Kérdőív-értekelő és az újdonságok az Öt év – öt nyelv életében

Az elmúlt időt a pár héttel ezelőtti kérdőív értékelésére és stratégiai tervezésre szántam, az alábbi cikkben pedig összefoglalom a TI véleményeteket, valamint, hogy ezek milyen változásokat jelentenek a blog életében.

Rólatok

Először is egy picit rólatok. A többség 25-35 év közötti, 78% egyedül tanul nyelvet, ugyanakkor saját bevallása szerint a nyelvtanulásban egészen jártas már, ezért csak még több tippre és praktikára van szüksége (60%). Van azonban jócskán teljesen kezdő nyelvtanuló (12%) és kezdő nyelvtanuló némi rutinnal az egyedül tanulást illetően (20%).

Mit jelent ez?

Hogy a jövőben valószínűleg jobban lesznek tagolva az egyes cikkek, írások, anyagok, szinteknek megfelelően, illetve lehetséges, hogy rövidebb, tömörebb cikkek is helyet kapnak, az eddig kifejtős, hosszú regények mellett.

Mióta olavsod az Öt év - öt nyelvet?

A jövőbeli cikkek

Úgy tűnik a legnagyobb probléma a hatékony tanulási módszerek ismeretének hiányával van (17%), illetve a klasszikus, “nem merek megszólalni” is előkelő helyen szerepel (15%), de az adott szintről továbblépés (12%), valamint az időmenedzsment hiánya is “jól” teljesített.

Az is kiderült, hogy főleg motiválás és a “hogyan csináld” jellegű cikkeket kedvelitek, valamint hogy abszolút van létjogosultsága a nyelvtanulással csak részben összefüggő cikkeknek (időmenedzsment, sport, alvás, vitaminok/táplálkozás a tanulásban), hiszen mindössze 4% mondta, hogy ez számára nem érdekes.

Mit jelent ez?

Számomra ez azt mutatja, hogy a nyelvtanulás fogalmát egy picit kibővítve, az egész tanulás fogalma egy kicsit jobban előtérbe kerülhet. Szabadidőmben is rengeteg olvasok erről, tanulok a tanulásról, hogy működik az emberi agy, az elme, a memória, milyen hatással van rá a mozgás, a különböző vitaminok/anyagok bevitele, stb.

Úgy gondolom, hogy tényleg megéri megtanulni tanulni, mert utána azt bárhol lehet alkalmazni – erre pedig a nyelvtanulás kiváló példa.

Egyéb cikkek az Öt év - öt nyelven

Bálint nyelvtanulási kalandjai

Mindössze 1% mondta, hogy nem volt számára érdekes, hogy a saját nyelvtanulási tapasztalataimról és projektjeimről írtam, valamint 97% azt mondta, hogy továbbra is írjak ezekről.

Úgyhogy sajnos nem fogtok ettől megmenekülni. Már most egy csomó izgalmas és érdekes projektet kitaláltam, viszont tűrtőztetnem kell magamat, mert legszívesebben mindegyiket elkezdeném már most. De abból nem lenne semmi jó, úgyhogy szépen sorjában.

Mit jelent ez?

Hogy továbbra is ki fogok találni nyelvtanulási projekteket, amelyekről majd írni fogok a blogon. És hogy mik lesznek ezek? Egyelőre nem szeretném lelőni a poént, de már most jó előre van egy csomó ötletem. Mindenről idejében. 🙂

Bálint nyelvtanulása

Az újítások

A legjobban várt újítás egy intelligens adatbázis lenne, amely segítene megtervezni a saját nyelvtanulási útvonaladat és céljaidat, valamint egy beszélgetőpartner-kereső, illetve a fórum is kapott néhány jó szót.

Erősen követelt újítás volt még az oldal mobil változata, hogy telefonon és tableten is kényelmesen lehessen olvasni. Ezenkívül jobb kereshetőséget és jobb átláthatóságot (struktúrát), valamint jobban lebontott nyelvtanulási segédletet szeretnétek, valamint gyakoribb és “örökérvényűbb” írásokat, valamint sikertörténeteket.

