Frusztráló dolog, mikor az ember nagy elánnal beleveti magát egy új nyelv tanulásába, motivált, kitartó, nyomja-gyűri, eltelik fél év, elkopik a lendület, aztán rájön, hogy igazából ő nem is tud semmit azon kívül, hogy bemutatkozzon. Ezért kellett hat hónapot az életéből erre szánni? Nem kétséges, még a legkitartóbb tanulók is hajlamosak lehetnek feladni és hagyni a francba az egészet. De mi van akkor, ha az a nyelv mindenképpen kell nekünk? Ha a marha jó sorozat csak az adott nyelven elérhető? Ha az a kacér spanyol hölgyemény sajnos nem beszél semmilyen más nyelven, így kénytelen vagy megtanulni te az ő nyelvén, ha szorosabb kapcsolatba akarsz kerülni vele? Ha már csak fél év van a diplomáig, és azt meg ugye nem adják oda nyelvvizsga nélkül?
Az egész csak hozzáállás kérdése
Nyilván, ez egy közhely. De mégis, mint minden közhelyben, ebben is van igazság. Hadd kezdjem egy személyes példával. A minap spanyoltanulás közben keresgettem anyagot a LingQ oldalon. Rá is akadtam Alsuvi leckéire, amik nem csak jól megszerkesztettek, de engem érdeklő témákat is feszegetnek. A spanyol úriember mediterrán temperamentummal hadarja a különböző technológiai, kultúrális és egyéb szövegeket. Noha nagyon érdekel a dolog, hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent elsőre értettem. Sőt, másodikra sem. „Ez gáz” – gondoltam. Aztán rájöttem, hogy igazából nem is. Khatzumoto okosságait már régóta olvasom, és eszembe jutott egy jó mondása:
A nyelvtanulásnál szívni fogsz. Keményen. De egyre kevesebbet.
Ennek fényében kicsit jobban körülnéztem az oldalon, és rá is akadtam ugyanannak a leckének a lassított verziójára. A srác nem volt rest két különböző verzióban rögzíteni az anyagot, egy lassabb verziót direkt a tanulóknak. Nem vagyok nagy híve a könnyített dolgoknak, hiszen ez a valós életben beszélt nyelvvel köszönőviszonyban sincs, ám el kell ismernem, neki sikerült úgy megcsinálnia a dolgot, hogy ne legyen zavaró és ne hasson vontatottnak. Újra elkezdtem hallgatni, és tádámm, csoda történt! Majdnem mindent megértettem. Rettenet büszkeség fogott el. Mi is történt itt valójában?
Sikerélmény, sikerélmény, sikerélmény
Biztosan neked is ismerős a helyzet, mikor valamiben sikerélményed van (legyen az tanulás, egy helyes fiú elcsábítása, sport, akármi), akkor elkezd bizseregni a gyomrod, úgy érzed tele vagy energiával, és tiéd a világ. Tovább akarsz menni, még többet akarsz, ledönteni minden korlátot és magadévá tenni azt, ami téged megillet (nem félrasszociálni! :))
Abban gondolom kiegyezhetünk, hogy a pozitív visszacsatolás rendkívül fontos. A negatív visszacsatolás meg rendkívül káros. Teendő: az előbbit szorgalmazni, míg az utóbbit kerülni kell. Na, de hogyan?
Nézzük meg a mérleg két oldalát: ha sorozatosan csak kudarcélményed van, akkor miért is akarnál folytatni valamit? Jön a lehangoló „nem érdekel”, „erre nekem nincs is szükségem”, „majd holnap újra nekifutok” érzés. Persze, hogy nem akarod. Ellenben, és most itt a nyelvtanulást vesszük alapul, ha állandóan, apró-pici sikereket érsz el, akkor biztosíthatlak, hogy holnap is le akarsz ülni a dologgal foglalkozni.
Csak a jó oldalt szabad nézni
Azt kell mondanom, hogy rendkívül zavaró a dolog, hogy noha értek spanyolul, beszélni még korántsem tudok úgy, mint azt szeretném. Az értés és kifejezési képességeim, úgymond, kiegyensúlyozatlanok. De ezt magamnak csináltam, hiszen sokkal többet foglalkoztam az input befogadásával, mint a tényleges gyakorlással. Gyakorlás nélkül meg nincs eredmény. Sajnos erre csak most jöttem rá.
Az is zavaró, hogy ennek fényében nem mondhatom azt, hogy „tudok spanyolul”, mert az egyenlet egyik fele hibádzik. Nyelvcsere partnerekkel folytatott beszélgetéseim során nem tudok Cicerói magasságokba emelkedni és cirkalmas körmondatokban beszélni. Ellenben meglepődve vettem tudomásul, hogy az engem érdeklő dolgokról tudok beszélni, és ha az életem múlna rajta Dél-Amerikában, akkor megértetném magam a helyiekkel. Nem tökéletesen, nem folyékonyan, de tudok kommunikálni. Hát nem ez a nyelvtanulás célja? Dehogynem. Siker. Akkor nézzük, hogyan tovább? Mi az, amiből nekem sikerélményem volt? Az, hogy megértettem magam, hogy engem érdeklő emberekkel kommunikáltam, akik nem szólták le egyelőre elég limitált képességeimet.
