Nyelvi sikersztori – Hacsa Nóra

Nóra 2017. januárjában írt nekem először – németül szeretett volna megtanulni, hogy külföldre mehessen ápolónak. Elláttam néhány tanáccsal, majd utolsó levélváltásunkat követően 9 hónap múlva írt: sikerült a középfokú német nyelvvizsgája, sőt, egyből munkát is talált Németországban.

Nem volt könnyű dolga, mert sok sztereotípiával kellett megküzdenie: 54 évesen már nem fogott úgy az agya, mint 20 évesen, családja van, munkája van, stb. És mégis sikerült neki. A titka ez volt: tudta, hogy nehéz lesz, de kitartó volt és majdnem minden nap tanult.

Mindig is mondtam, hogy egy csodamódszer létezik a világon a nyelvtanulásra: ha minden nap leülsz és foglalkozol vele. 🙂 Az ő története jön.

Mutatkozz be röviden az Öt év – öt nyelv+ olvasóinak! Ki vagy, mit kell tudni rólad?

Nórának hívnak, 54 éves vagyok. Legmagasabb iskolai végzettségem főiskola, jelenleg agrármérnökként dolgozom (7 éve diplomáztam). Két felnőtt korú gyermekem van, egy lányom és egy fiam, és van már egy csodálatos 8 éves fiú kisunokám is.

Hogy mi az érdeklődési köröm? A néptánc az első helyen áll, mivel 21 évig néptáncoltam, legutolsó fellépésem ez év februárjában volt. De emellett nagyon szeretem a rockzenét, igazi „rocker lány” vagyok, koncertekre is járok a baráti körömmel. Emellett a természetgyógyászat az, amivel hobbi szinten (masszázs, köpölyözés) foglalkozom.

Milyen nyelvet tanulsz, mióta és miért?

Német nyelvet kezdtem el tanulni alig több, mint két éve. Előtte soha nem tanultam németül. Ez egy hosszútávú nagyon komoly terv része volt. Három évvel ezelőtt én és a lányom elkezdtünk (munka és család mellett) egy OKJ szakápolói képzést, és mellette (kicsit később) indult be a német nyelvoktatás.

Nagyon nehéz volt, rendkívüli kitartást és energiát követelt az a sok tanulás, de megérte. Hétfőnként délután 17 órától 21 óráig német oktatáson voltunk, minden péntek délután és minden szombat délelőtt OKJ képzésen vettünk részt, valamint az OKJ gyakorlati képzésre minden vasárnap mentünk.

Nagyon nehéz időszak volt, de a lányom is és én is kiváló eredménnyel teljesítettük az OKJ szakápolói vizsgát tavaly októberben és ez évben mind a ketten sikeres TELC B1 német nyelvvizsgát tettünk.

És hogy miért tanultunk ennyit? A cél: Németországban élni és ápolóként dolgozni, ami sikerülni is látszik, hiszen 1 hete értünk haza Németországból a próbanapokról és sikerült megegyezni a leendő munkáltatóval, hogy nemsokára mind a ketten kezdhetünk.

Azaz megfeleltünk. Óriási boldogság ez nekünk. Először, mint segédápoló fogunk dolgozni, majd a B2 nyelvvizsga után, mint szakápoló. Természetesen biztosítják számunkra Németországban a nyelvi képzést is.

Mióta és miért olvasod az Öt év – öt nyelv+-t?

Bizony nagyon nehéz a német nyelv. Állandóan a neten kutattam, hogy miként tudnám „megkönnyíteni” a nyelvtanulást, milyen módszerek azok, amelyek megtanítanak nyelvet tanulni, amelyekkel maradandó tudást szerezhetek, és főleg hogyan tudom azt a kevés időmet JÓL beosztani munka, OKJ-s iskolai elfoglaltság mellett. Az idő volt a legnagyobb ellenségem.

