Ha valaki egyedül esik neki egy nyelv tanulásának, nem válogathat az eszközök között, meg kell ragadnia minden lehetőséget ismeretei gyarapítására. Minthogy a nyelv, és mint ilyen, a nyelvi kommunikáció, erősen társasági cselekvés, kissé megnehezíti a nyelvtanuló dolgát.
Mit lehet tenni? Először is gyorsan elhessegetni az olyan negatív gondolatokat, hogy ez így nem fog menni, ezt így nem lehet, meg különben is.
Több helyen is olvastam már, valamint saját megfigyelésem is azt támasztja alá, hogy jót tesz, sőt nagyon jót tesz haladásunknak, ha hangosan tanulunk. Nem csak azért, mert kiejtésünk javul, hanem mert a magunk által elismételt információt "mégegyel többször" halljuk, mint a felvételeken.
Pimsleur doktor is azt mondja, hogy nem elég, ha fogjuk szépen a leckét és végighallgatjuk, még talán meg is válaszoljuk a kérdéseket gondolatban. Nem. Ki kell mondani őket. Tapasztalatom szerint is rengeteget számít, sokkal jobban megjegyzem a dolgokat, és valahogy könnyebb is kimondanom őket, mintha csak ki kellene gondolnom. Ez elsőre kicsit furcsa lehet, de én a magam részéről ezt érzékeltem. Néha azon kaptam magam, hogy a vonaton, ha nem is hangosan, de mondogattam a válaszokat (na jó, mozgott a szám) – és sokkal könnyebb volt így teljesíteni az adott leckét. Egyszerűen hozzászokunk ahhoz, hogy a kommunikáció mellett folyamatosan gondolkodjunk előre a következő szón, a következő mondaton.
Nem jó tehát, ha azzal a szándékkal hallgatjuk a leckéket, hogy majd úgyis megtanuljuk őket. Legalább egyszer érdemes mindent végighallgatni, hogy meg is válaszoljuk őket (főleg a Pimsleurnél, de én most a Learning Spanish Like Crazy anyagnál is ezt vettem észre – ez azért jó, mert több időt hagy a gondolkodásra és jobban tudunk figyelni a kiejtésre – már csak ezért is érdemes kihasználni.). Aztán ha nagyon ráérünk, akkor még hallgathatjuk magunkban orrvérzésig ugynazokat a leckéket – de egyszer tuti érdemes kimondani őket. Lesz eredménye, az biztos.
