Vécébe a nyelvtannal!

Ha megkérdezünk egy nyelvet tanuló embert, hogy mivel van a legnagyobb problémája egy új nyelv tanulásánál, jó eséllyel egyből rávágja: a nyelvtannal. A nyelvtan macerás, ki kell bogozni, állandóan ott van, nem lehet megkerülni, nem lehet kihagyni.

Beszélt nyelvnél még idegesítőbb a dolog: valós időben zsonglőrködni az új szavakkal, kiejtéssel és még a helyes nyelvtannal is, lássuk be, kínszenvedés. A magam részéről egy huszáros vágással intéztem el a kérdést: oda teszem a nyelvtant, ahová való: a vécébe.

Soha nem lesz tökéletes

Nincs tökéletesen beszélt/írott nyelv. Érdekes módon, erre pont az Öt év – öt nyelv kapcsán jöttem rá: néha kapok olyanoktól leveleket, akiknek bizony szívesen megírnám, hogy bátran ajánlom a magyar nyelv, mint idegen nyelv elsajátítását először, aztán merészkedjen egy új nyelv ismeretlen talajára.

Anyanyelvűként sem beszélünk tökéletesen, rövidítünk, szlengben beszélünk, elharapjuk a dolgokat, hadarunk, lehagyunk dolgokat (általában – általába’, ugye) – így egy új nyelvnél sem érdemes a nyelvtant túlanalizálni.

Mindenhol vannak furcsa szabályok, lehetetlen ragozások, számtalan kivétel (helló, angol!) – a legegyszerűbb, ha patópálosan vesszük az akadályt: ráérünk arra még! Ha állandóan azzal szüttyögsz, hogy mit hogyan kell mondani, akkor soha nem fogsz semmit mondani. Akkor pedig hiába tudsz ötezer szót a nyelven, mégsem mondhatod, hogy beszélsz az adott nyelven. Az pedig nem jó.

A nyelvtan megközelítése a WW módszerrel

Mindig is célszerűnek tartottam megközelíteni úgy egy problémát, hogy megnézem először, hogy hova akarok eljutni – tehát, át akarom látni a nagy képet.

Ez a gyakorlatban számomra azt jelenti, hogy van egy átfogó képem (mondjuk) a német nyelv nyelvtanáról. És hogy mi az a WW? W, mint Wikipédia, és W, mint WC.

A nagy kép

Felülről lefelé

A Wikipédia remek dolog minden új ismeret elsajátításának elkezdéséhez. Példaként vegyük a német nyelvet.

A német nyelvtanról szóló cikke szerintem egészen jó, így egy óra olvasás után tudom, hogy hogy néz ki a nyelv (angol verzió), miért úgy gondolkodik, miért úgy történnek a dolgok.

Az olvasás során azt is megtudhatod, hogy 4 eset van, van egyfajta furcsa szórendje (az ige a mondat végére kerül), rettentő logikusan pakol össze szavakból összetett szavakat, rögtön három határozott névelő is van (ezek még fognak bonyodalmat okozni, gondolja a gyanakvó nyelvtanuló), vannak benne nemek, a többes számok nem teljesen egyértelműek, vannak benne segédigék (angolul tudók most fellélegezhetnek, ezek rettentően megkönnyítik a beszédet), nem muszáj jövő időt használni, a jelennel is simán kifejezhetjük a jövőt (csakúgy, mint magyarban), van benne szenvedő (semmi új annak, aki már tud angolul), a melléknévragozás pedig bizony nem egy rózsaszín leányálom, stb.

Vécébe a nyelvtannal!

Mielőtt egyetemes felhördülés lenne a nyelvészi vénával megáldott olvasók között, gyorsan elmondom: a dolog szó szerint értendő. Én nemes egyszerűséggel fogtam a nyelvtankönyveimet és beraktam őket a vécébe.

Mikor éppen arra jártam, mindig elolvastam egy oldalt, kitöltöttem egy oldalt a könyvben a tesztből, ránéztem a kivételekre, visszaolvastam, ha valamit láttam nap közben a tanulásnál, vagy ha esetleg valami már többször feljött beszédnél és nem értettem, hogy miért úgy van, akkor azt gyorsan kikerestem.

