“Egy állásinterjún nem mondhatom azt, hogy egy pohár bor után szívesen beszélgetek önökkel angolul!” – Enikő sikere a megszólalási parával

Enikő szorgalmasan tanulta a németet és az angolt is évekig, sőt németből még középfokú nyelvvizsgája is van. De a nyelveket egyszerűen nem tudta használni – hiába értette, megszólalni nem tudott. 

Mivel ez mindkét nyelvnél előfordult, rájött, hogy a megoldást nem feltétlenül a még több nyelvtanozásban és szótanulásban kell keresni. 

Nemrég részt vett a Szólalj meg! kurzusomban és óriási felismerései lettek, illetve életében először beszélt angol anyanyelvű emberrel – és sikerrel vette az akadályt. 

Mi több, a kurzus után már várja a következő alkalmat, amikor használhatja az angolt és gyakorolhat. Lehet, hogy még nem tökéletes, lehet, hogy hibázik, de már látja, hogy lehetséges elérni a folyékony angol szintet. És el is fogja, hiszen a módszer megvan, már “csak” az időt kell beletennie. 

Megkértem, hogy írja meg a történetét, mert szerintem nagyon sokan járnak hasonló cipőben. Remélhetőleg inspirációt kapsz te is tőle! Át is adom neki a szót. 

A kurzus előtt

Munka mellett a Miskolci Egyetem egészségügyi karán koptattam az iskola padjait, és egészségügyi szervező szakon végeztem.

Tudtam, ha emellett megcsinálnék két felsőfokú nyelvvizsgát, egész biztos kitárulna előttem a világ, és bárhol el tudnék helyezkedni ezzel a szakkal.

Akár egy komplett egészségügyi-, gyógyászati-, wellness részleget el lehet vele vezetni, de rendezvényeket, sporteseményeket, túrákat vezetni is. Imádok minden rekreációval kapcsolatos dolgot.

Nagyon sok minden érdekel, és számos dolgot szeretnék még tanulni, de megálljt parancsoltam magamnak, és megfogadtam, semmibe nem kezdek bele, míg nem lesz kézzel fogható nyelvtudás a kezemben.

Fel kellett állítani a fejemben egy sorrendet, mi a legfontosabb most ahhoz, hogy minél hamarabb elérjem a céljaim, így most angolul tanulok. Legelőször középfokú nyelvvizsgát szeretnék letenni, majd mindkét nyelvből felsőfokú vizsgát. Mindent szépen sorjában!

A nyelvtanulással az a problémám, hogy mikor kedvet kapok, sokat és intenzíven tudok tanulni, majd a kezdeti lelkesedés alábbhagy. 

Megszólalni egyik nyelven sem merek. 

Tudom, hogy minden jó munkahely társalgási szintű nyelvtudást vár el, jogosan, ez engem nagyon tud ösztönözni, a másik dolog pedig az, hogy cikinek érzem nem tudni megszólalni. Azaz tudok beszélgetni, ha iszok előtte egy kis alkoholt, de nyilván nem mondhatom egy állásinterjún, hogy egy pohár bor után szívesen beszélgetek önökkel angolul!

Miért tanulok nyelvet?

  • Azért tanulom a nyelvet, hogy nyelvvizsgát, mindemellett használható nyelvtudást mutassak fel a jövőbeli munkaadóimnak. Fontosnak tartom, hogy az állásinterjún ne ijedjek meg, ha átváltunk magyarról, és angolul, vagy németül kell majd folytatnom a beszélgetést. Magabiztosan, és helyesen tudjak majd válaszolni a nekem feltett kérdéseikre. Ezekre ne csak tőmondatokban, vagy hibákat vétve, így egyre jobban izgulva válaszoljak, hanem felszabadultan, szép, összetett mondatokat, frappáns kifejezéseket tudjak használni. Ezzel nyerjem el a tetszésüket, és szerezzem meg a számomra megfelelő álomállást, ahol jól érzem magam.
  • Azért is szeretnék nagyon jól beszélni angolul, hogy a magánéletemben sokkal több ismerősre, akár barátra tegyek szert. 
  • Számtalanszor volt, míg Budapesten éltem, hogy külföldiek odajöttek hozzám segítséget kérni, hogy nem találnak valamit, vagy ajánljak nekik jó helyeket a közelben. Az volt az elszomorító, hogy nemcsak azért nem sikerült eligazítanom őket, mert még nem ismertem annyira a várost, hanem megszólalni sem mertem. Inkább elmutogattam, meg néhány szót elmondtam ahelyett, hogy normálisan összefoglalva elmagyaráztam volna nekik, merre menjenek.