Tehát ebből kell még több!
Egyszerűen csak meg kell nézni, hogy mikor értél el sikert, és újra megismételni azt. Lehet, hogy neked az lesz, hogy el tudsz olvasni egy fejezetet a Zabhegyezőből. Vagy meg tudod nézni a Star Wars-t eredetiben és megérted a lényeget. Az is lehet, hogy egy könyvesboltban ki tudsz segíteni egy külföldit, mert a pénztáros nem beszéli a nyelvet. A lényeg, hogy észre kell venni, mi az, amikor bizsereg a gyomrod – aztán azokat a pillanatokat megismételni.
Ismét közhely, de nagyon is igaz: a negatív dolgoktól nem lesz jobb. Nem lesz jobb, ha az mondod „ááá, miért nem tudok még angolul?”. Mondd azt inkább, hogy „ma is sikerült megtanulnom 10 új szót, amiket használni is tudtam”. És ennyi. Ez haladás. Egy lépéssel előrébb vagy. Persze látni kell a végcélt, de folyton azzal frusztrálni magad, hogy „mé' nem vagyok má' ott?” – nos, kontraproduktív.
Éppen ezért nagyon fontos egy gondos és aprólékos tervet felállítani: úgy kell megszerkeszteni a dolgot, hogy minden napra jusson, lehetőleg minél több, ilyen „AHA” pillanat. És akkor nem lesz kín a tanulás. Mi több, várni fogod, hogy leülhess újra és megint sikerélmény-túladagolásod legyen, ami után megint még jobban fogod várni a következő tanulási időt. Ez egy öngerjesztő folyamat, amibe ha belekerülsz, senki nem állíthat meg. Kapd el a ritmust, onnantól már könnyű! Jó mulatást!
————————————————————————
Neked mi okoz/okozott sikerélményt? Mi az, amiért nem tanulsz szívesen? Hogyan motiválod magad? Mi volt a legnagyobb elismerés számodra? Mikor voltál a legbüszkébb magadra? Oszd meg velünk a saját tapasztalatodat te is, hátha másnak is hasznára válnak! Ha tetszett ez az írás, ne felejtsd el megosztani!
Frusztráló dolog, mikor az ember nagy elánnal beleveti magát egy új nyelv tanulásába, motivált, kitartó, nyomja-gyűri, eltelik fél év, elkopik a lendület, aztán rájön, hogy igazából ő nem is tud semmit azon kívül, hogy bemutatkozzon. Ezért kellett hat hónapot az életéből erre szánni? Nem kétséges, még a legkitartóbb tanulók is hajlamosak lehetnek feladni és hagyni a francba az egészet. De mi van akkor, ha az a nyelv mindenképpen kell nekünk? Ha a marha jó sorozat csak az adott nyelven elérhető? Ha az a kacér spanyol hölgyemény sajnos nem beszél semmilyen más nyelven, így kénytelen vagy megtanulni te az ő nyelvén, ha szorosabb kapcsolatba akarsz kerülni vele? Ha már csak fél év van a diplomáig, és azt meg ugye nem adják oda nyelvvizsga nélkül?
Az egész csak hozzáállás kérdése
Nyilván, ez egy közhely. De mégis, mint minden közhelyben, ebben is van igazság. Hadd kezdjem egy személyes példával. A minap spanyoltanulás közben keresgettem anyagot a LingQ oldalon. Rá is akadtam Alsuvi leckéire, amik nem csak jól megszerkesztettek, de engem érdeklő témákat is feszegetnek. A spanyol úriember mediterrán temperamentummal hadarja a különböző technológiai, kultúrális és egyéb szövegeket. Noha nagyon érdekel a dolog, hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent elsőre értettem. Sőt, másodikra sem. „Ez gáz” – gondoltam. Aztán rájöttem, hogy igazából nem is. Khatzumoto okosságait már régóta olvasom, és eszembe jutott egy jó mondása:
A nyelvtanulásnál szívni fogsz. Keményen. De egyre kevesebbet.
Ennek fényében kicsit jobban körülnéztem az oldalon, és rá is akadtam ugyanannak a leckének a lassított verziójára. A srác nem volt rest két különböző verzióban rögzíteni az anyagot, egy lassabb verziót direkt a tanulóknak. Nem vagyok nagy híve a könnyített dolgoknak, hiszen ez a valós életben beszélt nyelvvel köszönőviszonyban sincs, ám el kell ismernem, neki sikerült úgy megcsinálnia a dolgot, hogy ne legyen zavaró és ne hasson vontatottnak. Újra elkezdtem hallgatni, és tádámm, csoda történt! Majdnem mindent megértettem. Rettenet büszkeség fogott el. Mi is történt itt valójában?
