hallás utáni értést fejleszti.
S mivel az adott tartalom érdekel, ezért természetes, hogy mindent megteszek a megértésért, hogy egyre jobb legyek benne.
Mi az, amiben a legjobb vagy, mi az, ami jól megy, mi az erősséged a nyelvtanulásban?
A legnagyobb erősségem a kitartás, illetve a folyamatszemlélet.
A kitartás azt jelenti, hogy megbarátkoztam a tudattal: egy nyelvet felsőfokon megtanulni időt, befektetett energiát, hibázást, elfáradást és újrafeltámadást igényel.
Amint ezt elfogadtam, sokkal türelmesebb lettem magammal, sokkal jobban tudtam koncentrálni arra, ahol éppen tartok.
Természetesnek veszem, hogy lesz olyan nap, amikor kihagyom a tervezett tanulást, mert közbejöhet valami. Viszont azt is pontosan tudom, hogy ott folytatom, ahol abbahagytam.
Ilyen helyzetben mondhatnám azt is, hogy rossz nyelvtanuló vagyok, és bumm, már abba is hagytam. Ehelyett, mint aki csak elesett, felkelek, leporolom magam, és megyek tovább.
A folyamatszemlélet mindenre alkalmazható, legyen az autógyártás, egy tükörtojás megsütése vagy a nyelvtanulás. Egy folyamat elvégzendő feladatokból áll és fejleszthető, vagyis ha valami nem vált be, akkor váltani kell.
Plusz, ha követed a lépéseket, biztosan meglesz az eredménye.
Pár hónapja ebben a szellemben felmértem, hogy hol tartok, miben akarok fejlődni, miben vagyok jó, s a fejlődéshez mi fog hozzásegíteni.
Milyen résszel szenvedtél a legjobban?
A legtöbb gondot az jelentette, hogy ténylegesen megszólaljak angolul.
Ne csak elképzeljem, ne csak a fejemben mondjam ki a szavakat, elhitetve magammal, hogy az ugyanolyan, hanem a valóságban tényleg kinyissam a számat és elkezdjek hangosan beszélni, aktívan használni a nyelvet.
Na, erre jó pár évig nem vitt rá a lélek, csak agyaltam rajta, hogy de jó lenne, ha tudnék beszélni, aztán egy-egy helyzetben, amikor szükségem lett volna rá, akkor összeszoruló gyomorral gondoltam rá, hogy nem, még mindig nem tudok.
Hogyan lendültél túl rajta?
Utólag visszatekintve ez igencsak triviálisnak tűnik, de be kellett látnom, hogy minden készséget csak az aktív használatával lehet fejleszteni. Tehát attól, hogy nagyon sok beszédet hallgatok, még nem fogok tudni megszólalni.
Természetesen van átfedés az egyes készségek között, például ha sok szöveget hallgatsz, akkor a szövegértésen keresztül nő a passzív szókincsed, amit az aktív használat során meg kell erősíteni. Ugyanakkor aktívan csak úgy tudom használni a nyelvet, ha a gyakorlás során is aktívan használom.
Vagyis ahhoz, hogy tudjak beszélni micsoda meglepetés – beszélnem kell!
Az első lépés egyébként az volt, hogy nagyon-nagyon elegem lett. Magamból, és abból az érzésből, ami újra és újra visszatért, amikor felismertem egy-egy álommeló álláshirdetését látva, hogy nagyon sok helyre, ahova szeretnék bekerülni, feltétel a folyékony angol. Ilyenkor mindig elfogott egy kellemetlen érzés, hogy „Na, én ezt még mindig nem tudom”.
Rájöttem, hogy ezt csinálom évek óta. Elszomorodok és álmodozom, de a gyakorlatban nem változtatok semmit. Hogy évek mentek el így, s ezek az évek így is, úgy is elteltek volna. Akkor is, ha minden egyes nap gyakoroltam volna, ahelyett, hogy lemondóan sóhajtozok.
Úgyhogy felszívtam magam, és eldöntöttem, hogy változtatok. Azt már tudtam, mi az, ami nem visz előrébb, és ugyebár csak egy őrült ismételgeti ugyanazt, várva hogy más eredmény szülessen. (Elég sokáig őrültként viselkedtem.)
Nyilván valamit változtatni kellett a kialakult nyelvtanulási szokásaimon. Szerintem mindannyian tudjuk, hogy milyen fontosak a jó szokások az életünkben, de abban, hogy mégis hogyan is kell kialakítani egy szokást a gyakorlatban, meg vagyunk lőve.
Ehhez nyújtott óriási segítséget Zalaba Krisztiánnak a Csináld meg! blogon közölt írása (Hogyan alakítsunk ki jó szokásokat?), ami lépésről lépésre végigvezetett a folyamaton.
Kicsit az volt az érzésem, hogy eddig bicskával akartam erdőt irtani, összeszorítva a fogam, hogy márpedig én elég ügyes vagyok hozzá, ahelyett, hogy láncfűrésszel próbálkoztam volna.