A Szólalj meg! kurzusban

A kurzus anyagában szerepelt, hogy írjuk össze a korlátozó hiedelmeinket. Én magam lepődtem meg a legjobban, mikor tényleg összeszedtem őket. 

Lusta voltam – Sokszor van az, hogy megfogadom, hogy hétfőtől, vagy a következő hónap első napjától minden nap tanulok angolul, vagy csinálok bizonyos dolgot, és mégis hajlamos vagyok arra, hogy tologatom ezeket az időpontokat, vagy ha el is kezdem, egy idő után valahogy kevesebb időt, és energiát fektetek a dologba, mint a kezdeti lelkesedéskor. Vagy sok napon keresztül sikerül betartanom, és egy nap valami miatt kimarad, és akkor nehéz visszarázódni. Ezt a saját lustaságomnak tudom be. Van, hogy inkább azt az egy órát, amit a nyelvtanulással foglalkozhatnék, azzal töltöm, hogy az ágyban heverészek. Ilyenkor elaludni nem tudok, mert közben meg azon kattog az agyam, hogy tanulni kéne, de mégsem megyek el a polcig, hogy levegyem róla a nyelvkönyvet.

Nem tudtam az időm jól beosztani – Sokszor nem figyelek kellőképp oda, és olyan, mintha kifolyna az idő a kezeim közül. Ezt úgy értem, ha megfogadom, hogy minden nap sportolok, vagy tanulok angolul, az csak akkor jön össze, ha tényleg nekiállok a délelőtt folyamán. Ha ez nem történik meg, hiába kapkodok, már nem tudom azt a minőségi időt magamra fordítani, ami egyébként belefért volna az időmbe, ha reggel nekilátok.

Nem kapcsol ki/át az agyam – Ez nálam úgy szokott kinézni, ha pihennem kellene, mert nagyon fáradt vagyok, az jár a fejemben, hogy takarítanom kéne, ha takarítok, az van bennem, hogy ezt az időt angolozással is tölthetném, ha angolozok, pedig az ellenkezője, hogy nincs tökéletes rend. Mikor meg leülök angolt tanulni, és ténylegesen rá tudok fókuszálni, annyira el tudok merülni benne, hogy nem lehet kizökkenteni. Ehhez viszont az szükséges, hogy minden rendben legyen magam körül.

Túl sok dolog érdekelAmikor meg tudom állni, ha üzenetem érkezett, azt ne nézzem meg, és nem zökkent ki, akkor nagyon eredményes nyelvórákat tudhatok magam mögött, viszont ha valami megzavar, akkor elillan a figyelmem. Érdekel a lakberendezés, rendszerezés, a városommal kapcsolatos dolgok, a kislányommal kapcsolatban minden apróság, az emberek segítése.

Megfogadtam, hogy nem tanulok most az angolon kívül semmit, mert nem szeretném elterelni a figyelmem semmivel, és nem akarom, hogy bármi kizökkentsen a tanulásból, vagy csak fele annyi időt tudjak nyelvet tanulni bármi miatt.

Túl sok dolgot várok el magamtól – Néha olyan, mintha egyszerre szeretném megváltani a világot. Ez az egész életem végigkísérte. Egyszerre csináltam két szakmát, majd egyszerre jártam dolgozni, és végeztem el az egyetemet. Sajnos a mai világban az embereknek sokszor egyszerre több dolgot kell csinálniuk, ezzel nem én vagyok egyedül. Ekkor hozzászoktam, hogy reggeltől estig csinálok valamit. Lehet, hogy más anyuka örült volna, hogy három évig itthon van, és semmit nem kell csinálnia, tanulnia, én viszont először el voltam foglalva a költözésünkkel, majd mikor lecsendesedtek a dolgok, és mindenünk meglett az új otthonunkban, az első dolgom az volt, hogy angol tanárt kerestem. Egyszerűen nem bírom elviselni, ha nem csinálok semmit, vagy csak egy dolgot. Az angol mellett elkezdtem a sportot is beiktatni az életembe, illetve rendszerezni, szelektálni a dolgaimat.