Ez a módszer visszájára fordítja a nyelvtan tanulását: nem alulról, háromcsilliárd nyelvtani szabály beseggelésével indítja a nyelvet. Végül is mi nyelvet akarunk tanulni, nem pedig a nyelvRŐL. Azt meghagyjuk a nyelvészeknek.

Vécébe a nyelvtannal!

Így tehát a kezdeti, wikipédiás módszerrel van rálátásod az egészre, és onnan mehetsz lefelé, egyenként szívod magadba a szükséges nyelvtani elemeket, abban a sorrendben, ahogy az neked kényelmes, ahogy azzal te találkozol, nem pedig valami 99 éves aggastyán nyelvészprofesszor által elméletben összeállított menetrend szerint.

Bizonyára megvannak a szépségei a német melléknévragozásnak, és magam is érzem, hogy megdobban a szívem, mikor a névelőegyeztetés kerül szóba (nem), de az én meglátásom az, hogy majd akkor érdemes ezekkel foglalkozni, mikor odaérsz, nem pedig előtte szétparázni már magad rajta.

Végezetül

Természetesen az itt leírtak csak az én megközelítésemet mutatják, valaki kifejezetten élvezi, hogy elmerülhet a 86 féle igeidő rejtelmeiben, és a prepozíciók vakarászásában – semmi gond nincs ezzel.

De ha valaki gyorsan akar egy viszonylag folyékony szintet elérni, akkor el kell fogadni, hogy a tökéletesség és a folyékonyság közötti részt nagyon kényesen kell kiegyensúlyozni. A kérdés, hogy ezt mennyire tudod optimalizálni. Te hogy csinálod?

Önállóan tanulsz németül?

Egy év tanulással jutottam el az újrakezdő német szinttől a felsőfokú nyelvvizsgáig - ennek a tanulságait gyűjtöttem össze egy ötrészes videókurzusban. Csináld végig és haladj háromszoros sebességgel a folyékony némettudás felé!

Hova küldjem a kurzust?

  • Pingback: Német nyelvtanulás 6 lépésben - Kezdők útmutatója - Öt év - öt nyelv+()

  • Pingback: Bizonytalan kezdőből magabiztos turistáig - 3 hónap alatt kínaiul - Öt év - öt nyelv+()

  • Pingback: Angol nyelvtanulás - hol a francban kezdjem? - Öt év - öt nyelv+()

  • Pingback: WC, zuhany, futás - tanulni bármikor lehet! - Öt év - öt nyelv+()

  • Pingback: Nyelvtanulási anyagok oroszhoz | Öt év - öt nyelv+ | Szórakoztató nyelvtanulás()

  • Pingback: A Pomodoro technika - teremts időt a tanulásra! | Öt év - öt nyelv+ | Szórakoztató nyelvtanulás()

  • Pingback: Orosz tapasztalatok az első hét után | Öt év - öt nyelv | Szórakoztató nyelvtanulás()

