
13 év alatt angolul
Egy kis történelmi visszatekintőt akarok ehelyütt megejteni, egyrészt hátha mások is tanulnak belőle, másrészt csak úgy magamnak is. Szóval a ballada a szegény pásztor legkisebb
Egy kis történelmi visszatekintőt akarok ehelyütt megejteni, egyrészt hátha mások is tanulnak belőle, másrészt csak úgy magamnak is. Szóval a ballada a szegény pásztor legkisebb
A múltkor ott hagytuk abba (vajon minden elkövetkező cikket így fogok kezdeni?), hogy hogyan lehet spanyolból egy év alatt elérni egy egészséges szintet – jelenlegi
Egy kis áttekintő Egy év alatt meg lehet tanulni spanyolul. Sőt, még kevesebb idő alatt is. Persze itt definiálni kellene, hogy mit jelent az, hogy
A múltkor ott hagytuk abba, hogy hogyan érdemes nekirugaszkodni egy új nyelv tanulásának (már ha magunktól kíséreljük meg a dolgot). Tehát, ha már így felderítettük
Disclaimer: ez a poszt tele van affiliate linkekkel (nem az összes), tehát, ha nem akarod támogatni a blogot, akkor ne kattints rájuk és még csak
Na kérem, új év, új tervek, új fogadalmak, új élet, új célok, új minden. Kisebb (nagyobb) magánéleti átszervezések után némileg tisztulni látszanak a felhők, így
Rendhagyó cikksorozatunkban ezúttal azt pedzegetjük, hogy mi a leghatékonyabb módja a szavak/fogalmak megjegyzésének. Harmadik rész. A múltkor ott hagytuk abba, hogy már tudjuk hogyan kell
A Kreatív Spanyolt és annak szerzőjét, Gaál Ottót valószínűleg nem sok nyelvtanulónak kell bemutatni. A csomagot 20.000 pénzért mérik, ezért kapunk egy pakk (200 oldal)
Ahogy így visszanézem az elmúlt hónapok statisztikáit, egyeseknek esetleg úgy tűnhet, hogy nekem jobb dolgom sincs, mint egész nap nyelvet tanulni. Sajnos ez az igazságtól
Ma túl vagyok a negyedik nyelvcserés támadáson (micsoda szócsavar!), és csak jó tapasztalataim vannak. Aki esetleg nem ismerné, röviden vázolnám, miről van szó: Két különböző
A nyelvtanulást, mint folyamatot alapvetően két részre oszthatjuk fel: az egyik tábor erőből, úgymond magolással próbálja bevenni a célnyelv bástyáit, mondhatnók csak a fontos dolgokra koncentrálva,