Vagyis az akaraterőmet használtam, hogy valamilyen tevékenységet bevezessek az életembe, de mindig elcsúsztam valahol és feladtam.
Nulladik lépésként elgondolkoztam, hogy miért is halogatom a megszólalást, mi az igazi ok. Ez egy nyitott, önmagamban elmerülő szemlélődő gondolkodás volt, aminek a végén rájöttem, hogy attól félek, rossz a kiejtésem.
Ezzel, a homályos és szomorú érzéshalmazból („A fenébe, még mindig nem beszélek angolul.”), egy kezelhető megoldandó helyzet lett.
Vagyis, hogy a kiejtésemet kell fejlesztenem a holtpontról való elmozduláshoz. Arról pedig már korábban leesett a tantusz, hogy az adott képességet fejleszteni, csak annak az aktív használatával lehet.
Na jó, ez okés. De mégis, ha éveken keresztül a félelem visszatartott a megszólalástól, akkor most hogyan győzzem ezt le?!
Úgy döntöttem, hogy nem legyőzőm, hanem kicselezem. Vagyis legelőször senki sem fogja hallani, ahogy bénázok, tuti hogy egyedül leszek egy szobában, és szó szerint a falnak fogok dumálni.
Jó, jó, jó… de hogyan fogom ezt rendszeressé tenni az életemben, és elkerülni, hogy feladjam?!
Ugyanis korábban már előfordult, hogy nagyszabású tervet készítettem magamnak, beosztva a feladatokat és teendőket, aztán az egész néhány nap alatt kártyavárként omlott össze, egyszerűen azért, mert túl sok terhet tettem magamra, és mindezt egyszerre.
A fokozatosság bármilyen új képesség kialakításánál nagyon fontos.
Tanulva a korábbi kudarcokból, valami iszonyatosan nevetséges és apró időintervallumot akartam magamnak, amikor kinyitom a számat és beszélek – de azt rendszeresen. Nevetségesen kicsit, hogy annyira szégyelljem magam, ha azt sem tartom be, hogy egyszerűen el akarjam kerülni önmagam kiröhögését.
Így lett 5 perc az időtartam. Ezen kívül persze a szokásos napi tevékenységek, cikkek olvasása, szövegek hallgatása, videók nézése megvolt. Ahogy ezt kitaláltam, már jöhetett a stratégia, hogy ezt hogyan is építsem be a szokásaim közzé.
Első lépésként felmértem, hogy mit is akarok csinálni: rendszeresen hangosan beszélni angolul. Felmértem milyen lehetséges akadályok merülhetnek fel ezzel kapcsolatban, illetve a korábban felismerteket is leírtam.
Olyasmik jutottak eszembe, hogy nem fogom tudni, hogy mit is mondjak. Honnan tudhatom, hogy egyáltalán jól mondom-e? Mi lesz, ha nem lesz kedvem?
S megkerestem rájuk a saját személyre szabott megoldásaimat. Előre kiválasztottam mit fogok felolvasni, s olyan szöveget kerestem, amihez hanganyag is tartozik, hogy legyen alapom. Többször fel is vettem magamat diktafonnal, hogy kövessem a fejlődésem.
A gyakorlásra konkrét időpontot jelöltem ki. Számomra ez a munka után volt, mikor hazaértem. Ekkor már a napi stressz elmúlt, de még nem volt túl késő, hogy fáradt legyek.
Hogy rögzüljön a szokás először okostelefonos alkalmazást használtam (Habit Bull), de végül számomra sokkal jobban bevált egy egyszerű Excel tábla, ahol vezetem, hogy aznap elvégeztem–e a kijelölt feladatot.
Természetesen, ahogy belejöttem, növeltem az időtartamot. Illetve kaptam annyi önbizalmat, hogy továbbléphettem a következő lépcsőfokra, az anyanyelvi beszélővel folytatott beszélgetéshez.
Mi motivál téged a nyelvtanulásban?
A tudásszomj.
Már megtapasztaltam, hogy a világ kinyílik, ha egy másik nyelven elérhető irodalmat, szakkönyvet, előadást, beszélgetést is megértek.
Számomra jó érzés, ha egy interjút, filmet eredeti nyelven nézhetek meg. Annyi félreértés adódik az emberek között, s a fordítással óhatatlanul is elvész vagy torzul az információ.
Ha csökken a motivációd, mivel pótolod, hogyan növeled?
Valamit változtatok, újítok a nyelvtanulási módszereimen. Úgy gondolom, hogy az unalom és a megszokás csökkenti a legjobban a motivációt. Ilyenkor kell valami új inger, ami felráz.
Például imádom az Effortless English leckéit, viszont képes vagyok unásig hallgatni, olvasni őket.
Olyan ez, mint a csokitorta. Azt is imádom, de ha be kellene nyomnom egy egészet, utána jól meggondolnám, mikor eszek belőle legközelebb.