  • Sen

    Hello
    Sok évvel ezelőtt összeakadtam valakivel aki magántanárként pár hónapig nagyon szórakoztató és hathatós módon tanított angolul. Nem volt szabálygörcsölés, mondd fel a present akármit, viszont rengeteget olvastunk, zeneszöveget fordítottunk, sok feladatot csináltunk ezeknek a kapcsán. Nagyon élvezetes volt, alig vártam az órákat. Fel sem tűnt, hogy tanulok, észrevétlenül ragadtak meg a dolgok.
    Aztán nagyon messzire kellett volna járni hozzá, nem tudtam vállalni, vége lett a jó világnak. Utána tettem másokkal is kísérletet, nyelviskolával is, magántanárral is és mély fájdalmamra kiderült, angolt tanulni maga a sírós unalom, borzadály és kellemetlenség.
    Előtte pont nem ezt gondoltam, de kiderült, nagyon rossz volt nekem jó tanárral összekerülni, mert belekóstoltam a jóba.
    Ettől jól el is ment a kedvem, de pár év után még adtam egy esélyt, ha egyszer lehetett jó dolog tanulni, hátha lehet megint. Akkor összeszedtem mindenféle segítséget, tippet a netről, így keveredtem ide is. Aztán 2 évvel ezelőtt találtam valakit, aki elfogadta, hogy én más módon akarok tanulni, nem szabályt magolni, szenvedni, hanem élvezettel, a saját elképzelésem szerint . Eleinte nemigen értette, miért pont így, miért nem analizáljuk, mi miért van, de szerencsére belátta, hogy én így működöm.
    Közben pedig használtam-használom az Ankit, amiről itt olvastam először, és Bálint, kifejezetten lovasszobrot érdemelsz, hogy írtál róla. Régebben a mumus a szótanulás volt, most ez a legkönnyebb része.
    Az Effortless már régebben megvolt, elkezdtem hallgatni, és ugyan néha frászt kapok A.J.-től, nagyon sokat segített. A szórendet pl. tőle tanultam, és ugyan nem úgy használom, ahogy ő javasolja, hasznos dolog.
    Szeretek olvasni, az is sokat segített. Eleinte egyszerűsített olvasmányokat, tavaly pedig pezsgőbontás volt, az első igazi angol nyelvű könyvet sikerült nagy élvezettel betolni, nagy élmény volt, azóta pedig nincs megállás.
    Podcastok is jók, de csakis olyan témákról olvasok és hallgatok, ami érdekel. Nyelvkönyvem nincs, csak Murphy nyelvtan, azért, hogy ha mégis valamire kíváncsi vagyok, után tudjak nézni.

    A nyelvtan még mindig nincs a helyén, de nem izgatom magam miatta, nem sietek sehová. A tanár szerint elhagytam a középfokot, én ugyan erősen érzem a hiányosságokat, de gyakorlatilag mindenféle témához (amihez magyarul is) hozzá tudok szólni, online újságokat csak angolt olvasok (ami messze van, kevésbé idegesít…) A Wall Street Journal mondjuk még nem megy:)
    Nagy bánatomra a beszédértés éles helyzetben időnként kifog rajtam, ha valaki nem veszi figyelembe szánalmas helyzetem, akadnak gondok. Tavaly Londonban a pályaudvaron kiakasztottam a jegypénztárost, mert ő ugyan értette, mit akarok, én nem, hogy ő mit:) Igaz nem is törte magát, hogy kicsit kevésbé hadarjon.
    A filmek is még csak angol felirattal mennek, ha gyorsabban beszélnek, vagy vad akcentussal, nem mindent értek.
    Beszélni csak a tanárral tudok leginkább, nekem nem sikerült vállalkozót találnom az ajánlott oldalakon, akivel gyakorolhatnék.
    Ha szövegértés javítására valakinek van jó orvossága, szívesen venném. Lehet hogy csak idő kérdése, de nagyon bosszant.
    Anki ugyan megoldotta a szótanulást, sokszor vagyok bajban bizonyos szavak hatszázféle jelentésével, nem mindig van meg, melyiket használják élő beszédben leginkább.
    Mivel hobbiból tanulok, nyilván könnyebb helyzetben vagyok, mint akinek adott idő alatt muszáj elsajátítani egy nyelvet. De nagyon nagy igazság, hogy a szórakozva szerzett tudás sokkal jobban megmarad.
    Bocsánat a kisregényért, csak azért vetemedtem rá, hogy megköszönjem, hogy megosztod a tapasztalataid, sokat segítettél.
    És hogy buzdítsam, aki feladná, szép lassan és élvezetesen is lehet tanulni, agyrohasztó szabálytanulás nélkül.
    Még messze vagyok attól, hogy elégedett legyek, de az eredeti célom régen túlszárnyaltam. És közben élvezem minden percét.
    Szóval Bálint, köszi még egyszer a belefeccölt munkádat, gondoltam, hogy virtuálisan örökbe fogadlak hálából, de esetleg nem akarnád.
    Úgyhogy inkább gondolkodjál, nagyfenekű lovon kívánsz-e ülni, vagy valami arabson. Csak hogy melyiken mutatsz megszoborva majd jobban.

