Miért kell minél előbb megszólalni?

2013-ban oroszul tanultam. Három hónap alatt akartam beletenni a nyelvbe 200 óra tanulást/gyakorlást. A célt kis híján sikerült elérnem, azonban sokkal fontosabb, hogy megtapasztaltam: csak úgy fogok tudni megszólalni, ha minél korábban elkezdem használni az oroszomat. Még ha csak 3 szót is tudok a nyelven. Mert megszólalni bármikor lehet, csak éppen a legtöbbször nem akarunk.

Aki követte anno a német eseményeket, az tudhatja, hogy akár két hónap tanulás után is meg lehet szólalni egy nyelven, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a nyelvtanulás és a nyelvgyakorlás nem ugyanaz.

Mit? Hogyan? És legfőképp: miért?

Az orosznál az első hónap után a passzív szókincsemet valahová 600-800 szó közé tettem, az aktív ennél nyilván sokkal kevesebb volt – ezzel azonban az ég világon semmi gond nincsen. Nem kell mindent MA tudni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne gyakorolhatnám a meglévő kicsiny aktív tudásomat és a beszélgetések közben egyesével felszedjem az újabb és újabb, szükséges szavakat.

Az Öt év – öt nyelv blog kezdetén, mikor egy évig tanultam spanyolul úgy, hogy közben egy mukkot nem szólaltam meg és azt vártam, hogy egyszer csak majd meg fogok tudni szólalni gyönyörű spanyolsággal – nos, több volt mint naivitás.

Úgyhogy, ahogy a németnél, itt is elébe mentem a dolgoknak: a lehető legrövidebb idő eltelte után használni akartam a már meglévő kevés tudást. A miértre nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon prózai a válasz:

Minél kevesebb ideje tanul az ember egy nyelvet, annál kisebb elvárásokat támaszt maga elé, ami viszont egyenesen arányosan befolyásolja az önbizalmat és azon keresztül a motivációt.

A trükk

Egy év spanyoltanulás után rohadtul nehéz volt megszólalni, hiszen nekem már sokkal jobban kellett volna tudni ennyi idő után (legalábbis mások és a saját magam véleménye szerint).

Ellenben a németnél, mikor azt mondtam Marcnak (az egyik némettanáromnak), hogy még csak egy hónapja tanulok , akkor azt mondta, hogy “ahhoz képest marha jó”. A kulcsszó az “ahhoz képest”.

Ha ezt még jobban sarkosítjuk: tegyük fel, mongolul tanulok, az első nap leülök, megíratom valakivel 10-15 mondatban a bemutatkozásomat (xy vagyok, itt élek, ez a hobbim, stb.), megtanulok pár formai dolgot (köszönés, kérés, kérdés, stb.), majd másnap véletlenül találkozom egy mongol anyanyelvű emberrel és megpróbálom neki előadni az előző nap tanultakat, akkor nyilván ő sem fogja elhinni, hogy csak egy napja tanulom a nyelvet.  Mert ahhoz képest jól beszélek.

Ez viszont az én egómnak ad lökést, ami további tanulásra és gyakorlásra ösztönöz. És körbe is ér a dolog, egészen addig, míg el nem érem az áhított szintet.

A példa persze kicsit természetellenes, de látszik belőle a lényeg.

A status quóval homlokegyenest: ahelyett, hogy az ember a végtelenségig kihúzná, mikor először megszólal az adott nyelven (“mikor majd tökéletesen fogok beszélni”), ezt az időpontot a lehető legközelebbre kell venni. Minél kisebb az eltelt idő, annál nagyobbnak tűnik a relatív tudás, a status quóba ragadt gondolkodásmód pedig nem tud mit kezdeni a dologgal, csak elismerni az eredményt (“jéé, ennyi idő alatt már így beszélsz?”).

A sikeres nyelvtanulás alapfeltétele tehát, hogy az ember minél hamarabb nekiessen a gyakorlásnak, hogy szokja a saját hangját, hogy szokja, hogy hibázik, hogy szokja a nehéz helyzeteket, mert minél későbbre tolja, annál kevésbé akaródzik majd elkezdni. 

A konklúzió nagyon egyszerű: ha beszélni akarsz egy adott nyelven… akkor meg kell szólalnod. Kár azt hinni, hogy “majd ha eleget tudsz, meg jó lesz a nyelvtanod”, akkor szépen, választékosan, Kazinczy körmondatokkal fogod egyszercsak kifejezni magad. Nem így lesz. Ez az út sokkal rögösebb ennél és lépésenként kell megtenni. Rengeteg hibát elkövetni és rengeteg nevetést elviselni.

De ez ilyen. Mindig és mindenkinek. Szóval ne várj csodát, inkább szólalj meg! 

Évek óta tanulod a nyelvet, érted, tudsz olvasni és mégsem tudsz megszólalni? Akkor olvasd el Lívia történetét, tetszeni fog!

Ugrás az oldal tetejére