Ekkor bukkantam rá az Öt év – öt nyelv-re, elolvastam benne a nyelvtanulási segédletektől kezdve az öt éves projekt beszámolóin át, szinte mindent. Megnéztem a kis videókat, és rendkívül közvetlennek, lazának, de ugyanakkor komoly tartalommal és segítséggel, ötletekkel, tanácsokkal bíró felvételeknek ítéltem meg ezeket.

Hogy mióta olvasom az Öt év – öt nyelv-et? kb. 2016 márciusától. És amikor megkaptam Bálinttól a „Gyakorlati útmutatót” és tüzetesen áttanulmányoztam, akkor rájöttem, jó helyen járok. Éreztem, hogy ez az, ami kell nekem, megtaláltam azt, amit kerestem.

Most már tudom, hogy hogyan kell, hogyan fogok német nyelvet tanulni, és hogy hogyan fogom azt a rendkívül kevés időt, amim van a német tanulásra, a lehető leghatékonyabban kihasználni.

Mi a kedvenc nyelvtanulási módszered?

Az íróasztalomnál lévő falra kiragasztottam a saját magam által „kreált” különféle nyelvtani táblázatokat (most is itt vannak előttem, 14 db van összesen, van itt minden, módbeli segédigék, múlt idők, melléknévragozás, elöljárószavak és a többi fontos dolog).

Persze ezek a táblázatok olyan sorrendben kerültek fel a falra, ahogyan az anyaggal haladtam. Így, ha valamilyen nyelvtani szerkezettel megakadtam a tanulás vagy leckeírás során, csak fel kellett pillantanom a falra és már haladhattam is tovább. Ezzel időt is takarítottam meg, hiszen nem kellett a könyvet állandóan forgatni, keresgélni benne az adott nyelvtani részt.

Szóval elhatároztam, hogy minden nap (korán reggel, késő délután, késő este) összesen legalább 2,5 órát fogok a német tanulásra fordítani. Ha lehet, mindenre (nyelvtan, beszéd, magnóhallgatás stb.) szerettem volna időt szakítani. Eleinte ez nem ment, de aztán ebben segített nekem rengeteget a Bálint által készített útmutató.

Elmondom sorban, hogyan vált ez be nekem:

Minden este kitöltöttem a haladási naplóm rubrikáit (tanulás/olvasás, hallgatás/audió, beszéd/gyakorlás, írás/fogalmazás, egyéb), hogy lássam, tényleg „jól” tanulok-e, jól osztom-e be az időmet, mindenre (beszéd, írás stb.) szakítok-e elegendő időt.

Szóval:

  • Minden reggel kávézás közben elolvastam egy témát a „Mondvay-Németh-Boglárka Szóbeli feladatok német alapfokú nyelvvizsgára” c. könyvből, ezt beírtam az „tanulás/olvasás” rubrikába (10 perc). Ma már fejből tudom szinte. 🙂
  • Gyalog járok dolgozni, a mobilomra feltöltötte a fiam a VillámNémet csomagot, és azt hallgattam útközben. Ez bekerült a „hallgatás/audió” rubrikába (20 perc).
  • Az ebédidőm fél óra. Ebben a fél órában, a levesem kanalazgatása közben a saját magam által készített szókártyákat forgattam, olvasgattam, tanultam. Ezt is beírtam a „tanulás/olvasás” (30 perc).
  • Haza fele a munkából szintén VillámNémet hallgatás. Felvezettem: „hallgatás/audió” (20 perc).
  • Hétfőnként jártam nyelviskolába, ott szinte mindig 60 percet beszéddel töltöttünk el, tehát ez is bekerült az excel táblázat „beszéd/gyakorlás” oszlopába (60 perc).
  • Két-három naponta leveleket írtam eleinte nem létező személyeknek (a némettanárnőm volt olyan kedves, mindig kijavította), majd már később A2, még később B1 nyelvvizsga tesztlapok levélírás feladatait készítettem el. Egy-egy levélírás 30 perc volt (a vizsgaszabályzat szerint nem is lehet több), így ezt is beírtam az „írás/fogalmazás” rubrikába (30 perc).
  • Minden este a kisunokámmal és a lányommal szókártyákkal játszottunk lefekvés előtt, hiszen a kisunokám is tanulja a németet 3 éve. Vettem neki, az ő korosztályának való szókártyákat (már a harmadik csomagot is kívülről tudja) és minden este azokkal játszunk. Lefekvés nem lehet szókártyajáték nélkül. Tehát, ezt is beírtam az „egyéb” oszlopba (30 perc).