    (És nagy igazság, tessék megtanulni magyarul rendesen, sírnivaló dolgokba lehet belefutni.)

    • Szia Sen,

      Köszi szépen a hosszú beszámolót! 🙂 Ilyen tanárból kellene még sok!

      Félek én azoktól a lovakról, még leszédülök róluk! 😀

  • psvianne

    Egy kis inspiráció: http://magyarnarancs.hu/tudomany/sprechen-vous-malajalam-83508
    Szép napot, jó nyelvtanozást! 🙂

  • Szerintem semmi baj nincs a nyelvtannal, a nyelvtan nagyon hasznos kis állat: segít nekünk összeragasztani a szavakat, hogy kiderüljön: már megcsináltunk valamit, tegnap csináltuk meg, megígérjük, hogy valamikor meg fogjuk csinálni, vagy holnapra már el is terveztük és ha törik, ha szakad, megcsináljuk 🙂

    A baj a megközelítéssel van: nem a formából és a szabályból kellene kiindulni, hanem a funkcióból. Az a legfontosabb, hogy mit szeretnénk vele kifejezni, és csak utána jön az, ezt hogyan tudjuk. És mivel a nyelv nem egy egzakt tudomány, többféle lehetőség is adódik erre, nem pedig egyetlen mind fölött 🙂

    Tehát ilyesmi sorrendet érdemes betartani:
    1. először figyeld meg, milyen környezetben, szituban használják az adott struktúrát
    2. értsd meg a lényegét
    3. figyeld meg, pontosan hogy néz ki
    5. ismételd el, adj hozzá te is ugyanúgy formált mondatokat
    6. találj ki hasonló helyzeteket, ahol ezt a struktúrát használhatják
    7. vond le magadnak a következtetést, alkosd meg a szabályt a minték alapján te magad
    8. amikor már jól tudod használni, nézz utána a hivatalos szabálynak, csodálkozz el a kivételeken
    9. teszteld le magad 🙂

    • Stockes

      Igen, a nyelvtan “segít nekünk összeragasztani a szavakat”, és pont ezért akadályozza a beszédet. Ránevel arra, hogy magyarról célnyelvre fordítgassunk magunkban, azaz előbb kigondoljuk a mondanivalónkat magyarul, aztán szavanként átfordítjuk, végül a nyelvtan segítségével ragozunk, szórendet alakítunk ki. Írásban, fordításkor ez elmegy, de beszédben nincs idő és energia egy ilyen számításigényes műveletsor kivitelezésére, mire végzünk, a beszédpartner mát mondott újabb 5-10 mondatot, a mondókánk már nem lesz aktuális. Ha meg kapkudunk vele, akkor nevetségesen hibás lesz az alkotás.

      Persze nyelvtanra szükség van egy bizonyos mértékig, míg a nyelv alapjait tesszük le. A hagyományos nyelvoktatás viszont évtizedek múltán is itt ragad le, 99,9999%-ban csak nyelvtant tanítanak, és nyelvtani feladatokat, teszteket csináltatnak… haladóknál is. Ilyen terjedelemben, ilyen kizárólagosság mellett teljesen felesleges. Íráshoz, fordításhoz jól jöhet, de a nyelvtanuló tipikusan nem azért tanul nyelvet, hogy író vagy fordító legyen, hanem nyelvhasználó akar lenni, elsősorban SZÓBAN, élőbeszédben (általában álláshoz, vagy külföldre menetelhez kell neki). Nem egy embert ismerek, aki intézményes keretek között 10+ éve tanulja az angolt, és bárhol tanulta, mindig a nyelvtant bifláztatják vele, esetleg szavakat… magában. Nem egyedi jelenség, bizony ezt bátran lehet nevezni a retardáltság felső fokának. Mögöttes okként én az általg nyelvtanár 0 beszédkompetenciáját jelölném meg: a tanárok többsége az általa tanított idegen nyelvet NEM beszéli rendesen, nem folyékonyan, kiejtése szörnyű. Ezt a kompetenciahiányt nyelvtani-írásbeli szakbarbárkodással takarják el, mert így nagyon okosnak, szakszerűnek látszanak, ragozási táblázatokat, nyelvtani szabályokat tanítani könnyű, szinte minden könyvben le van írva, kényelmes, van idő gondolkodni, tudományosan merengeni.

