Ausztrál angol (videó)
A blog rendszeres olvasóinak bizonyára nem ismeretlen szerkesztőségünk ausztráliai kötődése – ennek fényében az alábbi írásban az ausztrál angolról, kultúráról, szociális hálóról beszélgetek egy ausztrál
A blog rendszeres olvasóinak bizonyára nem ismeretlen szerkesztőségünk ausztráliai kötődése – ennek fényében az alábbi írásban az ausztrál angolról, kultúráról, szociális hálóról beszélgetek egy ausztrál
Az elmúlt hónapokban számtalan kérdés érkezett a szerkesztőségi postaládába, melyekből az egyik leggyakoribb a „már tudok x nyelven, de nem tudok szépen, választékosan beszélni” volt.
Hölgyeim és uraim, örömkönnyektől nedves szemekkel van szerencsém beharangozni, hogy az ‘Öt év – öt nyelv’ projekt – tádámm – harmadik születésnapját ünnepli! Rendhagyó írásunkban
Jeles naphoz érkezett kicsiny háztájink (ami azt illeti, ez nem teljesen pontos, mert a jeles nap egészen pontosan január 25. volt), szóhoz is alig jutok (és nem csak a kínzó szamárköhögéstől). Hölgyeim és uraim: az ‘Öt év – öt nyelv’ projekt második szülinapját ünnepli!
Ha valaki a nyelvtudása (vagy éppen bármelyik képességét) valamelyik aspektusát szeretné fejleszteni, akkor meglepő módon gyakorolnia kell azt. Vegyük az akcentust, minthogy éppen az ausztrál akcentusfejlesztés közepén járunk projektünkben. Ha szeretnék úgy beszélni, mint ők, akkor pontosan úgy kell formálnom a hangokat, úgy kell tartanom a számat, úgy kell használnom a testbeszédemet, ahogyan azt az anyanyelvűek teszik – van is erre egy szép szó: imitálás. Másolás. Másolni kell azt, ahogyan az anyanyelvűek beszélnek.
Akik olvasgatják a blogot, azok bizonyára tisztában vannak azzal, hogy az ausztrál angol iránt kifejezetten elfogult vagyok, nem csak azért, mert volt szerencsém huzamosabb időt eltölteni az említett közegben, hanem mert egyszerűen rettentően viccesnek, egyszersmind szerethetőnek vélem. Nézetemet a világ kisebb hányada osztja csak, általánosan elterjedt vélemény (főleg amerikai barátaink körében), hogy az ausztrál angol érthetetlen, hülyeség, tele van szlenggel és különben is, mekkora parasztok ezek.
Induljunk ki abból a naiv feltevésből, hogy mindenki, aki valaha is nekiállt egy új nyelvet tanulni, szerette volna elérni az anyanyelvű szintet. Ergo mondhatjuk azt, hogy a nyelvtanulás célja az, hogy mindegy második anyanyelveként forgassuk az új idiómát. Ez persze sarkított példa, ám csak az egyszerűség kedvéért vegyük ezt alapul. Mégis miért van az, hogy ezeknek az embereknek a töredékének a töredéke éri el ezt a szintet?