Így követtem el 1440 hibát 24 óra alatt – és túléltem

Szolgálati közlemény: április 28-ig nem vagyok elérhető, mert titkos felfedezőtúrán leszek, így a levelek és kommentek megválaszolása késni fog. Azonban az élet nem áll, így jövő hét pénteken is kerül ki egy vendégírás, ami NAGYON érdekes lesz. 

Pár héttel ezelőtt megkérdezte egy barátom, hogy “mennyire jó a németem”. A szokásos válasszal éltem: nem adnak el rabszolgának. Miért? Mert szükségem lenne egy kis segítségre egy osztrák tetováló expón – így a válasz.

2013. tavasza óta eltelt egy teljes év, a némettel pedig nem nagyon foglalkoztam, ezért a beszélt németem erősen megkopott 2014. márciusára, de végül is volt még teljes 8 napom az expóig, hogy felkészüljek egy számomra teljesen ismeretlen témából és behozzam az egy éves lemaradásom.

A tét azért nagy volt, hiszen a tetoválóművészek és a kliensek között kellett tolmácsolni, így ha valami félremegy és rossz dolgot varrnak rá az úriemberek azért, mert félrefordítottam valamit, akkor azt hiszem nem kell részletekbe mennem a szúrós pillantásokat illetően.

Ne is menjünk bele abba, hogy mennyire rövid volt az idő és hogy mennyire csak a legszükségesebb dolgokat tudtam átnézni – maradjunk annyiban, hogy a beszélt németem IGEN messze volt a tökéletestől. Választási lehetőségem azonban nem volt, hiszen az esemény pénzügyi sikeressége nyilván attól függött a barátom stúdiója számára, hogy én mennyi embert tudok a tetoválók felé közvetíteni.

Az 1440 hiba története

Az, hogy pánikoltam, elég enyhén fejezi ki a dolgokat. Viszont volt egy komoly előnyöm: a rutin. Tudtam, hogy ha úgy teszek, mintha érteném, amit beszélnek hozzám, használom a kontextust és a testbeszédet és képes vagyok kikapni a kulcsszavakat a beszédből, valamint arra, hogy értelmesen visszakérdezzek, hogy “tényleg jól értettem-e, amit mondtak”, akkor van esélyem rá, hogy épp bőrrel megúszom a hétvégét.

Megúsztam, ám közben elkövettem 1440 hibát (becsült, de jó közelítésű érték). És szerencsére nem szakadt rám az ég, nem köveztek meg a helyen és senki nem kapott hűtőgépet sárkány helyett a hátára.

A trükk abban volt, hogy nem volt időm kétségbeesni, hogy “úristen ezt most hogy mondják?”, vagy “az Auge az most die vagy das?” (das). Iszonyatos mennyiségű érdeklődő volt, néha 2-3 emberrel kellett egyszerre szót érteni.

A két nap összesen 24 órát voltunk kint az expón, saccra óránként 10 emberrel beszéltem, nagyjából átlag 15 mondatot. Jóindulatú megközelítéssel a mondandóm 40%-ában volt valamiféle hiba: ez nagyjából 1440 hibát jelent LEGALÁBB. Ez a 24 órára leosztva óránként 60 hibát jelent – azaz percenként egyet.

Ha szemérmes nyelvtanuló lennék, akkor az első perc után rákvörösen illett volna elvonulnom valami csendes helyre a sebeimet nyalogatni. Erős a gyanúm azonban, hogy ez viszont nagyjából azt jelentette volna, hogy Klagenfurtból gyalog mentem volna haza és mire hazaérek egy baráttal kevesebb fogadott volna Facebookon is.

Csak a miheztartás végett, néhány gyöngyszem a hibáim közül:

  • Névelők teljesen ötletszerű használata
  • A magázást még hírből sem ismertem, ugyanúgy tegeztem a 18 éves punkot, mint a 65 éves nyugdíjast
  • A leggyakrabban használt mondatom az “elnézést, meg tudnád ismételni lassabban?” volt
  • Simán belekevertem a szövegembe angol szavakat, mert azt hittem, hogy azok is ugyanazok (a megrökönyödött tekintetekből rögtön rájöttem sherlocki eszemmel, hogy nem)

Most mi lesz?

  • Kapott valaki hűtőgépet a hátára sárkány helyett? Nem.
  • Az emberek boldogan távoztak egy vadiúj tetkóval, ami örök életükre megbélyegzi őket? Igen.
  • Volt lesajnáló pillanat bizonyos emberektől, hogy “ezek még németül sem tudnak”? Hát persze (szerencsére nem sok).
  • Sikeres expót zártunk a barátom stúdiója számára? Meglehetősen.
  • Tudtam teljesen ingyen és bérmentve egy nagy adag valós gyakorlatot szerezni? Igen.

