Mikor meg kell szólalni, de mi van ha…?

…megállsz és elkezdesz analizálni, hogy most pontosan mit is kellene mondani, hogyan kellene mondani, mert ez egy nagyon-nagyon-nagyon fontos dolog és ha elszúrod, akkor aztán vége a világnak, sőt, még az is lehet, hogy a nap sem kel fel holnap.

Melyik esetet is vonzza a német „mit”? Egyszerű vagy folyamatos múltban kellene mondanom angolul? És mire kitalálnád, a varázslat már el is múlt.

Vannak ezek a fontos pillanatok, mikor érzed, hogy meg kellene szólalnod (történetesen egy idegennyelven), de ehelyett elkezd pörögni az agyad és a lehetséges kimeneteleket veszi számba, majd egy lefele menő spirálban egyre jobban elkezd beparáztatni.

Innen jön az, hogy megannyi embernek nem is magával a nyelvtanulással, hanem a megszólalással van a baja. Ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy mennyire jól vagy nem jól tudja a nyelvet.

Biztos te is ismersz olyan személyt, aki 5 szóval is képes eladni magát és egyszerűen nem érted hogyan csinálja, hiszen te már x éve tanulod a nyelvet, ha viszont meg kell szólalni, egyszerűen lefagysz. Ebből is látszik, hogy ennek SEMMi köze a nyelvtanuláshoz. Sokkal inkább hozzád.

Ezen lehet dolgozni – létezik egy csomó motiváló, önfejlesztő könyv, kurzus, előadás, stb., csak ne ess abba a hibába, hogy azt hiszed, a nyelv miatt nem tudsz megszólalni és máris sokkal előrébb vagy.

A trükk, amivel ki lehet ezt kerülni

Létezik egy egyszerű, ám rettentő hatékony trükk: NE adj időt magadnak gondolkodni, hanem azonnal ugorj bele a dologba! Mielőtt az analitikus elméd elkezdené felsorakoztatni az érveket, hogy miért NE szólalj meg, verd át: szólalj meg, onnantól elcsitulnak a démonok.

Kiskorunktól arra tanítanak, hogy mindig gondoljuk meg, hogy mit mondunk, azonban ez a nyelvtanulásnál nagyon hátráltat – mert így sosem fogsz megszólalni! A kommunikáció, főleg a beszélt formája, szabadon kell áramoljon.

Persze, lesznek helyzetek, mikor butaságot fogsz mondani, de az esetek döntő többségében senkit nem fog érdekelni, nem fognak kinevetni (tudom, hogy ettől rettegsz a legjobban), mert ha már veszed a fáradtságot, hogy az ő nyelvükön beszélj, az a legkevesebb, hogy ők ezt tiszteletben tartják.

Az én személyes poklom

Mikor Ausztráliában éltem, a kinti melóm során rengeteget kellett emberekkel telefonon beszélni. Személyes pokolként éltem meg minden egyes telefonhívást. A fejemben végigjátszottam minden lehetséges verziót, amerre a beszélgetés mehet, majd miután tárcsáztam a számot, elképzeltem az összes szörnyű kimenetelt (kinevetnek, nem értenek, ordítani kezdenek velem).

Aztán rájöttem, hogy ennek az ég világon semmi értelme – egyetlen módon tudtam elkerülni az állandóan felettem köröző paranoiát: ha a 8. kávészünetről visszajőve rögtön tárcsáztam és elkezdett csörögni a telefon a másik oldalon.

Onnan már nem volt visszaút és csak azt vártam, hogy legyek túl a dolgon. És érdekes módon, valahogy mindig túl is lettem a dolgon. Aztán pár hét alatt teljesen belejöttem és játszi könnyedséggel csevegtem az ügyfelekkel. Nem voltam anyanyelvű, nem voltam tökéletes, hibáztam, de nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy kommunikáltam és megtarthattam a munkám.

Tehát az egyetlen dolog, amit tudni kell a parázó megszólalásról az annyi, hogy NE ADJ NEKI IDŐT, és NE GONDOLKOZZ, hanem SZÓLALJ MEG! Az, ami utána jön – attól fogsz fejlődni. És persze hibázni fogsz – oszt?

Ha ismersz még olyanokat, akiknek ez gondot okoz, oszd meg velük is ezt a cikket!