Unlimited Spanish ajánló – folyékony spanyol egyedül

Az Öt év – öt nyelv blog hajnalán, mikor a passzív angoltudásom ugyan már egészen jó volt, de a megszólalással még voltak gondjaim, hittem abban, hogy a beszédkészséget lehet valahogy egyedül is fejleszteni és nem kell hozzá egy másik ember, akinek még rosszabb esetben fizetni is kell érte.

Örömmel tapsikoltam, mikor rátaláltam az Effortless English anyagra – ez egy rendkívül sok, pici leckéből álló hanganyag, ami nagyon intuitív módon fejleszti az angol beszédkészséget. Gyakorlatilag beleégeti az ember agyába a helyes kifejezéseket és igeidőket, jól megtervezett és felépített rendszer, amit a mai napig bárkinek jó szívvel tudok ajánlani, ha már van egy alapszintű angolja és szeretné feltornázni egy vastag középszintre a beszélt angolját.

Nekem is rengeteget segített – igaz, bele is kellett tenni a melót. Napi 1-2 órát hallgattam és használtam az anyagot, hónapokon keresztül (aki még emlékszik, ezekről hetente írtam is).

Mikor belekezdtem a spanyol nyelv tanulásába, széttúrtam az internetet egy hasonló anyag után – de nem találtam sehol. Az évek során annyira rápörögtem a dologra, hogy gondoltam, hogy már én készíttetetem el valakivel az Effortless English spanyol megfelelőjét, mert tudtam, hogy rohadtul hasznos és nagyszerűen működő módszer.

Aztán pár héttel ezelőtt -CS- barátom hívta fel a figyelmem az Unlimited Spanish anyagra – pontosan ez az, amire vártunk.

Régi módszer, új nyelv

Unlimited Spanish logoAz AJ Hoge által készített EE rendszer arra épül, hogy nagyon egyszerű szövegeket nagyon sokszor meg kell hallgatni, közben egyszerű kérdéseket tesz fel, amire egyszerűen kell válaszolni, az anyagokat magunknak felmondani. A tanulás tényleg „effortless” (erőlködés nélküli), bár az tény, hogy ez egy hosszabb folyamat. Ám mivel a tanultaknak amúgy is be kell épülnie és le kell ülepednie, ez nem is olyan nagy katasztrófa.

A módszer tehát a következő:

Van 20 audió lecke (.mp3 formátumban, tehát gépen, telefonon, akármin is le lehet játszani) és minden lecke három részre bomlik:

  1.  Fő szöveg
  2.  Mini történet
  3.  Igeidős történet

A fő szövegben egy kis történettel ismerkedünk meg, ami a spanyol kultúrára, Spanyolországra jellemző (ez már eleve plusz pont az Effortless English néha kicsit bugyuta szövegeihez képest). Oscar, az US készítője szépen, lassan, érthetően beszél, hogy könnyű legyen a megértés.

A mini történet az anyag legjava. Ebben a főtörténetet mondja el Oscar újra, ám ezúttal minden mondat után feltesz egy vagy több pici kérdést, amit eleinte pár szóval is meg lehet válaszolni. Később persze ezek fokozatosan nehezednek, de ahogy én néztem, nagyon jól összerakta az anyagot és az átmenet szinte észrevehetetlen.

És hogy hogyan válaszoljuk meg pár szóval? Honnan tudjuk, hogy mit válaszoljunk? A kontextusból! Mivel annyira egyértelműek a szövegek, ezért csak arra kell figyelnünk, hogy a helyes nyelvtant használjuk (ez meg nem nehéz, mert elmondja előre), sőt utána ő maga is elmondja a helyes szöveget.

Az igeidős történet ugyanaz, mint az előző mini történet, csak a több igeidőben is. Így lesz képünk arról, hogy hogy mondják ugyanazt a dolgot múltban és jövőben is. A szerkezetek szépen, automatikusan beépülnek az elménkbe. Briliáns.

Természetesen mind a 20 leckéhez megkapjuk a spanyol ÉS angol átiratot is (egymás mellett), így könnyen követhető a dolog, ha valamit nem értenénk hallás után, azt ki tudjuk szótárazni.

Az anyag tényleg jól fel van építve, azonban teljesen kezdőknek én mégsem ajánlanám (márcsak azért is, mert az anyag angolul tanít spanyolt, tehát az angol kell hozzá), azért némi alap kell hozzá, hogy az ember el tudjon vele indulni, ám ezt véleményem szerint 1-2 hónap tanulással bőven meg lehet szerezni.

FRISSÍTÉS: Létezik kezdőknek szóló Unlimited Spanish bevezető, amely 30 nap alatt felkészít arra, hogy utána már tudj haladni az eredeti Unlimited Spanish leckékkel. Kipróbáltam, tök jó, mert tényleg elég egy hónap hozzá, viszont némi angoltudás ehhez is szükséges (alapfok elég). Kedvezményesen ($72 helyett $47-ért) itt tudod magadévá tenni az anyagot.