Töltögettem a táblázatot, és hetente ellenőriztem. Így pontosan láttam, hogy mikor mire mennyi időt tudtam szánni, és ha valamire keveset szántam, mondjuk a beszéd gyakorlásra, akkor elkaptam valakit, aki tud kicsit németül, és a következő héten próbáltam vele sokat csevegni, hogy ne maradjak le a beszélgetésben.

Mi az, amiben a legjobb vagy, mi az, ami jól megy, mi az erősséged a nyelvtanulásban?

A legjobb szóban vagyok, pontosan én sem tudom miért. Igaz, a YouTube-n nagyon sok német segédanyagot hallgattam. A legjobban nekem a „Deutsch lernen Geschichten” anyagok tetszettek, mert itt a történeteket nem csak hallgathatom, hanem olvashatom is. Olyan kis képregényféle dolog ez.

Valamint nagyon tetszett még a „Das Deutschlandlabor” is, itt különböző témákat mutatnak be kis videók formájában, kb. B1 szinten és még feladatlapok is vannak hozzá.

De az igazi kincs a könnyített olvasmányok voltak. Mikor ezeket elkezdtem olvasni (először A1, majd A2, végül B1) látványosan javult a szövegértésem. A könnyített olvasmányokat könyvtárból kölcsönöztem ki, tehát nem kellett megvásárolnom őket, ezzel is pénzt takarítva meg.

Az általam nem ismert szavakat kiírtam szókártyákra, ebédidőben igyekeztem megtanulni és este lefekvés előtt már jöhetett is tovább a könyv olvasása. Hihetetlenül feldobtak ezek a kis történetek, és rengeteget tanultam vele. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Milyen résszel szenvedtél a legjobban?

Szerintem, mint mindenki, a nyelvtannal. Azért készültek azok a nyelvtani táblázatok, amiről az előzőekben írtam, hogy könnyebben el tudjam sajátítani a nyelvtant. Mondjuk egy-egy példány mindig a táskámban is volt, hogy ha kellett, kéznél legyen. De tényleg hasznos volt. Még most is forgatom sokszor és még majd fogom is, hiszen a B2 még hátra van. De a mumus még mindig az elöljárószavak.

Hogyan lendültél túl rajta?

Úgy, hogy ezeket a táblázatokat szinte naponta átvettem, átveszem most is, hangosan felolvastam, mindig minden alkalommal memorizáltam (napi 15 perc). És bizony nagyon sokat segített „Maklári Tamás Német nyelvtani ABC” című nyelvkönyve. Egyszerűen és érthetően magyarázza az alapoktól a felsőfokig a német nyelvtan. Nagyon jó nyelvtan könyv. Hasonlót sem találtam még.

Mi motivál téged a nyelvtanulásban?

A motiváció az én esetemben adott volt, Németországban szerettem volna a családommal élni és dolgozni. Nagyon akartam, hogy összejöjjön, és elsősorban nem is magam miatt, hanem a lányom és a kisunokám miatt.  

Egy barátnőm nagyon jól megfogalmazta ezt:

„Tudod Nóra, ennek az egész dolognak az igazi nyertese elsősorban a lányod és a kisunokád lesz.”

És ez így van jól. Ha ők ezzel tényleg nyernek, akkor én már nyertem.

Ha csökken a motivációd, mivel pótolod, hogyan növeled?

