A szoros határidőknek megvan az a csodálatos előnye, hogy hajlamosak az embert maximális teljesítményre kényszeríteni, egyszersmind a felesleges sallangoktól megszabadítani. Mindenki tegye fel kisdobos becsszóra a kezét, aki nem így van a dologgal: ha nem szorít az idő, hajlamos nem is az adott feladatra figyelni. Egy utolsó éjszakán elkészített beadandó? Egy utolsó héten összevágott jelentés? Egy utolsó pillanatban összehányt előadás? Na, ugye.
A jelenség mögött fekvő pszichológiát nem tisztünk boncolgatni – mindazonáltal nem árt néhány sarkalatos pontra rávilágítani. Kezdve azzal, hogy ez a jelenség: jó. Pozitív stressznek hívják, ami teljesítménynövekvést hivatott elérni, nem pedig szívinfarktust. A trükk abban van, hogy a rendelkezésre álló időt hogyan lehet kihasználni a leghatékonyabban. Tehát első lépésként érdemes elfogadni, hogy a szűk határidőkkel semmi probléma nincsen. Az adott idő alatt használt módszerekkel már annál inkább lehet.
Hol itt a probléma?
Banálisan egyszerűnek tűnhet a következő dolog, ám pont ezért igen kevésszer állunk meg és tekintünk rá annak teljes valójában: ami nem megy azt a.) ki kell dobni b.) át kell alakítani. Tegyük fel magunknak a következő költői kérdést: ha ez a dolog nem azt a célt szolgálja, amit kitűztem magam elé (mert ugye kitűztük!), akkor tulajdonképpen mi a jóságos tengerész térdkalácsát akarok én tőle? Kuka. Következő.
Természetesen létezik az a jelenség, hogy az ember természetétől fogva szereti befejezni, amit elkezdett, már csak egyfajta önigazolásképpen is, hogy „de bizony jó lesz az ahogy én azt kigondoltam”, ám ha egy kicsit felülemelkedünk az egón, és távolabbról nézünk a dologra, akkor ezt látjuk: ez a dolog nekem nem segít/nem hasznos/nem működik, keresek valamit, ami viszont igen, nem pedig azt próbálom meg bebizonyítani, hogy ez miért nem működik, és hogy ennek igenis működnie kellene. Ez mind pontosan az ellenkezőjét szolgálja céljainknak. Kuka.
Belátni ezt nem is olyan egyszerű, a már említett okok miatt, ám megéri – ezáltal lehetőségünk nyílik valóban tenni valamit a kitűzött cél érdekében. Csak egy új szöget kell keresnünk, amin keresztül sikeresebben támadhatunk. Persze, az új dolgok félelmetesek, meg meg kell hozzájuk mozdulni, meg különben is, fúj. Lehet ezt is mondani. Ez teljesen rendben van. Csak eredményre ne számítsunk.
Mik a biztos jelek, hogy valami nem működik?
Ha nincs kedvünk foglalkozni a dologgal, fáraszt, bánt, felbosszant, idegesít – akkor biztosra vehetjük, hogy olyan pontra értünk, ahol egy hatalmasat kell tekerni a kormányon. Különben hajónk óhatatlanul meg fog rekedni.
Filozófiai soraink abból a rendkívül egyszerű jelenségből táplálkoznak, hogy a jelenleg is futó német projekt tempója kissé lelassult. Kevesebbet foglalkoztam vele az elmúlt napokban, mint szerettem volna. Ennek azonban nem időhiány a magyarázata (bármennyire is jól esne ráfogni erre), hanem a nem megfelelő eszközök és módszerek használata. Egyszerűen olyan dolgokat csináltam, amiről úgy gondoltam, hogy azok segíteni fogják a haladásomat – ám pontosan az ellenkezőjét értem el vele.
Tényszerűsítsük a dolgokat, a nyelvtanulásra levetítve! Mérnöki szemléletem szereti gyakorlati példákon keresztül látni, hogy mi történik, majd onnan levezetni és megérteni az elméletet (nyelvtan). Azonban azzal is tisztában vagyok, hogy nulla elmélettel nem lehet nekimenni a dolgoknak. Próbáltam én bevenni a bástyát (Start Neu kezdőknek németkönyv), ám a 14. leckénél elszakadt a cérna.
Egyszerűen abszolút nem tudok azonosulni a mondanivalóval, a helyzetekkel, a szereplőkkel, nem tudom felvenni a ritmusát, ergo nem tudok belőle tanulni. Mondhatnám, hogy bennem van a hiba, ám ezt a támadást inkább azzal hárítom, hogy keresek valamit, amiről nem ezt fogom gondolni. Tehát a könyv repül. Hogy mi jön helyette az még kérdéses, ám itt most nem ez a lényeg. Hanem, hogy ami neked nem működik, azt ki kell dobni. És ez nem csak a nyelvtanulásra érvényes.
