Ma túl vagyok a negyedik nyelvcserés támadáson (micsoda szócsavar!), és csak jó tapasztalataim vannak. Aki esetleg nem ismerné, röviden vázolnám, miről van szó:
Két különböző nemzetiségű ember találkozik egy-két órára (mondjuk egy kávézóban/kocsmában) és egy kávé/sör/pálinka mellett elbeszélgetnek mindenféle dologról. Természetesen a beszélgetés egyik fele az egyik személy anyanyelvén, míg a másik fele másikén zajlik – így mindketten gyakorolhatják egymás nyelvét. Elősorban nem is feltétlenül a beszélgetési témák érdekesek, hanem maga a tény, hogy idegen nyelven beszélünk.
A magam esete egy kissé speciális volt: jártamban-keltemben ráleltem egy hirdetésre, melyben egy Spanyol lány nyelvcsere (angolul: language exchange) partnert keres, aki korrigálja az angolját, cserébe viszont spanyol támogatást nyújt. Rögtön írtam is neki, kiderült, hogy kb. 2 km-re lakunk egymástól, ami egy több mint egymilliós városnál nem kis mázli. Azért speciális az esetünk, mert ugye én nem vagyok anyanyelvű angol, bár azért elég jól bírom a nyelvet – ez őt nem zavarta, szívesen tanul velem.
Hetente kétszer találkozunk 2 órára – egyik fele tiszta angol, másik fele angol és spanyol, hiszen spanyolom még nincs olyan szinten, hogy azon könnyedén megértsem a magyarázatokat. Fontos tanulság volt a legelső találkozásból, hogy nem azt kell erőltetni, amit nem tudok, és nem ott kell megszülni vért izzadva a helyes mondatokat – hanem azt kell mondani, amit tudok. A magabiztosság, az idegen nyelvvel szembeni kényelem a lényeg – hogy merjünk megszólalni, bármilyen alapszintű is a tudás. Én magam is meglepődtem, de a második alkalomnál ez már működött – és a negyedik alkalomra minden gátlás feloldódott – durva túlzás lenne azt állítani, hogy folyékony bárbeszédeket folytatunk atomfizikáról meg tengerbiológiáról, de az alapvető kommunikáció már működik.
Eredménynek könyvelem el, egyben újabb biztos pontot találtam a nyelvtanulásban: őrlődésem, hogy meddig nem szabad megszólalni/erőltetni a verbális kommunikációt teljesen megsemmisült. MINÉL hamarabb el kell kezdeni.
Sajnálatos esemény, hogy Arantza (ez a hölgy becses neve, amúgy barcelóna-i) az év végéig lesz még a városban – ám ez egy újabb ösztönző pont az eredményes tanulás mellett. Mire elmegy, szeretnék folyékonyan beszélni, többé-kevésbé helyesen. Aztán a többé-kevésbé dolgot már tudom szépen magamtól is javítgatni. Időnként majd beszámolok az egyes nyelvcsere órák tanulságáról.