Noha nem sok közöm van az olasz nyelvhez, Vilfredo Pareto olasz közgazdász nagyon nagy hatással volt arra, hogy hogyan tekintek a nyelvtanulásra. Meg úgy általában megváltoztatta az egész életem, egyetlen apró szabálya. A következőkben arról lesz szó, hogy miként lehet elérni a legkisebb befektetéssel a legnagyobb eredményt.
Mi az a 80/20 elv?
Pareto szabálya lényegében azt mondja ki, hogy az eredmények 80%-a a befektetett munka 20%-ból jön. Ha ez egy kicsit zavaros lenne, akkor gyorsan nézzünk rá egy példát!
Kapitalista társadalmunkon ezt nagyon könnyű észrevenni: a társadalom 20%-a birtokolja az anyagi javak 80%-át. Vagy egy cég ügyfeleinek 20%-a biztosítja a cég bevételének 80%-át. Vagy a problémák 80%-a mindig az elkövetett hibák 20%-ából ered.
A sort persze lehetne folytatni, és a számok nem is mindig pontosan így néznek ki, azonban a mi szempontunkból a lényeg ez: hogyan lehet elérni a legkevesebb (legkisebb) befektetett munkával a legnagyobb (leghatékonyabb) eredményt?
Magyarul: mivel lusta vagyok és nem akarok évekig szenvedni, mire eljutok egy „jó” szintre egy nyelvből, mi a nyelvnek az a 20%-a, amivel az esetek 80%-ban megértetem magam és funkcionálni tudok az adott nyelven?
A hagyományos megközelítés követői már készíthetik is a kövezésre szánt szikladarabokat, mert a következő eretnek gondolatokért biztos, hogy agyondobálnak:
Mi van, ha direkt nem tanulok meg mindent az adott nyelven, ami „elő van írva” (na, erről lehetne még cifrákat írni), hanem csak azt a minimumot, amivel elérhetem az általam kitűzött célt? Mi van, ha nem akarok megtanulni 5-6000 szót az új nyelven, mielőtt bármit is mondanék, vagy egyáltalán megszólalnék az adott nyelven?
Mi lenne, ha az új nyelv kacifántos részeit (mint mondjuk a német nyelv csodálatos melléknév-ragozása) úgy, ahogy van, kihagynám (egyelőre) és arra koncentrálnék, ami fontos – a helyes kiejtés, a jó szórend, az érthető nyelvtan, valamint a legfontosabb 1500-2000 szó megtanulása?
Ez a fajta megközelítés egy újfajta szemléletet követel meg, amit a gyerekkorunktól belénk nevelt „hibázni rossz, hibázni nem szabad” elvek miatt kicsit nehéz átvenni, ám rendkívül kedvező mellékhatása van: az ember sokkal gyorsabban eléri azt, amit akar. Hogy nem lesz tökéletes?
Hát igen, valamit valamiért. Azonban felmerül a teljesen jogos kérdés: nem lesz tökéletes, NA ÉS? A kommunikáció, a kultúra, az új emberek, az új élmények mind kárpótolni fognak érte.
A spanyol úr és az 50 szó esete
Mikor még Ausztráliában éltem és 1 hónapja tanultam csak spanyolul, elmentem a helyi nyelvkönyvboltba, ahol válogattam a jobbnál jobb könyvek között, mikor spanyol szó ütötte meg a fülem.
Természetesen egy nyelvi könyvesboltban lehetetlen elvárás lett volna, hogy az eladó angolon kívül más nyelven is beszéljen, így a kommunikáció kissé nehézkes volt.
Jó nyelvtanulóként már oda is pattantam, és az egyik spanyol hanganyagból még emlékeztem, hogy hogyan kérdezik meg, hogy tudok-e segíteni? Simán letegeztem a ránézésre 55 körüli urat (a magázást feleslegesnek tartottam megtanulni), aki felcsillanó szemmel azonnal elkezdett 834 szó/perces tempóval hadarni, hogy ő bizony a gyerekeinek akar valami angol nyelvű oktató dvd-t venni, ebből és ebből a sorozatból.
Némileg lehűtöttem a kedélyét, mikor én viszont 2 szó/perces sebességgel próbáltam kifaggatni, hogy pontosan miről is van szó. Mikor végre megvolt, megkérdeztem az eladóhölgyet angolul és nagy nehezen, de elrendeztem a kettőjük közötti üzletet.