Ezért egészen csekély ár az 1440 hiba, azt hiszem.

Ezzel a történettel csak arra szerettem volna rámutatni, hogy noha a gyerekkorunktól belénk nevelt dolgok miatt rettegünk a hibáktól (mert akkor megbüntetnek), ám ezt a nyelvtanulásnál és főleg a beszélt nyelvnél villámgyorsan el kell felejteni.

A hibákra jó tanárként, tanácsadóként, szövetségesként kell tekinteni. Én ezen a hétvégén 1440 ilyenre tettem szert, és még szándékozom néhányat összeszedni. Ki tart velem? 🙂

Önállóan tanulsz németül?

Egy év tanulással jutottam el az újrakezdő német szinttől a felsőfokú nyelvvizsgáig - ennek a tanulságait gyűjtöttem össze egy ötrészes videókurzusban. Csináld végig és haladj háromszoros sebességgel a folyékony némettudás felé!

Hova küldjem a kurzust?

  • Pingback: Német C1 projekt összefoglaló II. | Öt év - öt nyelv+ | Szórakoztató nyelvtanulás()

  • uzoli

    Én sajnos még ott tartok, hogy a folyamatos beszéd még hibákkal teletűzdelve se megy, nemhogy hibák nélkül. Most próbálok olyan könnyen megjegyezhető “Lego darabkákat” összegyűjteni, amik segítségével reményeim szerint gördülékenyebben fog menni a realtime mondatalkotás. Olyan 2-3 szavas kifejezésekre gondolok, mint például: gehe zu Fuß, zum Glück, in großen Zügen, und so weiter. De nem találtam még olyan igazi jó gyűjteményt, amit csak meg kéne tanulni, így nagyon sok időm elmegy a keresgéléssel. Tudtok esetleg olyan forrást, ahol ilyenek összegyűjtve megtalálhatók?

    • Így fejből nem, de ha találsz, akkor oszd meg velünk is légyszi, mert ezek tényleg jók!

  • sera

    Ne is említsd ezeket a hibákat, mosolyogtam, miközben olvastam. Per pill 2,5 hónapja vagyok Svájcban, és se az angolom, se a németem nem perfekt. Előbbit 7 hónapot tanultam (kezdve az I am … -től, utána 3,5 hónapot intenzíven gyakorolhattam svájci francia közegben, azóta eltelt közel 2 év és nem használtam), utóbbit pedig ugyan tanultam – maradjunk annyiban, hogy sokáig -, de egyáltalán nem használtam 7 éve (előtte sem beszéltem, csak írtam, mint ahogy azt a magyar oktatásból jól ismerjük). Most pedig még a svájci német is bekavar, amiből születnek gyakran érdekes mondatok, de még senkitől nem kaptam lenéző pillantásokat, mert éppen egy német mondatot mondtam el angol szavakkal tűzdelve, vagy épp fordítva. Meg kell tanulni saját magunkon nevetni és nem tragédiaként élni meg a hibákat. Azt hiszem én jó úton járok 🙂

    • Helyes! 🙂
      A kommunikációhoz ugye mindig két fél kell – és ha a másik félnek is érdeke a veled való kommunikáció, akkor nem számítanak a hibák. 🙂

  • Stockes

    Nagyon sok külföldi anyanyelvűt nem érdekelnek a hibák. Régebben pl. beszélgettem egy német faszival, de még kértem is, hogy mivel nekem gyakorlás is egyben, javítsa ki a hibáimat. Egyszer csak beszélgetés közben azon kaptam magam, hogy bizony hibázgatok, nem súlyosakat, de be-be csúszik, és nem javítja ki. Először arra gondoltam, hogy nem vette észre, ezért elkezdtem szándékosan egyre több hibát beadagolni a beszélgetésbe, eleinte csak apróbbakat. Azokért sem szólt, így elkezdtem egyre több és egyre súlyosabb hibát véteni, de még akkor sem szólt érte, mikor már annyira hibás mondatokkal operáltam, hogy már semmi nem volt jó bennük, és már szinte értelmetlenek voltak. Semmi nem verte ki nála a biztosítékot. Aztán szóltam neki, hogy itt szivatom percek óta, de erre azt mondta, hogy nem zavarták a hibák, észrevette őket, de nem érdekli, értette, amit mondtam, és neki ez a fontos. Az élet egész más, mint a nyelvvizsga, meg a nyelvtankönyvek világa.

