Vége!

[FRISSÍTÉS: az alant olvasható dolgokat kéretik fenntartással kezelni, lévén április elseje volt. 🙂 Ha többre vagy kíváncsi, akkor inkább ezt olvasd el.]

Nos, hölgyeim és uraim, betelt a pohár. Sajnálattal kell közölnöm, hogy az Öt év – öt nyelv projekt és blog itt és most véget ér, befejezés nélkül.

Az okokat persze hosszan részletezném, de igazából olyan mélyen le vagyok én is sújtva, hogy semmi kedvem ezekről vicceskedve írogatni.

Természetesen a blog bő négy éve alatt sok-sok hűséges, segítőkész olvasó tett tanúbizonyságot támogató szándékáról, így az ő kedvükért mégis leírom néhány sorban, hogy mi történt.

Anyázók

Alapvetően nem vagyok egy nagyon mellre vevős gyerek, de az utóbbi időben, ahogy a blog egyre népszerűbb lett, a nagy számok törvénye alapján, egyre több, hmm, nem egyező véleményű ember is rátalált.

Ők persze nem rejtik véka alá a véleményüket, nem átallnak külön virtuális tollat ragadni, hogy megírják (külön nekem, más fórumokon, stb.), hogy igazából az Öt év egy hülyeség, amúgy is képtelenség ezt megcsinálni, a csávó kamuzik, fogalma sincs a nyelvekről és a tanulásról, stb. (a sor gyönyörűen folytatódik, csak pár szépet akartam kiemelni).

Az Öt év nem a nyelvtanulás alfája és omegája, soha nem is akart az lenni – az én kis háztáji főhadiszállásom, ahol írogatok a saját tapasztalataimról.

Csak egyszerűen meguntam a szélmalomharcot. Itt szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni viszont mindazoknak, akik véleményükkel, bátorításukkal és pár jó szavukkal mindig kiálltak a blog és/vagy mellettem. Ropogós virtuális kézfogás/vállveregetés nektek.

Időhiány

Noha nem érzem úgy, hogy az átlagnál bármennyire is jobban meg lennék áldva nyelvérzékkel, egy dolog, amiben úgy érzem, hogy jó vagyok, az az idő hatékony beosztása, a tanulás szegmentálása, a rendszerszintű áttekintés és a “legkevesebből a legtöbbet kihozni”.

Sajnos elértem azt a pontot, ahol ez már nem elég. Az Öt év egy netes naplóként kezdődött, hogy magamnak felírogassam, hogy hol tartok, aztán egy egészen jó motivációs/technikai bloggá nőtte ki magát.

Az elmúlt négy év alatt nem csak a nyelveket tanultam (napi 1-2 órát), de emellett a cikkeket írtam, szerkesztettem, képeket keresgettem, kapcsolatokat építgettem, stratégiai tanácskozásokra járkáltam, nem egyszer külföldre utaztam miatta, álmatlanul forgolódtam, még álmomban is billentyűket pötyögtettem.

Összeszámoltam, hogy az utóbbi időben bizony az Öt év – öt nyelv cakk-pakk felér egy félállással nekem (heti 20-25 óra “munka”).
Noha nem csak szerény, de kimondottan jóképű gyerek is vagyok, ezért sajna nem adnak kenyeret a boltban, így bármily hihetetlen, én is pénzből élek, amiért teljesen abszurd módon még dolgoznom is kell.

Van nekem még egy elég helyre kis szociális hálóm is, és szeretek a barátaimmal is néhanapján összeülni és megfejteni a világ nagy kérdéseit. Emellett elég intenzíven sportolok is, így bármily’ szívfájdalom is, három dolgot tudok csökkenteni, hogy még ép elmém megmaradjon: vagy az alvást, vagy az Öt évre szánt időt, vagy a munkát.

Mivel az alvást már így is minimalizáltam, a melót a kapitalista társadalomban viszonylag nehéz kikerülni, így egyetlen választás marad: az Öt év. Fájdalom. Nagy.

A kegyelemdöfés

Minderre pedig a Lufthansa repülőtársaság tette fel a pontot. A három hónappal ezelőtt kitűzött cél (hogy elérjek egy társalgási szintet németből) célegyenesében betették a kaput. Tudvalevőleg a három hónap végére vételeztem egy repülőjegyet Berlinbe, hogy ott éles helyzetben teszteljem le a tudásom, mindezt pedig képekkel, szöveggel, kamerával dokumentáljam is.

A repjegyem április 3-ra szólt. Tök jól hangzott addig a dolog, míg tegnap nem kaptam egy tündéri levelet a fent említett légitársaságtól, hogy ők biza egyoldalúlag inkább elállnának a dologtól, törölték a járatomat (mivel akciós jegy volt, így reklamációra semmi lehetőség), a pénzt MAJD valamikor visszautalják, ha éppen úgy tartja kedvük, amúgy meg szép napot.

És ekkor eltörött a mécses. Szívem-lelkem beletettem az Öt évbe, nem kevés időt, energiát és pénzt lapátoltam bele, de ezen a ponton, ahol minden összejött, sajnos nem tudok továbblendülni.

Sajnálom és legfőképpen azok miatt a csodálatos emberek miatt, akik végig bátorítottak, támogattak, volt egy jó szavuk. Köszönöm nektek, az Öt év és mindenki nevében.

Ez a cikk még egy pár napig fennmarad, utána pedig az egész blogot törlöm a föld színéről.
Hogy lesz-e folytatása, vagy valamilyen formában visszajön-e még, az eléggé kétséges. Mindenesetre szép volt, jó volt, talán igaz sem volt. Kitartást a nyelvekhez és tanuláshoz, és ne feledjétek:

“A nyelv az egyetlen dolog, amit rosszul is érdemes tudni” – Lomb Kató

Üdvözlettel, és összeszorult szívvel
Bálint

Ugrás az oldal tetejére