Mikor megáll a tudomány – a katyvasz pont

Egy új nyelv elkezdésénél az ember tele van energiával, önbizalommal, reménnyel és lelkesedéssel.

“Fél/egy/kettő/öt/tíz éven belül tudni fogok angolul/németül/japánul/urduul/klingonul, nincs más dolgom, mint keményen tanulni, gyakorolni, levelet írogatni, olvasni, beszélgetni anyanyelvűekkel, bejárni a tanfolyamra és meg lesz az eredménye.”

Aztán ez a kezdeti lelkesedés a legtöbbünknél viszonylag gyorsan átcsap a “majd holnap megtanulom a rendhagyó igék ragozását, ma már elég nagy káosz van a fejemben ahhoz, hogy átlássam a dolgot”-ba.

Persze mindannyian tudjuk, hogy a holnapból holnapután lesz, abból pedig jövő hét, aztán három év múlva azt vesszük észre, hogy “má’ megin’ újrakezdő vagyok”.

Vagyis elértük a katyvasz pontot (KP).

Az első akadály

Nagyjából két héttel ezelőtt elértem azt a pontot az orosznál, ahol már bátran állíthattam, hogy teljesen jó rálátásom van az nyelvre, ugyanakkor azt is be kellett ismernem – mily nehéz is volt -, hogy átlátni és tudni/használni egy nyelvet két teljesen különböző dolog.

Az ember tisztában van a különböző esetekkel (németnél négyről, oroszból például hatról beszélünk), a melléknév-egyeztetésekkel, a direkt és indirekt igékkel, a keményítő és lágyító jelekkel, az igeidőkkel, nagyjából ÉRTI, hogy mi történik az adott nyelven.

Ha meglátok egy szöveget, akkor látom, hol visszaható egy ige, milyen ideje van, ki csinál kivel, mit, de az egész nagy-nagy massza a fejemben.

Ha jobbra döntöm a fejem, jobbra hullámzik a zöld, ragadós trutymó, ha balra döntöm, akkor meg arra.

Ha nagyon Szókratészesre akarnánk venni a dolgot, azt mondhatnók: “tudom, hogy nem tudok semmit”.

Ezek nem túl rózsás kilátások, főleg, hogy az orosz nyelvvel még egy teljes hónapot tudok foglalkozni (táblázat erre), de biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ezzel a jelenséggel.

Már csak azért sem, mert ez a pont ÖSSSZES eddig általam tanult nyelvnél megvolt. Nagy viccesen csak katyvasz (mintha némi oroszos hangzása is lenne a dolognak!) pontnak neveztem el. Mikor a legmélyebben ülünk a mocsárban, mikor a jó élet nem tudja, hogy merre kellene megindulni, mert mindegyik irány tök reménytelennek látszik.

Azonban hála az évek alatt felszedett nyelvtanulási rutinnak, már pontosan tudom, hogy mit kell tennem: kitartani. Igazából semmi más dolgom nincs. Kitartani, tovább tanulni és nyomni, amíg át nem megyek a mocsáron.

Hogy melyik irányban? Igazából tök mindegy. Nem az a lényeg. Hanem az, hogy haladjak. Hogy menjek EGY irányba.

Egy újabb szót megtanulni. Egy kifejezést. Egy rettentő kellemetlen Skype órát végigizzadni (még szerencse, hogy amúgy is csak 40 fok van árnyékban!). Egy újabb oldalt elolvasni. Egy újabb mondatot bevinni az Ankiba.

Egy újabb podcastot meghallgatni. Egy újabb videót kielemezni. Lasszót formálva a nyelvemből újra és újra megpróbálni kiejteni a всеретиться szót.

A mocsáron túl

El fog múlni a mocsár, a köd majd felszáll. Nem egy nap múlva, nem is egy hét múlva, lehet, hogy nem is egy hónap múlva. Nem érdekes. A hangsúly a mozgáson van. Nem egyhelyben kell toporogni és sopánkodni, hogy nem megy, hogy “hülyeség ez a nyelv”, hogy “nincs nyelvérzékem”, hogy “nincs időm”.

Sherlocki agyammal már megfigyeltem, hogy igazából mindenki minden más idegen nyelvet hülyeségnek tart. Hogy mindenki a másikról hiszi azt, hogy neki jobb a nyelvérzéke. Hogy igazából senkinek sincs a tanulásra ideje. És mégis vannak olyanok, akik sikerrel megtanulnak egy nyelvet.

Mérnöki agyammal kikövetkeztettem, hogy az egyetlenül különbség a két csoport között az idő. Hogy a sikeres nyelvtanulók nem adják fel a katyvasz ponton. Hogy a sikeres nyelvtanuló TUDJA, hogy van egy katyvasz pont, tudja, hogy el FOG jönni, hogy előbb-utóbb becserkészi, bármennyire is nem tetszik.

Egyben a sikeres nyelvtanuló fel is készül rá. Türelemmel, kitartással. Csakis így lehet fél lábra kényszeríteni a dögöt. Egy újabb szó, egy újabb oldal, egy újabb óra, egy újabb hiba…

A sikeres nyelvtanuló tudja, hogy ott van és várja a katyvasz pont. Kidüllesztett mellel megy neki, megfeszül, a sebeit bátran viseli, mert tudja, csak idő kell és átjut ezen a ponton.

Ezért nem volt írás a blogon már majdnem három hete. Hadakozom a szörnnyel, ezer foga van, méreggel köpi be a kimardosott sebeimet, de csak nevetek, mert az idő nekem dolgozik.

Lehet, hogy nem egy nap múlva, lehet, hogy nem egy hét múlva, lehet, hogy nem egy hónap múlva, de a győzelem az enyém lesz. Átjutok a mocsáron, mosolyogva nézek majd vissza és lépéseimet megkettőzve haladok majd tovább.

És téged is erre bíztatlak: tudd, hogy van egy katyvasz pont, ne lepődj meg rajta, ha odaérsz, hajts fejet, tiszteld megfelelő ellenfélként és legyél türelmes, főleg kitartó. Az idő neked dolgozik – de csak akkor, ha mozgásban vagy. Mozogj! Én is ezt teszem.

Szeretnél mindenre emlékezni, amit már egyszer megtanultál?

Akkor ismerd meg, hogy hogyan működik az elméd, a memóriád és hogy hogyan jegyezhetesz meg mindent az általad tanult nyelven. Katt ide a részletekért!

Ugrás az oldal tetejére