Olvasói sikersztori – Antalóczi Lajos
Lajos kitűzte, megtervezte és elérte a célját, a német középfokú nyelvvizsgát. Természetesen kemény munkával, napi rendszerrel, megfelelő módszerekkel és kitartással. Semmi titok nincs benne, bárki
Lajos kitűzte, megtervezte és elérte a célját, a német középfokú nyelvvizsgát. Természetesen kemény munkával, napi rendszerrel, megfelelő módszerekkel és kitartással. Semmi titok nincs benne, bárki
Tamás egy régi olvasóm és nemrég úgy döntött, hogy leszámol a megszólalási parájával. Részt vett a Szólalj meg! kurzusomon és nagyon szép eredményeket produkált 4
Zoli egy nagyon régi olvasóm – az évek során sokat leveleztünk. Mindig nagyon határozott volt, és vállalkozó lévén pontosan tudja: hogy eredmény csak akkor lesz,
Tamás munkája úgy hozta, hogy egyre többet kellett (volna) használnia az angolt, de mindig valamilyen negatív érzés vagy élmény társult ezekhez a helyzetekhez. Úgy döntött,
Enikő szorgalmasan tanulta a németet és az angolt is évekig, sőt németből még középfokú nyelvvizsgája is van. De a nyelveket egyszerűen nem tudta használni –
Krisztina története sokaknak ismerős lehet: Svájc német részébe költözött a családjával, angolul egészen jól elboldogult, de ha németül kellett beszélnie, egyszerűen leblokkolt. Hosszú távon terveznek
Ági története tipikus: egészen jól elboldogult az angol értésével, de a tudását nem tudta, nem merte használni. Miért? Egyetlen negatív élmény elég volt ahhoz, hogy
Noha továbbra is tanulok nyelveket, mostanában inkább mások nyelvtanulására koncentrálok (ennek az egyik rész a Szólalj meg! online kurzusom). Borzasztó örömmel tölt el, ha látom,
Az utóbbi időben a saját nyelvi projektjeim helyett másokéra figyelek. A felgyűlt nyelvtanulási tapasztalataimmal szeretnék segíteni másoknak. Évi egy nagyon régi olvasóm, és megkértem, hogy írja
Atanáz az év elején határozta el, hogy idén tényleg odateszi magát az angol tanulásban és megcsinálja a nyelvvizsgát. Eddig semmi újdonság nincsen – ő azonban
Ádám 2017-ben úgy döntött, hogy nem elégszik meg a középfokú angoljával – szeretné feljebb tornázni a dolgot. Negyed év kemény munka után sikeresen letette a
Hangával először 2016-ban leveleztünk, ekkor mesélt arról, hogy nyelvi környezetben igyekszik elsajátítani a norvégot. Tele célokkal és tervekkel, valamint elképesztően kitartó, következetes és szorgalmas munkával,