    • Pontosan. Ugyanakkor szerintem nem szabad elfelejteni TÖREKEDNI a helyesre és nem belenyugodni, hogy úgyis megértenek. Az egy dolog, viszont a célunk, hogy minél jobbak legyünk, ezért fontos a visszajelzés.

  • Márti

    Úgy egyébként van, aki a német névelőket élesben nem ötletszerűen használja? (Természetesen az anyanyelvűeken kívül) 😀

    • Virág

      Sokáig azt hittem, hogy ilyen nem létezik, de bő fél év némettanulás után (mostanában már tanárral beszélgetek) azon kapom magam, hogy nem gondolkodom a névelőn, csak mondom (ragozva, persze). Többször kértem a tanárt, hogy javítson ki, de azt mondta, hogy nincs mit, mert jók a névelők! Ugyanígy vagyok a melléknévragozással. Néha arra eszmélek, hogy volt itt egy melléknév, és kijavítom magam. Minden esetben a jót rosszra. Tanulság: nem kell gondolkodni rajta, hamar ösztönössé válik az egész. (Ilyen volt régen a gépírástanulás: magamtól, könyvből álltam neki. Szörnyen koncentráltam, hogy mikor melyik ujjamat kell használni, aztán kb. öt perc múlva rájöttem, hogy ez túl macerás, értelme sincs, és bekapcsoltam a tévét, a gyakorlás közben filmet néztem, arra koncentráltam. És működött! Amint nem figyeltem a gépelésre, azonnal jól gépeltem.) Tehát ha elég sokszor találkozol egy (lehetőleg ragozott) névelős szóval, egyben fog megragadni benned. Nálam legalábbis így van.
      A névelőtanuláshoz: jó ötlet Bálint képtársítása színekkel, de én nem alkalmazom. Már a tanulás elején feltűnt, hogy bizonyos végződések mindig adott nemet jelentenek. Szerencsére csak nagyon kevés szó van, amire ez nem igaz. 🙂

      • Virág

        Ja, és a többes számot is nagyon szabályosan képzik a német szavak. A németben a nyelv szabálykövetése a legjobb, ezért lehet könnyen tanulni, legalábbis szerintem. Régen látatlanban utáltam, főleg a hangzása miatt, de amióta elkezdtem tanulni, nagyon tetszik, a fentiek miatt!

        • Márti

          Hááát, nem tudom. Egy felsőfokút beszereztem már belőle, és évekig kint éltem, ott ragadt rám a beszédautomatizmus is, ergo jó sokat hallottam a kifejezéseket, inputból nem volt hiány. Soha nem foglalkoztam a névelőkkel, ösztönösen mondtam valamit, vagy igyekeztem elharapni a végét. Mióta itthon dolgozok napi sok-sok német e-mailt írva, a nem naponta visszatérő kifejezéseknél csekkolom szótárral a névelőket küldés előtt. Azt kell mondanom, hogy 50%-nál kisebb az arányuk, amiket jól találok el (ismétlem nem a mindennapos már ezerszer használt főneveknél, és/vagy a végződés miatt egyébként is egyértelműeknél).

          Abban azért nem értek egyet, hogy csak kevés szó van, amire nem igaz a végződés szabály 😉 Ha így lenne, akkor nem is lenne semmi nehézség benne 🙂

        • Bárcsak itt tartanék már, de nekem még nem jött meg a szeretet 🙁

          • Nézd meg onnan a kérdést, hogy “mi kellene ahhoz, hogy szeressem a németet?” 🙂

        • Köszi Virág a tapasztalatokat! Abszolút egyetértek és tök jó, hogy megtaláltad azt, ami NEKED működik – szerintem ez a legfontosabb. Gratula, hogy volt hozzá kitartásod, és még meg is szeretted a nyelvet (amúgy én szakasztott így voltam vele, mint te). 🙂

    • Elnézve néhány anyanyelvű ismerősöm: de. 😀

  • Shebelle

    Szia Bálint. Gratulálok a bátorságodért! Sajnos én elég félénk vagyok, így a nyusziságom gyakran visszahúz szinte minden bátor cselekedettől.Ha van ellene valami recepted, akkor ne féld megosztani légyszi.

