Ha megkérdezünk egy nyelvet tanuló embert, hogy mivel van a legnagyobb problémája egy új nyelv tanulásánál, jó eséllyel egyből rávágja: a nyelvtannal. A nyelvtan macerás, ki kell bogozni, állandóan ott van, nem lehet megkerülni, nem lehet kihagyni.
Beszélt nyelvnél még idegesítőbb a dolog: valós időben zsonglőrködni az új szavakkal, kiejtéssel és még a helyes nyelvtannal is, lássuk be, kínszenvedés. A magam részéről egy huszáros vágással intéztem el a kérdést: oda teszem a nyelvtant, ahová való: a vécébe.
Soha nem lesz tökéletes
Nincs tökéletesen beszélt/írott nyelv. Érdekes módon, erre pont az Öt év – öt nyelv kapcsán jöttem rá: néha kapok olyanoktól leveleket, akiknek bizony szívesen megírnám, hogy bátran ajánlom a magyar nyelv, mint idegen nyelv elsajátítását először, aztán merészkedjen egy új nyelv ismeretlen talajára.
Anyanyelvűként sem beszélünk tökéletesen, rövidítünk, szlengben beszélünk, elharapjuk a dolgokat, hadarunk, lehagyunk dolgokat (általában – általába', ugye) – így egy új nyelvnél sem érdemes a nyelvtant túlanalizálni.
Mindenhol vannak furcsa szabályok, lehetetlen ragozások, számtalan kivétel (helló, angol!) – a legegyszerűbb, ha patópálosan vesszük az akadályt: ráérünk arra még! Ha állandóan azzal szüttyögsz, hogy mit hogyan kell mondani, akkor soha nem fogsz semmit mondani. Akkor pedig hiába tudsz ötezer szót a nyelven, mégsem mondhatod, hogy beszélsz az adott nyelven. Az pedig nem jó.
A nyelvtan megközelítése a WW módszerrel
Mindig is célszerűnek tartottam megközelíteni úgy egy problémát, hogy megnézem először, hogy hova akarok eljutni – tehát, át akarom látni a nagy képet.
Ez a gyakorlatban számomra azt jelenti, hogy van egy átfogó képem (mondjuk) a német nyelv nyelvtanáról. És hogy mi az a WW? W, mint Wikipédia, és W, mint WC.
A nagy kép
A Wikipédia remek dolog minden új ismeret elsajátításának elkezdéséhez. Példaként vegyük a német nyelvet.
A német nyelvtanról szóló cikke szerintem egészen jó, így egy óra olvasás után tudom, hogy hogy néz ki a nyelv (angol verzió), miért úgy gondolkodik, miért úgy történnek a dolgok.
Az olvasás során azt is megtudhatod, hogy 4 eset van, van egyfajta furcsa szórendje (az ige a mondat végére kerül), rettentő logikusan pakol össze szavakból összetett szavakat, rögtön három határozott névelő is van (ezek még fognak bonyodalmat okozni, gondolja a gyanakvó nyelvtanuló), vannak benne nemek, a többes számok nem teljesen egyértelműek, vannak benne segédigék (angolul tudók most fellélegezhetnek, ezek rettentően megkönnyítik a beszédet), nem muszáj jövő időt használni, a jelennel is simán kifejezhetjük a jövőt (csakúgy, mint magyarban), van benne szenvedő (semmi új annak, aki már tud angolul), a melléknévragozás pedig bizony nem egy rózsaszín leányálom, stb.
Vécébe a nyelvtannal!
Mielőtt egyetemes felhördülés lenne a nyelvészi vénával megáldott olvasók között, gyorsan elmondom: a dolog szó szerint értendő. Én nemes egyszerűséggel fogtam a nyelvtankönyveimet és beraktam őket a vécébe.
Mikor éppen arra jártam, mindig elolvastam egy oldalt, kitöltöttem egy oldalt a könyvben a tesztből, ránéztem a kivételekre, visszaolvastam, ha valamit láttam nap közben a tanulásnál, vagy ha esetleg valami már többször feljött beszédnél és nem értettem, hogy miért úgy van, akkor azt gyorsan kikerestem.
Ez a módszer visszájára fordítja a nyelvtan tanulását: nem alulról, háromcsilliárd nyelvtani szabály beseggelésével indítja a nyelvet. Végül is mi nyelvet akarunk tanulni, nem pedig a nyelvRŐL. Azt meghagyjuk a nyelvészeknek.
Így tehát a kezdeti, wikipédiás módszerrel van rálátásod az egészre, és onnan mehetsz lefelé, egyenként szívod magadba a szükséges nyelvtani elemeket, abban a sorrendben, ahogy az neked kényelmes, ahogy azzal te találkozol, nem pedig valami 99 éves aggastyán nyelvészprofesszor által elméletben összeállított menetrend szerint.
Bizonyára megvannak a szépségei a német melléknévragozásnak, és magam is érzem, hogy megdobban a szívem, mikor a névelőegyeztetés kerül szóba (nem), de az én meglátásom az, hogy majd akkor érdemes ezekkel foglalkozni, mikor odaérsz, nem pedig előtte szétparázni már magad rajta.
Végezetül
Természetesen az itt leírtak csak az én megközelítésemet mutatják, valaki kifejezetten élvezi, hogy elmerülhet a 86 féle igeidő rejtelmeiben, és a prepozíciók vakarászásában – semmi gond nincs ezzel.
De ha valaki gyorsan akar egy viszonylag folyékony szintet elérni, akkor el kell fogadni, hogy a tökéletesség és a folyékonyság közötti részt nagyon kényesen kell kiegyensúlyozni. A kérdés, hogy ezt mennyire tudod optimalizálni. Te hogy csinálod?
