Nyelvi sikersztori – Hacsa Nóra
Nóra 2017. januárjában írt nekem először – németül szeretett volna megtanulni, hogy külföldre mehessen ápolónak. Elláttam néhány tanáccsal, majd utolsó levélváltásunkat követően 9 hónap múlva írt: sikerült a középfokú német nyelvvizsgája, sőt, egyből munkát is talált Németországban. Nem volt könnyű dolga, mert sok sztereotípiával kellett megküzdenie: 54 évesen már nem fogott úgy az agya, mint […]
„Újra ugy tanulok, mint egy gyerek” – Olvasói sikersztori – Molnár Péter Zoltán
Péter régi olvasója a blognak, levelezésbe először az Anki kapcsán kerültünk. Ekkor már egy ideje használta a programot, de szeretett volna még hatékonyabb lenni. Tetszik a történetében, hogy saját tanulási stílusának megfelelően önállóan kialakított egy rendszert, és azóta is napi szinten helyet kap a tanulásban, ismétlésben a program, sőt, igen kreatív módokon is alkalmazza azt. […]
Olvasói sikersztori – Horváth Boglárka
Bogi először 2018. márciusában írt nekem, akkor túl volt egy sikeres írásbeli vizsgán, de a szóbeli teljesítése nagyon távolinak tűnt számára. Történetében az tetszett, ahogyan végigvezeti, hogyan győzte le a sokaknak ismerősen csengő nyelvtanulási nehézséget, azaz miként lehet a passzív nyelvtudást aktív, használható, magabiztos tudássá fejleszteni. Bogi azóta már volt állásinterjúzni is angol nyelven. Mutatkozz be […]
Nyelvi sikersztori – Takács Ádám
Ádám két évvel ezelőtt keresett meg, az akkori német nyelvű kötelező olvasmányuk – az ónémet nyelven íródott Andersen mese, A kis hableány – feldolgozása kapcsán. Kidolgoztunk erre egy tervet, melyet egy picit átalakítva, saját tanulási stílusára szabva egy hatalmas ötössel zárta a projektet. Egy hónapra rá, egy konkrét, átgondolt és részletes tervvel jelentkezett, ami nemcsak […]
Olvasói sikersztori – Tóth Anikó
Anikó története nagyon tetszett, mert jól mutatja, hogy mennyire sokrétű dolog a nyelvtanulás. Észtül például nagyon jól tud, az angollal viszont sehogy nem boldogult. Hogy lehetséges ez? Az észt sokkal nehezebb, ráadásul sokkal kevesebb tananyag van hozzá, mint az angolhoz. Aztán Anikó rájött: félt az angoltól. De ügyes tervezéssel, napi tanulással legyőzte, nemrég pedig sikeres nyelvvizsgát tett […]
Nyelvi sikersztori – Kékesi Ildikó
Ahogy sok más embert, Ildikót is a sorozatok megértésének vágya ösztönözte a nyelvtanulásra. Elérte a B2 közeli szintet és sikerült teljesítenie egy erős újévi fogadalmat is. Alább megosztja velünk, hogyan tudta fenntartani motivációját és beosztani az idejét több, mint évi 500 óra nyelvtanuláshoz.
A hónap nyelvtanulója – Kojnok Tibor
Tibor története nagyon tetszett – elhatározta, hogy önállóan megtanul németül és 9 hónap alatt el is ért egy vastag középfokot. A vasakarat, az elhatározás nagy szerepet játszott a sikerében: mára megszerette a korábban utált nyelvet és anyanyelvi szintre szeretné fejleszteni. Az ő példája is jól mutatja, hogy elhatározással és seggel meg lehet tanulni egy nyelvet – csak akarni kell. >>
A hónap nyelvtanulója – Kádár Enikő
Enikő az élő példa arra, hogy a nyelvtanulást lehet magáért a tanulásért is szeretni. Számára már nem a nyelvvizsga és a jobb álláslehetőség a motiváció, így még nagyobb élvezettel és lelkesedéssel, saját örömére tanul. Tanulás iránti szeretete példaértékű, kövessétek! >>
A hónap nyelvtanulója – Orosz Krisztián
Az évet egy lelkes fiatalember beszámolójával kezdjük, aki ugyan egyetemi célok eléréshez kezdett neki a nyelvtanulásnak, de mára hobbijává vált. Krisztián sikeresen megtalálta magában az önálló nyelvtanulót, 10 hónap tanulás után pedig angol középfokú nyelvvizsgát tett. Olvasd el a történetét! >>
Az év nyelvtanulói (2015)
2015 nagyon sikeres év volt – nem csak azért, mert sikerült a német felsőfokú nyelvvizsgám. Minden hónapban bemutatkozott egy nyelvtanuló, aki saját nyelvtanulási történetét mesélte el, megosztva velünk sikereit, nehézségeit, motivációját. Számomra nagyon sokat jelentettek ezek a cikkek. Az Öt év – öt nyelv+ célja mindig is az volt, hogy másokat motiváljon. Rengeteget írtam már […]
A hónap nyelvtanulója – Puskás Zita
Te is félsz megszólalni egy idegen nyelven? Folyamatosan küzdesz a félelmeiddel? Természetesen nem vagy egyedül! Olvasd el, ehavi tanulónk, Zita tippjeit, hogy hogy sikerült leküzdenie saját korlátait, túllendülnie félelmein és ezáltal a nyelvtanulás egy új szintjére lépnie.
A hónap nyelvtanulója: Tamás
Tamás egy év alatt hatalmasat lendített az angolján úgy, hogy mellette még oroszul is tanult. A történetét itt találod >>