    • Virág

      Kedves Shebelle!
      Én is félénk vagyok. Nem kicsit, nagyon. Tapasztalatom szerint a recept a következő:
      – MÉLYVÍZ (Nagyon hatékony!) Tényleg másodpercek (!) alatt fejlődik az ember beszédkészsége, amikor egy idegen országban vagy, pl. szakmai okból, az anyanyelvedet csak te beszéled, mindenki más angolul kommunikál. Ha nem akarod napokon át kerülni az összes embert, muszáj beszélned. És ha egyszer elkezded, és rájössz a második mondat után, hogy jééé, még mindig életben vagyok, pedig hibáztam itt és itt, akkor bátrabban folytatod. Pont úgy van, ahogy Bálint írta. A végén még élvezni is fogod, mert biztosan van a társaságban olyan, akivel közös az érdeklődésed, akár még barátság is szövődhet belőle. Még jobb, ha olyan országban vagy, ahol a nép nem igazán beszél angolul. Pl. én nem tudok olaszul (illetve csak kb. száz szót, minimális ragozást stb.), a taxisofőr nem beszél angolul, tehát elővakarom a többéves pókháló alól azt a párszavas olasztudást, ha el akarom érni a reptéri vonatot. És a végén azon kapom magam, hogy mindenféle hétköznapi témáról diskurálunk éppen. Az angollal a legtöbb sikerélményem a nem angol ajkú országokban volt, ahol angolul szépen beszélőkhöz volt szerencsém (tapasztalatom szerint a németek, horvátok, szlovének, lengyelek, hollandok, svédek és norvégok általában nagyon szépen beszélik, de még az olaszok között is találkoztam angolul gyönyörűen beszélővel – egyedül a franciák és a kínaiak angoljától futkos a hátamon a hideg). Sajnos Skóciában egy kukkot sem értettem abból, amit az utca embere mondott (útbaigazítást kértem), és ami durva: ő sem értette az én angolomat, pedig többször is nekifutottam, tagolva, lassan. Tehát azért nem teljesen mindegy, hogy hol van a mélyvíz… 🙂 (Egyszer egy dél-angol hölggyel is beszéltem, őt is remekül lehetett érteni, de a skótok…)
      – Minél egyszerűbb mondatok!!! Amikor az ember már legalább középfokon ismeri a nyelvtant, hajlamos túlbonyolítani a mondatait. Anno az angollal, most a némettel vagyok így. A gördülékeny és folyamatos beszédet hihetetlen mértékben akadályozza, ha többszörösen összetett mondatokat tákol az ember nagy műgonddal, kínlódva, nyökögve. Ha nem jut eszedbe egy szó, írd körül. Érdemes összeszedni magadnak pár tucat szót, és elmagyarázni az értelmüket úgy, hogy az eredeti szót és a belőle származó szavakat nem használhatod. Nagyon sokat fogsz tőle fejlődni! A sokszor használt alapmondatokat jól be kell gyakorolni, hogy menet közben ne kelljen gondolkodnod rajtuk, csak behelyettesíteni egy-két szót.
      Sajnos a Bálint-féle magabiztosságtól és rutintól még nagyon messze vagyok, de igyekszem “lazulni”. Érdemes megfogadni a “vén róka” tanácsait! 🙂 (Bocsi, Bálint! 🙂 )

      • Köszi megintcsak a tapasztalatokat! 🙂

        A mélyvíz jó szeirntem is, bár ugye ez is személyfüggő. Valaki abszolút lefagy tőle. Szóval meg kell találni azt az egészséges arányt, ahol még van pozitív stressz, de nem túl sok. Ez persze nem könnyű, de nem is lehetetlen. Az én legfontosabb felismerésem itt az volt, ha a személy érdekel, és a nyelv csak eszköz, az MINDENT megold.

        Az egyszerűsítés pedig valóban a lehető legfontosabb dolog, ezt én is kínkeservesen tanultam meg Ausztráliában, hogy mire összeraktam volna a körmondataimat, már rég másról beszélgettek. 😀

        A tetkós sztori pedig arról akart igazán szólni, hogy “égni” ér és NEM szégyen (különben nem írtam volna le). 🙂

    • Szia Shebelle – az ilyen sztorik leírásával igyekszem motiválni másokat is. Hidd el, az ég világon nincs mitől félni (a cikk lényege is ez volt). Keress valakit, aki szimpatikus, kedvelsz és türelmes és kezdj el vele gyakorolni (nem biztos, hogy egy tanár a legmegfelelőbb erre). Az embert nézd mögötte, ne a nyelvet és mindjárt máshogy fogsz te is hozzáállni (nekem ez segített a legtöbbet).

Ugrás az oldal tetejére