Igazából a puding próbája az evés, és megmutatni sokkal egyszerűbb, mint leírni, ezért kértem Oscartól engedélyt, hogy közzétehessem az első lecke mini történetét és a hozzátartozó átiratot, hogy az érdeklődők ki tudják próbálni. Az MP3-at innen tudjátok letölteni, míg a PDF-et innen (a pdf 3. és 4. oldalán van a feltöltött hanganyag átirata).

A kivitelezés

Ahogy már írtam, 20 leckéből áll, ez több mint 10 óra aktív hallgatni való anyag. 10 óra elsőre kevésnek tűnhet, azonban egy leckét érdemes legalább egy pár napig, vagy akár egy hétig is hallgatni – a módszer lényege, hogy lassan, szépen fokozatosan építse be az új szerkezeteket.

Oscar Pellus
Oscar Pellus, az Unlimited Spanish megalkotója

Szerintem Oscar nagyon jól megoldotta a fokozatosságot, a történetek hasznosak (mivel Barcelonában él, ezért sok dolog kötődik ide is, így egyúttal a spanyol kultúrából is magunkba szívunk valamennyit), valamint, ami számomra nagyon fontos volt, hogy a hanganyag minősége is nagyon jó, kristálytiszta, Oscar kiejtése pedig nagyon jó és megnyugtató, ellentétben AJ néha rettentően idegesítő, vinnyogó, amerikai attitűdjével.

A terméket online lehet megvásárolni (jelenleg 77 dollárba (a bevezetőár még egy kis ideig elérhető, utána már 99 dollár lesz), azaz kb. 17000 Ft-ba kerül, ami egészen vicces ár, összehasonlítva egy bármilyen tanfolyammal, vagy nyelvórával), azt digitálisan lehet letölteni, így még a postára sem kell várni – picit több mint 400 mega az egész.

A legjobb dolog az egészben, hogy ha valaki benevez, beléphet egy zárt US Facebook csoportba, ahol a tanulók egymással osztják meg a tapasztalataikat, új anyagok kerülnek oda és egymást segíti mindenki. Én is ott vagyok. 🙂

Kinek ajánlott és hova lehet vele eljutni?

Akik ismerik az EE módszert és szeretnének spanyolul is hasonló eredményeket írni, azoknak nem kell többet lelkendeznem az anyagról.

Ha nem ismered az EE-t, de

  • tudsz középfokon angolul,
  • megvan a spanyol alapjod,
  • hajlandó vagy naponta 1 órát tanulásba fektetni (amit persze sok mással is lehet kombinálni, például házimunka, utazás közben is remekül hallgathatók az anyagok),
  • valamint tudod magadról, hogy nem fogod egy hét után sutba dobni, mert hiszel a hosszú távú dolgokban,

akkor annak mindenképpen ajánlom, a legnagyobb nyugalommal.

És hogy milyen szintre lehet vele fejleszteni a spanyolod? Ha az ajánlott időt vesszük, és 1 leckét 1 hétig hallgatunk, akkor a teljes anyagot 5 hónapig tart végignyomni – ezalatt szerintem egy vastag középfokú szintre elvisz az anyag és ami a legfontosabb: aktívan. Tehát tényleg képes lesz beszélni az ember.

És hogy miért állítom ezt ilyen biztosan? Mert évekkel ezelőtt ugyanez volt nekem az angollal. Mi sem bizonyítja a dolog hitelességét jobban, mint hogy maga AJ Hoge is elkezdett spanyolul tanulni ezzel az anyaggal, mi több, fogadást is kötött, hogy ha nem tolja végig az anyagot, akkor pénzt fog adni az általa annyira utált politikai pártnak (ehhez a stickk.com publikus „elkötelező” oldalt használja).

Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy nem szoktam csak úgy jobbra-balra ajánlgatni mindenfélét, de úgy gondolom, hogy az Unlimited Spanish mindenképpen megérdemli ezt, maximálisan hiszek benne.

Az anyag jelenleg még csak 77 dollárba kerül, azonban a jó hír az, hogy 30 napos pénzvisszafizetési garancia van rá, így aki kipróbálja, nem veszít semmit.  Ez egy jó befektetés, főleg annak, aki nem szeretne rögtön új emberekkel, feszélyező nyelvcserét folytatni, hanem egy kicsit bele akar szokni előbb a beszélt nyelvbe. Ha beruházol az Unlimited Spanish-re, vagy a kezdőknek szóló Unlimited Spanish-re, akkor kérlek oszd meg a tapasztalataidat velem és másokkal is!

Oszd meg másokkal is ezt a cikket, ha úgy érzed, hogy szükségük lehet rá!

Tetszett ez az írás? Osszd meg másokkal is!

Ezek is tetszeni fognak