Olvasói sikersztori – Tőkés Hanga

Hangával először 2016-ban leveleztünk, ekkor mesélt arról, hogy nyelvi környezetben igyekszik elsajátítani a norvégot. Tele célokkal és tervekkel, valamint elképesztően kitartó, következetes és szorgalmas munkával, napi 2-3 óra intenzív tanulással sikerült elérnie a kitűzött célt. Legutóbb már a sikeres B2-es szintű nyelvvizsgáról számolt be. Az ő története következik. Mutatkozz be röviden az Öt év – […]

Nyelvi sikersztori – Hacsa Nóra

Nóra 2017. januárjában írt nekem először – németül szeretett volna megtanulni, hogy külföldre mehessen ápolónak. Elláttam néhány tanáccsal, majd utolsó levélváltásunkat követően 9 hónap múlva írt: sikerült a középfokú német nyelvvizsgája, sőt, egyből munkát is talált Németországban. Nem volt könnyű dolga, mert sok sztereotípiával kellett megküzdenie: 54 évesen már nem fogott úgy az agya, mint […]

Adatvédelmi nyilatkozat

Utoljára frissítve: 2019. március 5. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ / ADATVÉDELMI NYILATKOZAT 1. Általános információk, nyilatkozat célja, hatályosság A honlap tulajdonosa és működtetője az Orion Pax Betéti Társaság  (székhely: 8000 Székesfehérvár, Móricz Zsigmond utca 17.; cégjegyzékszám: 07-06-016055; adószám: 25593587-1-07), (továbbiakban az Orion Pax Bt.) Az alábbiakban az Orion Pax Bt. adatkezelési elveiről olvashatsz. Kérlek, figyelmesen olvasd el […]

“Újra ugy tanulok, mint egy gyerek” – Olvasói sikersztori – Molnár Péter Zoltán

Péter régi olvasója a blognak, levelezésbe először az Anki kapcsán kerültünk. Ekkor már egy ideje használta a programot, de szeretett volna még hatékonyabb lenni. Tetszik a történetében, hogy saját tanulási stílusának megfelelően önállóan kialakított egy rendszert, és azóta is napi szinten helyet kap a tanulásban, ismétlésben a program, sőt, igen kreatív módokon is alkalmazza azt. […]

Általános Szerződési Feltételek

ÁSZF – Általános Szerződési Feltételek 1. A Szolgáltató Az otevotnyelv.com weboldalt az Orion Pax Bt. üzemelteti (továbbiakban: “Szolgáltató”). Szolgáltató cégneve: Orion Pax Betéti Társaság Székhelye, levelezési címe: 8000 Székesfehérvár, Móricz Zsigmond utca 17. cégjegyzékszáma: 07-06-016055; adószáma: 25593587-1-07 A Szolgáltató adatvédelmi nyilvántartási azonosítója: beszerzése folyamatban 2. Az ÁSZF hatálya Jelen ÁSZF kiterjed www.otevotnyelv.com domain név összes oldalára […]

Nyelvi sikersztori – Takács Ádám

Ádám két évvel ezelőtt keresett meg, az akkori német nyelvű kötelező olvasmányuk – az ónémet nyelven íródott Andersen mese, A kis hableány – feldolgozása kapcsán. Kidolgoztunk erre egy tervet, melyet egy picit átalakítva, saját tanulási stílusára szabva egy hatalmas ötössel zárta a projektet. Egy hónapra rá, egy konkrét, átgondolt és részletes tervvel jelentkezett, ami nemcsak […]

Lívia története az angollal – így jutott el a “nem merek megszólalni” szintről a magabiztos társalgásig

Hetente több száz emailt kapok emberektől, hogy hogyan tanuljanak meg X nyelven és mutassam meg nekik lépésről lépésre mit kell csinálni. Egy ideig lelkesen írtam a válaszokat, hogy szerintem mit érdemes csinálni, legtöbbször azonban semmi foganatja nincs a dolognak. Már egy ideje rászoktam, hogy direkt megkérem őket, hogy írjanak 30 nap múlva, hogy mit tartottak […]

Olvasói sikersztori – Tóth Anikó

Anikó története nagyon tetszett, mert jól mutatja, hogy mennyire sokrétű dolog a nyelvtanulás. Észtül például nagyon jól tud, az angollal viszont sehogy nem boldogult. Hogy lehetséges ez? Az észt sokkal nehezebb, ráadásul sokkal kevesebb tananyag van hozzá, mint az angolhoz. Aztán Anikó rájött: félt az angoltól. De ügyes tervezéssel, napi tanulással legyőzte, nemrég pedig sikeres nyelvvizsgát tett […]

öt dolog – 1. évad

öt dolog – olvasói különkiadás – 2017. augusztus 4. Mese – A meseterápia egy hihetetlenül hasznos dolog, most már egyre több pedagógus vesz részt ilyen kurzuson. A kiindulás az, hogy a meséket felnőtteknek találták ki (de gyerekeknek olvassák), hogy az életben rájuk váró feladatokkal, válságokkal, életszakasz-váltásokkal meg tudjanak birkózni. Van külön kötet lányoknak és fiúknak is. – G.Szandra ajánlása Várakozás – Bálinttal többször […]

Konmari

Már régóta szerettem volna kiszortírozni a régi dolgaimat. Tetszik a minimalizmus ötlete. Hiszem, hogy a sok cucc rámtelepszik mentálisan. Nem tetszik az “itt van már tíz éve, elfér, minek szabaduljak meg tőle”? ötlete. Sokkal jobban tetszik a “csak olyan dolgok vegyenek körül, amikben örömemet lelem” hozzáállás. Tologattam már ezt a projektet régóta és hiszem, hogy […]

Miniprojekt: megtanulni 1500 kínai karaktert 2016 végéig

Magabiztos turista szint kínaiból

A jelenlegi miniprojektem, hogy 2016. december 31-ig megtanuljam olvasni az 1500 leggyakoribb kínai karaktert. Noha a kínai alapjaim már megvannak (nem adnak el rabszolgának, ha arról van szó), és anno ugyan megtanultam már az 1500 leggyakoribb karaktert, azonban ezeket nem tartottam fejben. Hosszabb távú célom, hogy felsőfokon megtanuljak kínaiul, ennek a következő lépcsője az lesz, […]

Az első részben megmutatom, mi kell ahhoz, hogy egy év alatt megtanulhass egy nyelvet…

Utána pedig végigmegyünk az önálló nyelvtanulás csodálatos útján, amin már több ezer embert kísértem végig. Az 5 részes videókurzusban a következőkről (is) szó lesz: Hogyan tanulj szavakat és kifejezéseket Mi kell a magabiztos megszólaláshoz Hogyan emlékezz mindenre, amit már egyszer megtanultál Hogyan tervezd meg a tanulásod és oszd be az idődet Mire figyelj alap, közép […]