Mit jelent ez?

Egy ilyen intelligens adatbázis megtervezése és leprogramozása nem kis feladat, ennek a kistestvére a nyelvtanulási segédlet oldal, de a középtávú terveim között szerepel ennek az elkészítése, hiszen ez rettentően megkönnyítené az emberek dolgát.

Ez egy hatalmas horderejű dolog, tehát valószínűleg a ti segítségetekre is szükség lesz, de erről majd később. Addig is, szeretnék még többet írni a célokról, azok meghatározásáról és hogy hogyan lehet elérni azokat – hiszen sokan jelezték, hogy nem tudnak tovább lépni egy adott szint elérése után.

A beszélgetőpartner-kereső illetve fórum témája is többször feljött, ezek is tervben vannak, ám ezek szintén rengeteg energiát és időt követelnek (nem csak elkészíteni, de fenntartani is), ám semmi ok az aggodalomra, lesz minden, amint az erőforrásaim megengedik azt.

Az olvasók 13%-a az oldalt mobilról vagy tabletről olvassa, ám ez rendkívül kényelmetlen lehet a designból adódóan. Jó hír következik: az egy-két héten belül debütáló oldal teljesen reszponzív lesz, így minden mobil eszközön kényelmesen lehet majd olvasni.

A közösség

Rendkívül örömteli számomra, hogy 61% részt venne valamilyen formában a blog életében szervesebben is (esettanulmányként szerepelni (tehát, hogy az ő nyelvtanulási kalandjairól jelenjenek meg írások, amelyben én segíteném a távolból az illető haladását)), esetleg valamilyen adminisztrációs dologban. Nagyon jó érzés, hogy ennyien szívügyüknek érzik a blogot! 🙂

Mit jelent ez?

További projekteket, az Öt év – öt nyelv bővülését, új kategóriát, lehetőséget arra, hogy mások bemutatkozhassanak a blogon, hogy ne csak az én fejem vigyorogjon mindenhonnan.

Még a közösségről

Az öt év rólam szólt, de csak most, a végén, a válaszok olvasásakor ébredtem rá, hogy mindenkinek megvan a saját kálváriája, a saját kihívásai, a saját nehézségei.

Nem éri meg ezeket hasonlítgatni, kinek van könnyebb-nehezebb dolga, éppen ezért szeretnék lehetőséget adni nektek is, hogy megírjátok a sikerélményeiteket, ezzel támogatva és bátorítva egymást. Valaki teljesen jogosan írta azt, hogy jó, hogy én írok a saját nehézségeimről, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy MINDENKINEK ezekkel a dolgokkal gyűlik meg a baja. Na, ezen fogunk most változtatni.

Mit jelent ez?

A jövőben szeretnék több olvasónak is lehetőséget adni, hogy írják meg az ő tapasztalataikat és sikerélményeiket, hogy minél többféle verzióval megismerkedhessünk, így egymást támogatva.

Ami változik

A “mi nem tetszik a blogban” kérdésre elsöprő többség válaszolta a designt, ám meglepően sokan válaszoltátok azt, hogy “az, hogy vége lesz”. Hmm, én tudtommal soha nem írtam ilyet, hogy vége lenne. Amit mi sem bizonyít jobban, mint ez a kérdőív. 🙂

Mit jelent ez?

Azt, hogy időt és pénzt nem kímélve már fejlesztetem az új oldaldesignt – egy kiváló kiváló designer és egy kiváló programozó dolgozik rajta, már nincs sok hátra a befejezésig.

Ja, a második dolgot pedig teljes mértékben cáfolom, az Öt év – öt nyelvnek NINCS vége, sőt, most kezdődik csak igazán! A motiváció fő szerepet fog kapni az új oldalon, amelynek egyik része az lesz, hogy szeretném mások sikertörténeteit is bemutatni.