Ha végképp nem volt kedvem németezni, mert már nagyon „ki voltam agyilag”, akkor csináltam magamnak egy „semmit sem tanulok” napot. Ez általában hétvégére esett egy egész nap és ilyenkor tényleg nem tanultam semmit, még a falra sem néztem fel, hanem helyette filmnézés, mozizás, barátnőkkel való kávézás, rockzene hallgatás vagy egy jó koncert, esetleg egyszerűen egy jó könyv (de szigorúan magyarul) olvasása volt.

Mi az az egyetlen egyszerű dolog, ami a legnagyobb hatással volt a nyelvtanulásodra?

Az én korosztályomnak még az orosz nyelv volt kötelező az iskolában. Már akkor szerettem volna német nyelvet tanulni, fogalmam sincs, hogy miért. El is kezdtem magamtól tanulni gyerekként, de persze, egyedül nem haladtam semmire. Mindig is titkos vágyam volt, hogy németet tanuljak, hogy nyelvvizsgám legyen belőle. És sikerült. Óriási boldogság ez számomra.

Milyen vicces helyzetbe kerültél már az általad tanult nyelven?

Mikor kint voltunk a próbanapokon Németországban, akkor volt egy vicces szituáció. Megérkeztünk az adott városba és a pályaudvaron várakoztunk, mert jöttek értünk. Burger King-es menüt eszegettünk közben.

Egyszer csak odajött egy német férfi hozzánk és TŐLÜNK megkérdezte, hogy segítsünk már neki, hogy merre találja a Burger King-et, mert ő is szeretne vásárolni. Mi pedig, mintha ez volna a legtermészetesebb dolog a világon, elmondtuk neki németül, hogy merre és hova menjen, hol találja meg. Ez volt a belépőnk Németországba. Ezek voltak az első szép kerek és érthető mondataink Németországban, németül. Hú de büszkék voltunk magunkra! 🙂

Milyen jótanácsod van más nyelvtanulók számára?

Nagyon fontos a motiváció. És ha már meg van a motiváció, akkor legyen meg bennünk a „csak azért is megcsinálom, mert akarom” érzés, és ne hagyjuk, hogy bárki, bármivel eltántorítson minket ettől!

Csak mi vagyunk képesek megcsinálni, helyettünk senki más. Ne a tanárokban, a könyvekben keressük a csodát, hanem saját magunkban. Ha akarjuk, meg tudjuk csinálni, meg tudjuk tanulni a kívánt idegen nyelvet. Kinek kevesebbet elég rá tanulni (mint a lányomnak), kinek sokkal, de sokkal többet (mint nekem) de ha nem adjuk fel, és igazán akarjuk, sikerül. Ebben biztos vagyok.

Nóri kereken egy éve élt Németországban, amikor megkérdeztem tőle, hogy most látja a nyelvtanulással kapcsolatos sikereit, a továbbiakban ezek következnek (-Bálint)

Mint ahogyan írtam régebben, B1-es nyelvvizsgával érkeztem 2018. január 02-án Németországba, segédnővérként dolgozni egy idősek rezidenciájában.

Otthon 3 évig tanultam a német nyelvet munka és a szintén 3 éves szakápolói iskola mellett. Nagyon nagyon nehéz volt, de sikeresen vettem az akadályokat, aminek az lett az eredménye, hogy ki tudtam jönni Németországba egy új élet reményében.