Szóval amikor érzem, hogy most már kicsit sok volt AJ Hoge hangjából, akkor váltok valami másra. Szeretem a VOA News leckéit is hallgatni, nemrég Lewis Carrol Alice csodaországban című könyvét kezdtem el.
Szótanulásra az ANKI-t használom. Szerintem a világ egyik legjobb nyelvtanulási eszköze. Kezdetben saját kártyákat készítettem, de később letöltöttem a mások által már elkészített kártyák közül is. Most pedig az a terv, hogy veszek papírkártyákat, csak a változatosság kedvéért.
Tehát a lényeg a folyamatos megújulás.
Mi az az egyetlen egyszerű dolog, ami a legnagyobb hatással volt a nyelvtanulásodra?
A legeslegnagyobb hatással a nyelvtanulási rendszerem kiépítése volt a fejlődésemre.
Ehhez felhasználtam egyrészt a szokások kialakításához szükséges stratégiát. Másrészt összegyűjtöttem minden egyes készséghez többféle lehetőséget a gyakorlásra. Például beszéd gyakorlására a hangos beszédet szöveg alapján, illetve beszélgetést nyelvcsere partnerrel. S ugyanígy a többi készséghez is több lehetőséget. Így van mihez nyúlni, ha elfáradok.
Kijelöltem, hogy mi a napi limit, amit teljesíteni akarok, és ezt Excel táblában vezetem, ezzel is segítve, hogy szokásként megmaradjon.
De egyébként… jobban belegondolva a legnagyobb hatással mégiscsak az volt rám, hogy elegem lett a saját tökölésemből és nem haladásomból.
Milyen vicces helyzetbe kerültél már az általad tanult nyelven?
Kimondottan vicces helyzetbe még nem kerültem, ezért inkább a nyelvhez kapcsolódó kellemes élményeimről mesélek.
A nyelv lényege a kapcsolatteremtés, információközlés, ezért amikor már tényleg erre tudod használni és nem csak gyakorolsz, az felemelő érzés.
Ezt legelőször akkor tapasztaltam meg, amikor hosszas hezitálás után végre rávettem magam és kerestem nyelvcsere partnereket.
Az első sokk az volt, hogy míg addig csak passzívan találkoztam a nyelvvel, most hirtelen valaki elkezdett valós időben hozzám beszélni angolul, kimondottan nekem címezve a mondanivalóját. Én pedig válaszoltam. És megértettük egymást.
De ami még csodálatosabb, hogy másik világokba pillanthatok bele ezáltal.
Egy amerikai bíró és egy ír rajzművész a beszélgetőpartnerem. Habár filmeken, olvasmányélményeken keresztül is megismerhetsz új világokat, de mégis más, amikor olyan valaki mesél az otthonáról, saját országáról, szokásokról és ünnepekről, akinek az a természetes közege.
Sok érdekes sztorit hallottam. Például, hogy milyen amikor 80 km-re van a városközpont a külvárostól, hogy van olyan amerikai iskola, ahol egy 12 évest azért csúfolnak, mert nincs új Iphone 6-ja. Vagy, hogy az írek elég versengőek a sportokban még hobbiszinten is.
Mind-mind apró emlékeztető, hogy az én világomon kívül még mennyi másféle világ, lehetőség van.
Milyen jó tanácsod van más nyelvtanulók számára?
Hm. Igyekeztem eddig is szemléletesen leírni, mi az, ami számomra bevált. Ezért itt már gyakorlati tippet nem írnék, az eszközöket mindig könnyebb megtalálni, amikor már megvan bennünk az elhatározás, akarat.
Szerintem a legfontosabb, hogy tudjuk, így is, úgy is eltelik az időnk. Akkor is, ha minden nap tanulunk 10 percet idegen nyelven, és akkor is, ha nem.
Ha ez valami miatt fontos nekünk, érdekel minket, akkor fogadjuk el, hogy időt igényel és tegyük bele az energiát, mert biztosan lesz eredménye.
S végül egy nagyon fontos dolog, amit nemrég tanultam meg, éppen egy Efforless English leckéből, hogy élvezzük a „platókat”.
Ez annyit tesz, hogy a teljesítményünkben a csúcspontok elszórtan jelentkeznek, meglehet távoliak.
Vagyis, ha most kezdesz el tanulni egy nyelvet, s a célod a munkád során használni azt, akkor időre lesz szükséged, hogy eljuss odáig. Ha közben folyamatosan az az érzés van benned, hogy „Mikor leszek már ott?!” , egyfajta türelmetlenség, elégedetlenség jelentkezik, hogy még nem tartasz ott, akkor ez feszültséget hoz létre benned.
Ha nő a feszültség, nő a feladás esélye.
Mi az, amit itt és most tudsz élvezni a folyamatban? Találd meg, és koncentrálj teljes szíveddel arra.