A piszkos anyagiak

Jelentős többség (57%) nem nagyon tud, illetve nem akar pénzt áldozni a nyelvtanulásra. Míg az előbbi egy szomorú tény, utóbbi azonban saját döntés.

Mit jelent ez?

Az Öt év – öt nyelv végül is azért van, hogy összegyűjtse a leghasznosabb nyelvtanulási módszereket és termékeket és azokat emészthető formában tálalja, hogy neked, kedves olvasó, ne kelljen a fél internetet kiolvasni, valamint feleslegesen fizetni haszontalan termékekért. 

A pénz téma egy egész könyvet megér, ezért ahogy már tavaly év végén jeleztem, szeretnék majd egy mini-sorozatot szentelni a témának.

Tapasztalati összefoglaló

Az összesítésből az is kiderül, hogy nagyon érdekelne titeket (97%) egy összefoglaló az öt év alatt szerzett legfontosabb nyelvtanulási tapasztalataimból, tippekből, trükkökből, egy jól összefoglalt, kompakt, hordozható, illetőleg interaktív csomagolásban (digitális könyv, illetve videókurzus).

Ennek a minőségi elkészítése és prezentálása nagyon sok időt és energiát fog igényelni (a meglévő blog írása és fejlesztése, a nyelvtanulás , a munkám, a magánéletem és sportolás mellett), ezért ez valószínűleg valamennyi pénzbe fog kerülni, amelyet majd a blog fenntartására és fejlesztésére és bővítésére szeretnék fordítani.

Mit jelent ez?

Én lepődtem meg a legjobban, hiszen 51% azt mondta, hogy örömmel támogatná a blogot valamilyen formában, sőt, volt olyan, aki egyenesen azt írta, hogy ha az öt év után megszűnne a blog, ő hajlandó lenne fizetni, csak hogy olvashasson tőlem.

Ez nagyon hízelgő, de erről azért szó sincs, a blog mindig is ingyenes volt és bárki számára bármikor elérhető marad, azonban a fenntartási költségeket muszáj lesz fedeznem valamiből. De ez soha nem fog a blog és a minőség rovására menni, ezt megígérhetem.

Öt év - öt nyelv összefoglaló

Egyéb

Aztán jött még temérdek jó ötlet, jó kívánság, néhány feddés, sörfelajánlás (a postázási címért tessék emailt írni!) és megannyi személyes vélemény. Elmondhatatlanul jó érzés volt ezeket olvasni, mindenhonnan csak a bátorítás és pozitívum jött – ha valaha is elkedvetlenedem, vagy úgy érzem, hogy nehéz, ezeket fogom elővenni. Komolyan.

El is határoztam egy kis mellékküldetést magamnak: szeretném, ha az Öt év – öt nyelv üzenete, hozzáállása, módszerei még több emberhez eljutnának, hogy más is könnyebben és élvezetesebben tanulhasson nyelvet.

Mérnök ember lévén számszerűsítettem is a dolgot: jelenleg havonta kb. 17.000 ember olvassa a blogot, célként pedig azt jelöltem meg, hogy eljuttatom ezt Magyarország 1%-ához (100.000 ember). Ez nagyjából hatszor ennyi embert jelent és ebben továbbra is szükségem lesz az áldásos segítségetekre. Mutassuk meg, hogy tudunk mi nyelvet tanulni, ha akarunk!

Köszönöm mindenkinek, aki segített azzal, hogy kitöltötte a kérdőívet (mind az 555 ember! :)), én pedig igyekszem továbbra is megszolgálni a bizalmat és minőségi írásokkal segíteni azokat, akik úgy döntenek, hogy maguk vágnak bele a nyelvtanulás csodálatos világába.

Jövő héten találkozunk, akkor az egyik legnagyobb kérdést fogjuk megragadni a szarvánál (a célkitűzést), a háttérben pedig tovább folyik az új design kalapálása. 🙂

Ugrás az oldal tetejére