Szerkesztőségünk nagy erőkkel küzd a német nyelv megszelídítésén, jelen cikkünkben pedig az egyik legkellemetlenebb részét fogjuk szemügyre venni: a névelőket. Miért kell belőlük ennyi? Hogy lehet megkülönböztetni őket? Miért vannak egyáltalán? Hogy lehet megjegyezni őket? Erre tessék.
A német névelők
Amint az jó eséllyel ismeretes, a névelők azok a csúnya dolgok egy nyelvben, melyek megelőznek egy főnevet – látom, hogy néhányan már itt nyúlnak a kikapcs gomb felé, ám a helyzet közel sem ilyen rossz. A magyar nyelv egy huszáros vágással elintézi a határozott névelőket („a” illetve „az”), míg az angol ezt még egyszerűbben lerendezi („the”). Nem így a gaz germán.
A német buzgalom három határozott névelővel is előrukkolt („der”, „die”, „das”), melyek mindegyike csak azt jelenti, hogy „a” (illetve „az”). A német precizitást viszont sikerült eredményesen meghazudtolni azzal az egyszerű ténnyel, hogy a főnevek elé meglehetősen sztochasztikus módon dobálták oda a névelőket, (majdnem) mindenféle logikát mellőzve. Értjük ez alatt azt, hogy alapvetően egy főnév lehet hímnemű („der”), nőnemű („die”) vagy semleges („das”).
Az egyszeri felhasználó gondolná, hogy a férfias dolgok megkapják a „der” névelőt, a nőiesek a „die”-t, a maradék meg a „das”-t, aztán mindenki mehet a dolgára. Nos, ez többnyire így is van, ám természetesen kivétel is akad bőséggel. Csak azért, hogy soha ne legyünk biztosak a dolgunkban. Éppen ezért egy új szó megtanulásánál nem csak magát a szót kell megjegyeznünk, ám annak pontos névelőjét is.
Memória és mnemonika
Arról, hogy egy szót hogyan jegyezhetünk meg könnyedén ehelyütt olvashat a t. olvasó – egy egyszerű mnemonikai technikáról van szó, melyben elménk vizuális felépítését használjuk fel arra, hogy könnyebben eltároljunk számunkra fontos szavakat. Egyszerűen szövünk köréjük egy történetet, minél több személyes kapcsolattal – ezek a személyes kapcsolatok (a történetben lévő személyek, helyek, idő, stb.) valamelyike jó eséllyel „előrántja” memóriánk mélyéről a kellő szót, a kellő időben.
Tehát a kulcs a történet – igen ám, de hogyan illesszük bele ezekbe a történetekbe a szó névelőjét? Egyszerű – rendeljünk mindhárom névelőhöz valami emlékezetes dolgot, amit tegyünk bele a vonatkozó szó történetébe.
Amennyiben sikerült mindenkit kellőképpen összezavarni, annyiban világítsunk rá a problémára gyakorlati szempontból – hölgyeim is uraim, egy példa.
Névelők megjegyzése
Én a névelők megjegyzéséhez az időjárást „használtam”. Amennyiben egy szó hímnemű, akkor viharos, villámló, ítéletidő van a történetben. Amennyiben nőnemű az adott szó, akkor pihe-puha tavaszi idő, és csodálatos napsütésben történnek a dolgok – ha pedig semleges a névelő, akkor komor, őszi idő van, acélszürke felhőkkel, mikor az embernek még az ágyból sincs kedve felkelni. Ímhol a példa:
A „tó” németül „der See” – amennyiben kiejtjük a szót, ezt halljuk: „der zé” – és már be is ugrik egy furcsa-furcsa tó, melynek Z betű alakja van. Látom magam előtt a vizet, a partot, a nádat, a hajókat rajta. Felülnézetből látom, tökéletes Z betűt formáz – ezzel le is tudtuk magát a szót, jó eséllyel, ha szükségünk lesz rá, egyből be fog ugrani ez a furcsa kép, amiről egyből tudjuk a német megfelelőt. A csodálatos képet azonban egy irgalmatlan vihar rontja el. A szél pusztítva fúj, a hajókat dobálja a víz, az emberek elejtik a sörösüvegeket és beesnek a tóba. Koromfekete felhők, madarak sehol és még a halak is lehúztak a mélybe. Tehát ha a tó jelentését keresem németül, harmadik szemem előtt egy Z alakú tó sejlik fel, melyet irgalmatlanul tépáz a vihar. See = Z, der = vihar. A tó = Z alakú tó viharos időjárásban.
A svédcsavar ott jön a dologba, hogy a „die See” pedig tengert jelent németül. Megkülönböztetni a kettőt semeddig nem tart – ezúttal egy Z alakú tengert képzelünk el (mondjuk úgy zilliószor nagyobban, mint egy tavat), ahol viszont idilli kép fogad minket – napsütés, bikinis lányok, hideg sör, grillezés a vitorlásokon, satöbbi. Megvan? Színezd ki valami személyessel – tényleg képzeld el, hogy ott vagy egy vitorláson, a saját haverjaiddal: képzeld el pontosan, hogy kik vannak ott, és mit csinálnak. Minél részletesebb a kép, annál könnyebben megjegyzed a szót. Ha pedig beugrik a Z alakú víz (tó vagy tenger), akkor csak nézz rá lelki szemeiddel az időjárásra – és máris tudni fogod, hogy melyik névelőt kell használni.