Az akkor mind az 50 szóból álló tudásommal segítettem az úrnak, elismerő szavakat besöpörve a hölgytől. Igen büszkén léptem ki a boltból.
Tudtam folyékonyan kommunikálni? Nem. Ismertem a legtöbb tankönyv szerint 2000 alapszót spanyolul? Nem. Használtam akárcsak egyetlen megfelelő nyelvtani szabályt is? Aligha.
Viszont lett az úriember gyerekének angol nyelvtanfolyama? De még milyen! Az az ötven szó (ami ugye az elenyésző kisebbség, vagy hívhatjuk képletesen a 20%-nak is) elrendezte a függőben lévő ügyet (oké, nem voltam illedelmes, hiszen nem magáztam, stb. stb., ezért tehát csak 80%-ban teljesítettem a feladatot).
Mi köze ennek a nyelvtanuláshoz?
2013-ban, az egyik projektem keretében három hónapot adtam magamnak, hogy társalgási szinten legyen a németem (gyakorlatilag nulláról). Ez persze több száz (ezer?) óra tanulás (és gyakorlást) igényel(ne), ám ez természetesen senkinek nem fér bele, még akkor sem, ha a tanulást teljes munkaidőben csinálja.
Egyszerűen ki kell SZÓRNI, amire JELENLEG nincs szükség, majd a megmaradt alapot felépíteni (a 20%, ugye) és maxra gyúrni, hogy legyen egy biztos kiindulási pont. Aztán arra majd lehet építkezni (akár a három hónap után). Induljunk el visszafele:
Mi kell ahhoz, hogy társalgási szintűnek nevezhessem a németem?
- A 2000 leggyakoribb BESZÉLT szó
- Vállalható nyelvtan (legfontosabb dolgok: ragozás, igeidők, szórend)
- Egy viszonylag vállalható sebességű beszéd. A nyökögést senki nem szereti.
- Érthető kiejtés
- Hallott szöveg kontextus alapján való megértése
- Magabiztos kiállás/testbeszéd
Persze ezeket a dolgokat tovább lehet még bontani, sorba rakni, tologatni, rakosgatni, és ez természetesen nem az egész kép, de a három hónapos célom eléréséhez lényegben erről van szó.
Haladjunk sorrendben:
1. 2000 leggyakoribb beszélt szó: remek jó szógyakoriság listákból ezt össze lehet válogatni, az én kedvencem ez. Ezeket a már említett szótanulási technikával begyűröm a fejembe, majd az SRS technika segítségével ott is tartom őket (a németnél én erre a Memrise ezen kurzusát használom, de ezt is ritkítom a 80/20 szabály szerint – ez egyszerűen mindenre jó!)
2. A német nyelvtan áttekintő képe alapján kiválogattam, hogy mi az, amire szükségem lesz, és mi az amire (egyelőre) nem. Utóbbiba tartozik a már említett melléknévragozás: 1 hónap tanulás után számít-e valamit, ha azt mondom, az „én szép söreimet” helyett (meine schönen Bieren), hogy az „én szép söreim” (meine schöne Biere)? Na, ugye. Helyes? Nem. Számít ez JELENLEG? Nem. Jó, ha örökre így szokom meg? Nem. De ezt nem is mondta senki, azonban pillanatnyilag nem kell.
Lehet, hogy soha nem érek (vagy nem akarok) elérni arra a szintre, ahol számít – ha igen, akkor majd foglalkozom vele akkor. Ez persze nem azt jelenti, hogy szándékosan rosszul használnám mindig (hiszen a szabályokkal többé-kevésbé tisztában vagyok), azonban ha hibát vétek, egyszerűen nem foglalkozom vele, mert ha az ember nem nyökög, hanem viszonylag gyorsan beszél, a kontextusból úgyis ki fogják találni, hogy mire gondol. Ezért fontos a…
3. Sebesség. Gyorsan akkor tud beszélni az ember, ha a) ismeri az adott szót/kifejezést/szöveget/témát b) begyakorolta.
Egyszerűsítsük le a példát: ha külföldre megy valaki és van ott ismerőse, szinte biztos, hogy először káromkodni tanul meg, aztán számolni. A mágnesként tapadó káromkodásokat az ember fia úton-útfélen ismételgeti, így ha mondjuk megbicsaklik a lába, akkor néha önkéntelenül is kicsúszik a száján, míg az adott országban van.
