A hónap nyelvtanulója ezúttal Tamás, aki fiatal kora ellenére is meglehetősen határozott képpel rendelkezik a nyelvtanulásról, illetve a céljairól. Egy év alatt hatalmasat lendített az angolján úgy, hogy mellette oroszul is tanul. Íme a története:

Mutatkozz be röviden az Öt év – öt nyelv+ olvasóinak! Ki vagy, mit kell tudni rólad?

Üdvözlök minden kedves olvasót! Tomi vagyok, 21 éves, gyógy- és sportmasszőr, sportoktató. Kedvenc hobbijaim a sportolás, nyelvtanulás és az olvasás.

Gyakorlati embernek tartom magam, ezért igyekszem olyan praktikákat bemutatni, amik nekem sokat segítenek a nyelvtanulásban.

Amit még tudni kell rólam az az, hogy hajlamos vagyok néha túl sokat vállalni, mert szeretnék minél gyorsabban és többet tanulni. Ez sokáig nagy problémám volt a nyelvtanulásban.

Ezzel persze nem vagyok egyedül. A cikkben szeretnék arra kitérni, hogy hogyan lehet ezt kiegyensúlyozni elkerülve a korai kiégést.

Az utolsó kérdésben összefoglaltam azokat a dolgokat, amik nekem a legtöbbet segítettek itt remélem ti is használhatónak találjátok majd.

Milyen nyelvet tanulsz, mióta és miért?

Angolt és oroszt tanulok, az angolnál már nem számolom az éveket, a legtöbbet úgyis az elmúlt 1 évben fejlődtem. Oroszul pedig 2 hónapja kezdtem el tanulni.

Az angolt azért szeretem mert rengeteg jó tananyag érhető el hozzá. Sőt, ha valaki középszinten már beszéli a nyelvet el tud kezdeni angolul tanulni egy új nyelvet, így két legyet üthet egy csapásra.

Oroszul azért kezdtem el tanulni, mert a szakmámból kifolyólag rengeteg üdülőhelyen lehet vele érvényesülni. Emellett online szoktam nézni a focimeccseket, amiket sokszor oroszul közvetítenek, így egyszerűen csak megtetszett. 😀

Mióta és miért olvasod az Öt év – öt nyelv+-t?

Három hónapja találtam rá a régi blogra miközben kerestem egy véleményt Michel Thomas nyelvtanulási módszeréről. Elkezdtem olvasgatni a cikkeket, majd az új oldalt is megtaláltam, aminek nagyon örülök mert rengeteg új eszközt fel tudtam használni az orosz nyelv tanulásához.

Mi a kedvenc nyelvtanulási módszered?

Angol:

Effortless English: szerintem a legjobb módszer, ami csak létezik! Nagyon ajánlom mindenkinek! Öt sorozat van belőle: az eredeti Original (kezdőknek és haladóknak), Power English (kezdőknek és haladóknak) , Flow (haladóknak), Learn Real English (haladóknak) Business English (haladóknak).

A módszer lényege, hogy egy bizonyos szöveget (leckét) 1 héten keresztül minden nap legalább egyszer meg kell hallgatni, és angolul válaszolni a feltett kérdésekre. Mivel sokszor hallod a szöveget mélyen bevésődik a tudatalattidba.

Anki: remek program, nagyon sokat segít, amennyiben saját magad készíted el a szókártyákat.

Orosz:

Pimsleur 1-2-3: szuper módszer, napi fél óra (ennyi egy lecke). Én az 1. rész 16. leckéjénél tartok. Itt már megtanulsz összetett mondatokat szerkeszteni, segítséget kérni, tehát elég gyorsan lehet vele haladni.

Russian Pod101: kiváló anyag, körülbelül egy komplett nyelvtanfolyammal ér fel. Audió- és videóanyagokból tanulsz. Megtanítanak oroszul írni, és a nyelvtan is nagyon érthető (bár én annyira nem vagyok oda a nyelvtanért, mert nagyon össze tudja zavarni az embert).

Memrise: ezt a remek oldalt is a blogon találtam. Hasonló az Ankihoz, viszont itt a cirill betűk gépelését is lehet gyakorolni.

Mi az, amiben a legjobb vagy, mi az, ami jól megy, mi az erősséged a nyelvtanulásban?

Az időmenedzsment a legnagyobb erősségem. Persze a fent leírt módszereket most azért tudom egyszerre használni, mert épp Angliába készülök, tehát most nem dolgozom.

Viszont, amikor dolgoztam és suliba jártam, akkor is tudtam időt szakítani a tanulásra. Utazás közben az Effortless-t halgattam, és mire hazaértem már meg is volt a napi hallgatás.

