Amikor anno Ausztráliában éltem a fősulin az ebédszünetben gyakran kiültünk a suli parkjába a csoporttársaimmal, és a kulturális különbségekről beszélgettünk. Mivel az ausztrál főiskolán kb. egy ujjamon meg tudtam számolni hány ausztrál volt, ezért kultúrából akadt bőven: brazil, thai, japán, burmai, angol, új-zélandi, kínai, tajvani és még ki tudja mi nem.
Egy ilyen beszélgetés során derült ki az is, hogy mennyire különbözőképpen használjuk az ujjainkat számolásra. Amikor Henrique, egy brazil barátom, megkérdezte, hogy mi hogy mutatjuk a hármas számot, én felmutattam a jobb kezemen a hüvelyk, a mutató és a középső ujjamat. Általános csend, aztán egyszerre csak irgalmatlan hahotázás tört ki a csoporttársaim körében, mondván hogy ilyen nincs is, teljesen rossz, amit mutatok. Én pedig nem értettem, hogy miről beszélnek, mi a gond.
Éljenek a számrendszerek!
Kezdetben sok kultúrában csak három számnév jelent meg (egy, kettő, sok). Például a brazil piraha törzsnél is (a Don’t sleep there are snakes c. zseniális könyv róluk szól, erősen ajánlott). Észak-Afrikában a hatos számrendszert favorizálták (némi áthallással a tizenkettesbe) – aki azt gondolná, hogy ez mekkora hülyeség, az gondoljon bele, hány hónapból is áll egy évünk.
A tízes számrendszert ugye mindenki ismeri, ám kockáknak a tizenhatos sem ismeretlen – számítógépes műveleteknél ez igen jól tud jönni. Az igazán tökösek azonban hatvanas számrendszerben számolnak (mint például a babilóniaiak). Ennyi ujja még egy csernobili lakosnak sincs, de ettől még népszerű ez is: gondoljunk csak arra, hogy egy óra 60 percből áll, egy perc pedig 60 másodpercből.
Az ujjainkkal való számolás teljesen természetes, ősidőkből eredő dolog, ám az hogy ezt hogyan tesszük kultúrától, népcsoporttól függően nagyon különböző lehet. Az egyik első, híres történelmi példa a Bede-féle ujjszámolás, ami a 8. századból ered, és ahol az ujjak mozgása és pozicionálása jelentette a különféle számokat.
Mivel ha szigorúan vesszük, legjobb esetben is max. 20 ujjunk van (ha a lábainkat is beleszámoljuk), de inkább 10, így valamit ki kellett találni a számok érthető és tiszta kommunikációjára. Ezért megjelent a csoportosítás rendszere, mely leggyakrabban 2-es, 5-ös és 10-es alapú. Elvégre az egyáltalán nem mindegy, hogy egy csirkét 5 vagy 19 aranytallérért veszünk meg a vasárnapi piacon!
Ahány ház, annyi ujj
A jupnoknál (Pápua Új-Guineában élő népcsoport) a bal kisujj az egyes, a gyűrűsujj a kettes, a jobb kisujj a hatos, a gyűrűsujj a hetes, a bal láb kisujj a tizenegyes, a jobb láb kisujj a tizenhatos, a bal fül a huszonegyes, a bal szem a huszonhármas, a köldök pedig a harmincas.
Harmincegytől harmincháromig a bal here, a jobb here, majd pedig a pénisz következnek, ezeket a számokat az illendőség kedvéért a nők nem is mondhatják ki nyilvánosan (a harmincas éveiben lévő hölgy tehát gondban van, ha megkérdezik tőle, hogy hány éves is).
De nem kell ilyen messze mennünk, hogy számunkra furcsa dolgokat találjunk. A spanyolok például a bal kezük kisujjánál kezdik a számolást, az 1-et pedig befelé fordított tenyérrel, és a mutatóujjuk feltartásával jelzik.
A kulturális különbségeken az életed is múlhat!
Mindenki emlékszik a Becstelen Brigantyk filmben, amikor a németnek álcázott angol három poharat rendel a csapostól a whiskeynek: felmutatja a mutató-, középső- és gyűrűsujját. Kis apróság, azonban egy született német (ahogy mi magyarok is), a hüvelykujj-mutatóujj-középső ujj kombinációt használjuk a három mutatására. Az én ausztrál történetemnek is ez volt az alapja, bár én megúsztam szárazon.
Mi ebből az egészből a tanulság?
A nyelvek és kultúrák nagyban különböznek/különbözhetnek egymástól. Attól, hogy valami más, mint amihez mi hozzászoktunk, még nem feltétlenül rossz. Ezek az apróságok adják meg igazán a nyelvek szépségét és ez az, amiért például Görögországban nem így próbálunk meg stoppolni. Hiszen könnyen megeshet, hogy ránk húzzák a kormányt.
A pontos jelentésének kitalálását rátok bízom. 🙂
