
Olvasói sikersztori – Sárosi Tamás
Tomi igazi világjáró, akit nem csak a kultúrák ejtettek rabul, hanem a nyelvtanulás, pontosabban a nyelvhasználat szerelmese is lett. Annyira, hogy szerelme késztette, hogy spanyolul
Tomi igazi világjáró, akit nem csak a kultúrák ejtettek rabul, hanem a nyelvtanulás, pontosabban a nyelvhasználat szerelmese is lett. Annyira, hogy szerelme késztette, hogy spanyolul
Lajos kitűzte, megtervezte és elérte a célját, a német középfokú nyelvvizsgát. Természetesen kemény munkával, napi rendszerrel, megfelelő módszerekkel és kitartással. Semmi titok nincs benne, bárki
Klári ugyan tudott angolul, azonban nem szerette használni – a munkában azonban hirtelen követelmény lett, így nem adhatta át mindig másnak a szót. A megoldáshoz
Tamás egy régi olvasóm és nemrég úgy döntött, hogy leszámol a megszólalási parájával. Részt vett a Szólalj meg! kurzusomon és nagyon szép eredményeket produkált 4
Zoli egy nagyon régi olvasóm – az évek során sokat leveleztünk. Mindig nagyon határozott volt, és vállalkozó lévén pontosan tudja: hogy eredmény csak akkor lesz,
Mariann 50 éves, három éve kezdett el hobbiból angolul tanulni. Önálló tanuló, iskolában, tanárnál sosem tanult. A helyzete érdekes, hiszen a szakmájához (gyermekpszichológus) nem kell
Tamás munkája úgy hozta, hogy egyre többet kellett (volna) használnia az angolt, de mindig valamilyen negatív érzés vagy élmény társult ezekhez a helyzetekhez. Úgy döntött,
Enikő szorgalmasan tanulta a németet és az angolt is évekig, sőt németből még középfokú nyelvvizsgája is van. De a nyelveket egyszerűen nem tudta használni –
Krisztina története sokaknak ismerős lehet: Svájc német részébe költözött a családjával, angolul egészen jól elboldogult, de ha németül kellett beszélnie, egyszerűen leblokkolt. Hosszú távon terveznek
Ági története tipikus: egészen jól elboldogult az angol értésével, de a tudását nem tudta, nem merte használni. Miért? Egyetlen negatív élmény elég volt ahhoz, hogy
Noha továbbra is tanulok nyelveket, mostanában inkább mások nyelvtanulására koncentrálok (ennek az egyik rész a Szólalj meg! online kurzusom). Borzasztó örömmel tölt el, ha látom,
Az utóbbi időben a saját nyelvi projektjeim helyett másokéra figyelek. A felgyűlt nyelvtanulási tapasztalataimmal szeretnék segíteni másoknak. Évi egy nagyon régi olvasóm, és megkértem, hogy írja