A másik nagy erősségem egy egyszerű eszköz: tanulónapló. Mindig leírom, hogy egy adott módszerrel hol tartok. Így, ha éppenséggel időhiány miatt nem tudok mindennel foglalkozni, akkor ha befejeztem egy módszert később fel van írva, hogy honnan folytassam a következőt.

Szintén fontos  számomra a célkitűzés, és azon belül a végigcsinálási stratégia. Nem a cél kitűzése nehéz, hanem a célon tartani a fókuszt és végigcsinálni. Akit érdekel a téma van egy nagyon jó könyv Végig is csinálod? címmel.

Ebben a könyvben olyan stratégiák vannak, amik segítenek, hogy könnyebben érj el egy kitűzött célt. Van egy személyes kedvencem, amit úgy hívnak, hogy reflektorfény stratégia. A lényege annyi, hogy a telefonom minden órában küld egy üzenetet a napi célokról, pl: „Meghallgatni a mai angol anyagot”.

Szintén ehhez a stratégiához kötődik a lista és a sikernapló. A lista egy szuper dolog, ott van mindig az íróasztalomon. Reggel összeírom a teendőket, és ha valamivel végeztem kipipálom.

A sikernapló pedig arról szól, hogy minden nap felírod az előző nap sikerekeit, pl: „Megtanultam 20 új kifejezést”. Ez lelkileg is feldob mert tudod, hogy mennyire voltál produktív.

Azt vettem észre magamon, ha van egy rosszabb napom, akkor a következő napomon még többet fogok beleadni, hogy ne csalódjak saját magamban.

Milyen résszel szenvedtél a legjobban?

Az Effortless Englishnek csak egy hátulütője van: az, hogy az ember a 3. nap és harmadszori hallgatás után azt mondja, hogy én ezt tudom és megy is a következőre. De fontos betartani a leírást, csak így lehet fejlődni.

Nekem azt kellett megtanulnom, hogy ne akarjak mindent egyszerre, mert ha mindent egyszerre akarok abból nem lesz semmi.

Hogyan lendültél túl rajta?

Megtanultam, hogy a kevesebb néha több. Nem érdemes kapkodni.

Mi motivál téged a nyelvtanulásban?

Leginkább az, hogy minél több emberrel képes leszek kapcsolatot teremteni, jobb munkalehetőségekhez juthatok. Ha két nyelven is tud valaki, nem lesz helyhez kötött, könnyebben tud új dolgokba belevágni.

Ha csökken a motivációd, mivel pótolod, hogyan növeled?

A sikernapló egy jó dolog mert minden nap le tudod ellenőrizni, hogy mennyire voltál hatékony. Ezen kívül a zenehallgatás is sokat segít – amikor kezd tompulni a figyelmem egy pörgős számmal meg egy jó kávéval felturbózom magam. 😀

Mi az az egyetlen egyszerű dolog, ami a legnagyobb hatással volt a nyelvtanulásodra?

A hanganyagokon keresztüli tanulás. Rendkívüli mértékben megemelte a hatékonyságomat, és a motivációmat is.

Milyen vicces helyzetbe kerültél már az általad tanult nyelven?

A hármas metró egyik megállójánál a haverommal leszólítottunk  angolul két lányt, akik látszólag nem nagyon tudták, hogy merre kellene menniük. Mi is tettettük, hogy eltévedtünk, majd elkezdtünk utazgatni a városban. Beszélgettünk egy darabig, majd amikor átváltottunk magyarra nagyon meglepődtek. De telefonszámot nem sikerült cserélnünk. 🙂

Milyen jótanácsod van más nyelvtanulók számára?

Ne keressétek a szent grált, a tökéletes kurzust.

Minden egyes új kifejezést ismételj át többször. Az Anki itt is nagyon jó szolgálatot tesz. Napi szinten át lehet ismételni vele a tanultakat, így megragad a tudatalattinkban.

Ne keress kifogásokat, hogy miért nem tudsz tanulni. Ha nincs pénzed vagy időd tanárra szerezz be hanganyagokat. Rengeteg oldal van, ahonnan le tudsz tölteni nagyon jó minőségű anyagokat. Nekem az Effortless English és a Pimsleur is nagyon jól bevált, mert utazás közben is tudom használni, és mindkét anyag olyan mintha egy tanteremben lennék.

Vezess tanulási naplót, így nem felejted el, hogy melyik anyagnál hol tartasz.

Reggel készíts listát a napi teendőkről, kezd a napot a legfontosabb dologgal.

Köszi a figyelmet és jó tanulást mindenkinek! 🙂