Az összes biológia és társadalomtudományi könyvből tudjuk, hogy az ember társas lény. Általában nem szeret egyedül lenni és amennyiben lehet, minden dolgot megoszt pajtásaival. Jobban esik a sör is, ha többen vannak, egyedül egy focimeccs nem annyira izgalmas, a szexről meg már nem is beszélve. Miért éppen a nyelvtanulás lenne kivétel?
Egyedül tanulok, majd én megmutatom!
Anno, mikor az Öt év – öt nyelv elkezdődött, a felsőoktatástól teljesen megcsömörlötten kijelentettem magamnak, hogy én majd egyedül megtanulok szépen x nyelven, a fene se akar tanárokkal, tanfolyamokkal szenvedni, pláne nem pénzt adni nekik a jó esetben is középszerű munkáért.
Ez a dolog egy pontig egészen jól is ment – csak azt felejtettem ki a képletből, hogy a nyelvtudás/nyelvtanulás az kommunikáció – és mint olyan, meglehetősen társas sport. Megtanulhatok én szépen bengáliul egyedül is, ám viszonylag kevés sikerélményem lesz vele itthon, a négy fal között. Meg különben is: mennyire lenne az reális tudás?
Amit egyedül nem lehet
Saját példa: már majdnem két hete, minden nap szorgalmasan gyakorlom a német nyelvet – az esetek többségében egy német sráccal, Marckal. Mark nem átallott rávilágítani, hogy meglehetősen sokat (értsd: túl sokat) használom az „uuuuund…” (és) szófordulatot a beszédben (ez igazából csak arra van, hogy ne legyen csönd, miközben én lázasan pakolom közben össze a mondandómat a fejemben).
Míg angolnál ez teljesen elfogadott (aaaaaaand…), addig ez a németnél annyira nem szokás – erre viszont magamtól az életben nem jöttem volna rá, sőt, észre sem vettem volna. Viszont most hogy elmondta, már tudok rá figyelni. A nyelv élő dolog, nem lehet csak és kizárólag könyvekbe kalapálni őket, onnan meg tetszésünk szerint a fejünkbe tölteni.
Azzal azért mindenki tisztában van, hogy a nyelvtanulóknak készített könyvek és tanfolyamok, hmm, némileg ferdítenek a dolgokat illetően, ezért is van az, hogy a t. nyelvtanuló x év nyelvtanulás után gondol egy nagyot, hogy ő majd. Felpattan az első gépre Londonba, ám leszállás után csúnyát koppan, hogy őt bizony jól átvágták, mert Angliában biztos, hogy nem angolul beszélnek, hanem valami marsbéli nyelv elkorcsosult változatát.
Ja igen, azt elfelejtik említeni a könyvek és tanfolyamok, hogy az anyanyelvűek viszonylag kevésszer fognak nekünk fele sebességgel, mindenfajta szlengtől mentesen, kristálytiszta kiejtéssel, szavakat nem elharapva duruzsolni a fülünktől pont megfelelő távolságra.
És mikor eszünkbe jut, hogy hopp, majd megkérem, hogy ismételje meg, akkor hirtelen leizzadok és a világ elkezd forogni körülöttem, mert nem jut eszembe, hogy hogyan is kell ezt mondani, ő meg csak mondja, mondja, én meg idióta módjára bólogatok, közben fogalmam sincs miről beszél már, áh, már mindegy, feladom, legyőztek, visszavonulok…
Tulajdonképpen mi is történik?
Az, hogy elfelejtettük, hogy a kommunikáció társas sport. Ha az ember egy nyelvet tanul, azt azért teszi, hogy más emberekkel kommunikáljon. Pont. Úgy is mondhatnók, hogy a nyelvtanulás alfája és omegája az ember. Számomra ez egy hatalmas felismerés volt – a könyvek, filmek, tananyagok, tanárok, tanfolyamok, nyelviskolák, akármik, mind csak segítenek abban, hogy gyorsabban és helyesebben tanulhassak meg egy nyelvet, hogy aztán annak segítségével más emberekkel kommunikálhassak.
Maximálisan megpróbáltam ellenállni ennek az elképzelésnek – olyan ember vagyok, aki szereti maga megoldani a saját dolgait. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez bizony nem így megy. Legalábbis ha gyorsan és látványosan akarok haladni. Már pedig nem sok idő van már az Öt év végéig! 🙂
További örömteli esemény, hogy a blog 4 éves történetében először értük el azt, hogy az elmúlt 30 napban több mint 10000 (tízezer!) ember olvasta. Azt hiszem, tényleg jó kis közösség kezd kialakulni és remek dolgok vannak itt születőben. Úgyhogy t. olvasó, köszönöm, köszönjük az eddigi figyelmet, a jövőben duplán igyekszem rászolgálni! Ha pedig tetszik a dolog és szeretnél segíteni, oszd meg másokkal is! 😉