Elveszek a részletekben – Képes vagyok egy kevésbé fontos feladattal több időt foglalkozni, mint amennyit kéne, a fontos dolgoktól így elvéve az időt.

Beszéd közben azon gondolkodom: „Mit gondol rólam a beszélgetőpartnerem?” – Megszólalni azért nem merek, mert azon izgulok, mit mondok rosszul, és mit gondol rólam az, akivel éppen beszélek. Pedig teljesen igazad van. Egész biztos örülne annak, hogy meg merek szólalni, és tisztelne engem, hogy a szabadidőmben az ő anyanyelvét tanulom, hogy jobban tudjunk kommunikálni egymással.

A kurzus során jöttem rá néhány nagyon fontos dologra, de ezek közül is a legkeményebb, hogy az angoltanulásom legfőbb akadálya én vagyok.

Ha a korlátozó hiedelmeimet le tudom győzni, és használni a már meglévő nyelvtudásom, akkor egészen máshogy fogom magam érezni az egész nyelvtanulással kapcsolatban. 

A kurzus lépésről lépésre vezetett végig minket az első igazi beszélgetésünkig, egy anyanyelvű emberrel – aki nem tudott magyarul. Ez az elején hihetetlennek hangzott.

De sikerült. Össze is írtam a tapasztalataimat a kurzusról: 

  • Életemben először beszéltem anyanyelvi emberrel, csak angolul.
  • Látom, hogy rövid idő alatt mennyivel több dologról tudok beszélni, és hiszem, hamarosan mennyivel többről fogok tudni, ha annyi időt foglalkozok az angollal, mint ebben az egy hónapban. Látom, ha így folytatom, hamarosan magabiztosan fogok beszélni angolul. Amit az órára kellett tudni, azt jól teljesítettem. Az is ösztönöz, mikor látom ilyen szituációkban, mennyi mindent kell még tanulnom, hogy elérjem a célom.
  • Az órák után bennem volt az a boldogságérzés, ami már napokkal előtte is, miszerint mennyire jó dolog, hogy meg mertem ezt lépni, és milyen szuper volt az óra. Annyira örültem, hogy sok időt foglalkoztam azzal, milyen tanárt keressek, és tényleg csodálatos partner volt mindkét választottam. Belementek, hogy felvegyem videóra a beszélgetést, így javíthatok később a hibáimon, és látom azt is, honnan indultam. Nagyon sok időt szántam a tanárok keresésére, de megérte.
  • A második embernél jött a nagy áttörés a tanfolyam alatt. Nemcsak én beszéltem, hanem ő is, így olyan volt az egész, mint egy közvetlen kommunikáció egy aranyos lánnyal. Ez nagyban megkönnyítette a dolgom. Az első tanárnál húsz perc múlva már azt néztem, mikor lesz vége az órának, míg a másodiknál csak az utolsó nyolc perc volt olyan, hogy azt éreztem, elfogyott az erőm, és nem tudok koncentrálni. Szerintem ez nagyon jó fejlődés a két beszélgetés között
  • Azóta egyre többen írnak a nyelvcserés oldalon, úgyhogy van választási lehetőségem szerencsére. Következő lépésként az itteni emberekkel szeretném felvenni a kapcsolatot minél hamarabb.

Bennem van a boldogságérzés, hogy sokkal jobban sikerült, hogy megérte megcsinálni a második órát is. Az óra előtt, mint több csoporttársamban, bennem is felvetődött a gondolat, hogy lemondjam az órát. Azért nem tettem mégsem, mert úgy voltam vele, ha már megcsináltam a tanfolyamot eddig, és időben is jól haladtam, nehogy az utolsó egy órát ne tegyem hozzá, és ezáltal csalódjak magamban. Ezt mondtam magamnak: 

“Lefoglalod az órát, eltelik az a hatvan perc. Utána olyan boldog leszel, mikor még pár dolgot megválaszolsz Bálintnak, és rányomhatsz arra, hogy kész az utolsó modul, és ezt is megcsináltad! A végén már csak egy nagy levegőt kell venned hozzá!”

Nekem másodjára sokkal könnyebb volt, mert kifogtam egy szuper tanárt, így jobban sikerült az óra, de ha nem lett volna sem a tanár olyan jó, sem én, akkor is biztos boldogabb lettem volna a második óra után, mert kitűztem magamnak egy célt, és azt bár nem is tökéletesen, de véghez tudtam vinni. Én tipikusan olyan ember vagyok, akinek minden munkának a vége a legnehezebb. Ezen a kurzuson ezt egyáltalán nem éreztem. 