Nagyon sok hasznát vettem a Bálint gyakorlati útmutatójának, szinte csak annak az útmutatója alapján tanultam. Itt kint Németországban elvégeztem a B2 nyelvtanfolyamot (4 hónap volt), ami azért is volt nagyon nehéz (természetesen munka mellett végeztem), mert német nyelven tanítottak német nyelvet, ami kicsit furcsa volt…. de nagyon sokat tanultam rá, szinte minden nap, volt hogy több órát is, és meg lett az eredménye, sikerült! 🙂

Tehát az Anerkennung megszerzésének már nincs akadálya, így a továbbiakban majd, mint szakápoló dolgozhatok tovább, természetesen magasabb fizetésért, de nagyobb felelősséggel is. De hiszen ezért tanultam sok sok éven át! Nem elhanyagolható megemlíteni, hogy amikor ebbe az egészbe bele vágtam, 52 éves voltam. Nemrég töltöttem 56-ot. 🙂

De nem hagyom abba a tanulást, hiszen a szaknyelvet is nagyon szeretném tudni és kell is, így most magántanulóként, Skype oktatás keretében egy csodálatos magyar tanárral tanulok tovább, kifejezetten a szaknyelvet. Nem könnyű, de mivel ez testhezállóbb, így jobban megy. Nagyon kell tudni a szenvedő szerkezetet, hiszen minden jelentést ebben a formában kell írni a számítógépbe, de ha sokat használjuk, rájöhetünk az “ízére”.

Az unokahúgom most jött ki hozzám Németországba, együtt bérlünk lakást, ő is szakápoló (lesz) és ő most kezdte el a B1 kurzust itt Németországban. Ha még nem tanultam eleget, hát akkor itt van ő, szinten minden nap tanulok vele (legalább én is ismétlem a B1 anyagot), segítek neki, együtt haladunk. De nagyon élvezzük! 🙂 Érdekes, hogy nemrég én kezdtem a német tanulást, most meg “némettanárrá” léptem elő 🙂 Ja igen, fontos megemlítenem, hogy ő most 53 éves!

Nekem az a véleményem, hogy ha valaki meg akar tanulni egy nyelvet, kicsit idősebb korban is, és tanul és tanul és tanul rá, akkor sikerülhet. Jó tanár és jó tanulási tematika kell hozzá. De ezek sem elegek, ha nem vagyunk szorgalmasak, ha nincs motiváció, ha nem AKARJUK, hogy megtanuljunk németül. Ha nagyon akarjuk, ha használjuk Bálint útmutatóját, akkor sikerrel járhatunk. Itt vagyok én példaként.

Persze hiába van meg a B2 nyelvvizsgám, még mindig van mit tanulni, és nem csak a szakmai nyelvet.

Én úgy gondolom, ha már ennyit energiát és időt belefektettem a nyelv elsajátításába és gyakorlásába, akkor nem érdemes ennél a szintnél leragadni, amennyire lehet, fejleszteni akarom még a nyelvtudásom. Tisztában vagyok azzal, hogy soha nem fogok úgy tudni németül, mint egy fiatal, aki szintén ennyit tanulta a nyelvet, de nem baj, akkor is kihozom magamból a lehető legtöbbet. Hiszen ez nekem is jó, itt élek Németországban, itt vannak már barátaim is, itt dolgozom. Tehát ami a lényeg, hogy folytatom tovább a tanulást, ameddig tudom.

Bálint gyakorlati útmutatójának a használatát annyiban módosítottam jelenlegi célomnak megfelelően, hogy nem kell már annyi magnót hallgatni, hiszen minden nap minimum 8 órában hallom a német beszédet, helyette igyekszem sok sok szót megtanulni, szókártyák segítségével, amit játékosan használok. És persze a nyelvtant is igyekszem mindig helyesen használni, hiába a német kollégák sok szót (pl. haben-t a múlt időnél) elhagynak, elharapnak. De amit biztosan betartok a Bálint útmutatójában az az, hogy igyekszem minden nap tanulni, belenézni az anyagba, haladni tovább.

Nagyon hálás vagyok az útmutatóért, én nagyon nagy hasznát vettem. Csak javasolni tudom, hogy mindenki próbálja ki (és feltétlen tartsa is be) és biztos vagyok benne, hogy a siker nem marad el.

Évek óta tanulod a nyelvet, érted, tudsz olvasni és mégsem tudsz megszólalni? Akkor olvasd el Lívia történetét is itt, tetszeni fog!

Ugrás az oldal tetejére