Anno, még Finnországban, a kosármeccsek közben én is észrevettem, hogy erősen „vittu”-zok, az angol vagy a magyar megfelelői helyett. Ezzel csak azt akartam szemléltetni, hogy amíg az ember kevés szót ismer, azokat gyorsan elő tudja húzni az elméjéből. Minél többet kezd megtapasztalni az adott nyelvből, annál jobban elmerül benne, annál többet analizál. (Hogy is mondják ezt? Milyen névelő jön ide? Meg a hasonlók.)
Tanulj meg kevesebb szót, de azt jól, tanuld meg a legfontosabb nyelvtani szabályokat (ha egy pohár vizet szeretnél kérni, akkor ne az anyukáját kezd el szidni), aztán hajrá a gyakorlással!
Újabb remek trükk a sebesség növelésére az összekötő szövegek használata („Én úgy gondolom, hogy…”, „Mi a véleményed arról, hogy…”, „Ezzel nem értek egyet…”, „Mi lenne, ha…”, stb.), amelyek már önmagukban is megérnek egy misét.
4. Érthető kiejtés: ez magától értetődik. Az ember minél több helyes, anyanyelvi szöveget hall, annál jobb lesz a kiejtése – persze a saját nyelvét és száját is kell trenírozni az új hangok (már ha vannak) kiejtésére, de ilyen szempontból nekünk magyaroknak elég nagy szerencsénk van, főleg a némettel.
Gyakorlatilag 1-2 óra alatt át lehet tekinteni az egész kiejtési rendszert (mert ugyanolyan fonetikus, mint a miénk), begyakorolni, és onnantól kezdve máris tudunk hangosan olvasni. Több magyar barátom is olyan szinten elsajátította a német kiejtést, hogy őket is németnek hitték, míg az angolban ezt sokkal nehezebb elérni (noha nem lehetetlen, az Antimoonos srácoknak sikerült).
Azonban az anyanyelvi szint eléréséhez már megint vegyük elő a jó öreg 80/20 szabályt: az érthető kiejtés elsajátításához (németből) elég nekünk 1 nap. Az anyanyelvi kiejtés eléréséhez: évek.
Érdemes éveket belefeccölni ez utóbbiba, vagy a fennmaradó időben inkább egy teljesen új nyelvet elsajátítani tűrhető szinten? A választ persze mindenkinek magának kell megadnia, én az utóbbira szavazok.
5. A testbeszéd tipikusan 80/20. Ha az ember tudja, hogy mire figyeljen, rendkívül hatásosan lehet befolyásolni vele a fellépést (és ez nem csak a nyelvtanulásban kamatoztatható), mivel mindkét irányban működik: azaz, ha nem érzem magabiztosnak magam, akkor nem is látszom annak.
Azonban, ha úgy teszek, mintha az lennék, akkor az is fog látszani. Amy Cuddy zseniális TED előadását érdemes azonnal megnézned, ha még nem láttad:
Az egyes kultúrákra jellemző testbeszédről tehát érdemes tájékozódni (legegyszerűbb módja az eredeti filmek nézése), valamint néhány alapfogalommal tisztában lenni. Azonban a lényeg 80%-át már a fenti videóból is megérti egy földi halandó, az alapján pedig hatással lehet a sajátjára is, ami pedig nagyban befolyásolja az önbizalmát, megjelenését, fellépését.
Összegzés
Amint az tehát látszik, hogy mikor a tanulásban (és az élet más területein is) eljön az a pillanat, ahol a további befektetett energia már nagyon kis megtérülést hoz, akkor érdemes váltani és egy másik problémával foglalkozni.
Példa: ha tudok egy adott nyelvből már 2000 szót, akkor vajon az éri meg jobban, ha a következő egy órában megtanulok 10 új (és kb. soha nem használt) szót, vagy mondjuk keresek egy partnert, akivel egy órát gyakorlok, hogy folyékonyabban tudjam használni a nyelvet?
A 80/20 analízis tehát borzasztó hasznos eszköz – és nem csak a nyelvtanulásban.