A kurzus eredménye

A kurzustól a kezdő löketet vártam, és pont ezt kaptam tőle. Négy hét alatt eljutottam arra a pontra, hogy már mertem két anyanyelvi tanárral is beszélni.

Sikerült nyelvcserepartnerekkel is beszélnem, holott erről a lehetőségről eddig nem is tudtam.

Nekem nemcsak az igeidőkkel, hanem a félelmemmel is meg kellett küzdenem, és elhinnem, hogy igenis fogok tudni nagyon szépen beszélni angolul.

Nehézségeim a nyelvtani hiányosságaim, hogy nem vagyok még mindennel tisztában, illetve a szókincsem. Ezeket tanulással, szorgalommal tudom fejleszteni.

A másik nehézségem, ami miatt elkezdtem a kurzust az volt, hogy nem mertem megszólalni angolul. Ezt szerencsére sikerült leküzdenem a négy hét alatt. Az elmúlt négy hétben az változott, hogy merek angolul megszólalni, beszélni. Önbizalmat adott a kurzus.

Egészen hihetetlen, de most már várom, hogy beszélhessek valakivel angolul! 

Nem félelem van bennem, hanem inkább olyan érzés, mint mikor gyermekként vártam egy nagyon jó dolgot, vagy eseményt. Nem hittem volna, hogy ez így lesz valaha, és ennyire fogok várni egy beszélgetést egy anyanyelvi emberrel.

A kurzus után örömet érzek, hisz megcsináltam, időben megcsináltam, még egy lépéssel közelebb kerültem a célom felé.

A kurzus után – hogyan tovább? 

A kurzusban leginkább az tetszett, hogy az elején annyira féltem, milyen lesz majd beszélnem a végén, mire meg oda jutottam, izgalommal vártam, és mosollyal az arcomon vágtam bele.

Siker, hogy merek beszélni, és az lesz még siker, ha heti ennyi időt rászánok az angolra, mint a kurzus alatt. Felismerésem, hogy el kell fejben dönteni a hétvégén, a következő héten mikor lesz idő leülni angolozni, akkor mennyi idő lesz, hogy vasárnapra megint azt tudjam mondani, ez tartalmas hét volt a nyelvtanulás szempontjából.

Az idővel való viaskodás igazán nehéz nekem. Azt mondják, arra van idő, amire az ember akarja. Nehézség volt fáradtan tanulni a nyelvet, mikor az alvásidőmből csíptem le. Annak nem is lett eredménye. Másnap kezdhettem megint. Ez is egy tanulság volt.

Úgy látom, aki nyelveket tud, mindent tud.

Kitárul előtte a világ.

Elvégezhetnék én akár tíz szakot is, ha nem merek angolul és németül beszélni. Akkor csak egy szűk körben tudnék mozogni, gátlásokkal teli.

Mindig az ösztönzött a legjobban, hogy rajtam kívül a szüleim, testvérem, családom büszkék legyenek rám. Szüleim elismerése, véleménye, tanítása, és szeretete vitt eddig előre, és adott erőt mindenhez! Igazán hálás vagyok, hogy az ő lányuk lehetek!

Folytatom a gyakorlást és most már tudom, hogy csak az időt kell beletennem és el fogom érni a folyékony angol szintet – irány a felsőfokú nyelvvizsga! 

-Enikő


Enikő rettentő nagy változáson ment át – rájött, hogy a nyelvtanulásának ő maga volt a legnagyobb akadálya. Nem könnyű ezekkel szembesülni, de a megoldás elkezdéséhez először észre kell venni, hogy min kell dolgozni. 

A legfontosabb azonban: már nincs előtte akadály és a saját tempójában tud haladni a célja felé.

A Szólalj meg! kurzus nyelvtől független – így ha félsz, hogy nem értik meg, hogy mit mondasz, vagy nem érted meg, hogy neked mit fognak mondani, vagy egyszerűen csak gyomorgörcsöd van attól, hogy meg kell szólalnod a nyelven (de nagyon szeretnéd), akkor segíthet neked isA kurzus részleteit itt találod.

Remélem találkozunk és a következő sikersztori a tiéd lesz – mert mindez lehetséges.

-Bálint










Ugrás az oldal tetejére