Sikerélmény, sikerélmény, sikerélmény
Biztosan neked is ismerős a helyzet, mikor valamiben sikerélményed van (legyen az tanulás, egy helyes fiú elcsábítása, sport, akármi), akkor elkezd bizseregni a gyomrod, úgy érzed tele vagy energiával, és tiéd a világ. Tovább akarsz menni, még többet akarsz, ledönteni minden korlátot és magadévá tenni azt, ami téged megillet (nem félrasszociálni! :))
Abban gondolom kiegyezhetünk, hogy a pozitív visszacsatolás rendkívül fontos. A negatív visszacsatolás meg rendkívül káros. Teendő: az előbbit szorgalmazni, míg az utóbbit kerülni kell. Na, de hogyan?
Nézzük meg a mérleg két oldalát: ha sorozatosan csak kudarcélményed van, akkor miért is akarnál folytatni valamit? Jön a lehangoló „nem érdekel”, „erre nekem nincs is szükségem”, „majd holnap újra nekifutok” érzés. Persze, hogy nem akarod. Ellenben, és most itt a nyelvtanulást vesszük alapul, ha állandóan, apró-pici sikereket érsz el, akkor biztosíthatlak, hogy holnap is le akarsz ülni a dologgal foglalkozni.
Csak a jó oldalt szabad nézni
Azt kell mondanom, hogy rendkívül zavaró a dolog, hogy noha értek spanyolul, beszélni még korántsem tudok úgy, mint azt szeretném. Az értés és kifejezési képességeim, úgymond, kiegyensúlyozatlanok. De ezt magamnak csináltam, hiszen sokkal többet foglalkoztam az input befogadásával, mint a tényleges gyakorlással. Gyakorlás nélkül meg nincs eredmény. Sajnos erre csak most jöttem rá.
Az is zavaró, hogy ennek fényében nem mondhatom azt, hogy „tudok spanyolul”, mert az egyenlet egyik fele hibádzik. Nyelvcsere partnerekkel folytatott beszélgetéseim során nem tudok Cicerói magasságokba emelkedni és cirkalmas körmondatokban beszélni. Ellenben meglepődve vettem tudomásul, hogy az engem érdeklő dolgokról tudok beszélni, és ha az életem múlna rajta Dél-Amerikában, akkor megértetném magam a helyiekkel. Nem tökéletesen, nem folyékonyan, de tudok kommunikálni. Hát nem ez a nyelvtanulás célja? Dehogynem. Siker. Akkor nézzük, hogyan tovább? Mi az, amiből nekem sikerélményem volt? Az, hogy megértettem magam, hogy engem érdeklő emberekkel kommunikáltam, akik nem szólták le egyelőre elég limitált képességeimet.
Tehát ebből kell még több!
Egyszerűen csak meg kell nézni, hogy mikor értél el sikert, és újra megismételni azt. Lehet, hogy neked az lesz, hogy el tudsz olvasni egy fejezetet a Zabhegyezőből. Vagy meg tudod nézni a Star Wars-t eredetiben és megérted a lényeget. Az is lehet, hogy egy könyvesboltban ki tudsz segíteni egy külföldit, mert a pénztáros nem beszéli a nyelvet. A lényeg, hogy észre kell venni, mi az, amikor bizsereg a gyomrod – aztán azokat a pillanatokat megismételni.
Ismét közhely, de nagyon is igaz: a negatív dolgoktól nem lesz jobb. Nem lesz jobb, ha az mondod „ááá, miért nem tudok még angolul?”. Mondd azt inkább, hogy „ma is sikerült megtanulnom 10 új szót, amiket használni is tudtam”. És ennyi. Ez haladás. Egy lépéssel előrébb vagy. Persze látni kell a végcélt, de folyton azzal frusztrálni magad, hogy „mé' nem vagyok má' ott?” – nos, kontraproduktív.
Éppen ezért nagyon fontos egy gondos és aprólékos tervet felállítani: úgy kell megszerkeszteni a dolgot, hogy minden napra jusson, lehetőleg minél több, ilyen „AHA” pillanat. És akkor nem lesz kín a tanulás. Mi több, várni fogod, hogy leülhess újra és megint sikerélmény-túladagolásod legyen, ami után megint még jobban fogod várni a következő tanulási időt. Ez egy öngerjesztő folyamat, amibe ha belekerülsz, senki nem állíthat meg. Kapd el a ritmust, onnantól már könnyű! Jó mulatást!
————————————————————————
Neked mi okoz/okozott sikerélményt? Mi az, amiért nem tanulsz szívesen? Hogyan motiválod magad? Mi volt a legnagyobb elismerés számodra? Mikor voltál a legbüszkébb magadra? Oszd meg velünk a saját tapasztalatodat te is, hátha másnak is hasznára válnak! Ha tetszett ez az írás, ne felejtsd el megosztani!