      Nyelvtant, szavakat egyszerre kell tanulni, hasznos kifejezések, emlékezetes rövid mondatok formájában. Úgy megmarad a kontextus, beleépülve tartalmazza a nyelvtant is, és könnyebben jut eszünkbe beszéd közben, mint az izolált, és külön ragozandó szavak, ráadásul célnyelven, nem szorul utólagos fordítgatásra, ragozásra. Ráadásul a gyerek is így tanulja az anyanyelvét, nem tud az igeidőkről, gerundiumról, meg participle alakokról. Sem az igei vonzatokról.

      Ha a két rossz végletből kéne választani, hogy 0% nyelvtan, 100% hiba, de folyamatos beszéd VAGY 100% nyelvtan, 0% hiba, de akadozó beszéd, és simán az előbbit választanám, egyértelműen az a kevésbé rossz, és az a hasznosabb, életbelileg használhatóbb. Persze az arany középút fontos ebben a kérdésben, de néha nem árt így is végletesen végiggondolni, hogy mi is az igazán fontos.

      Egyébként a post címét olvasva először azt hittem, hogy Bálint konkrétan a klotyón húzza le a nyelvtankönyveket, aggódtam… hogy dugulás lesz. Pedig a nyelvtan nekem mindig is ment, nem okoztak gondot az igeidők, kivételek, a vonzatok, 90% felett irkáltam világ életemben a nyelvtani teszteket, fordításaim is tűrhetők voltak, németből és angolból is. Sokáig hittem magamról, hogy micsoda ász vagyok, mert mindig ötös vagyok ezekből… egész addig, amíg nem kellett beszélni. Ott láttam meg, hogy az egész nyelvtanozás mennyire nem ér semmit sem, mennyire tévút, áltudományoskodás, időpocsékolás egy alapszinten túl.

      • heni

        Várj, összekeversz két nagyon különböző dolgot: a leíró nyelvtant
        és a pedagógiai nyelvtant. Előbbi tanulása és a fordítás káros: utóbbi,
        azaz a funkcionális nyelvtan használaton keresztüli tanítása pedig szükséges.
        Lásd még:
        “a sikeres nyelvtanítás ma már mindenütt azon alapul, hogy mindig szituációhoz kötötten, a kifejezett vagy kifejezendő tartalomból kiindulva folyik a gyakorlás. Nagyon sok múlik a nyelvtanuló saját spontán megfigyelésein, amelyeket nem is kell tudnia szabályok, táblázatok formájában megfogalmaznia (hiszen az anyanyelvének az elsajátításakor sem teszi ezt). Rengeteg idegen nyelvű megnyilatkozást kell hallgatnia olyan helyzetekben, amelyekben a kifejezett tartalom a helyzetből nagyjából világos, és az ezekből levont (de nem feltétlenül megfogalmazott) tanulságokat hasonló helyzetekben alkalmaznia kell. Ebben a folyamatban egy kicsit hasonló képességet sajátítunk el, mint amikor hangszeres játékot tanulunk. A végére a mozdulataink úgy összekapcsolódnak a megszólaltatni kívánt hanggal, hogy a megszólaltatásához nem kell ábécével megadott hangra vagy kottára gondolnunk, csak a hang képzetére, hangzásbeli élményére. Ugyanígy az idegen nyelv tanulásánál kezdettől fogva azt sajátítjuk el, hogy a kifejezendő tartalom automatikusan idegen nyelvi mintázatokkal kapcsolódjon össze, az anyanyelvünk hasonló használatú kifejezéseinek vagy pláne leíró nyelvtani fogalmaknak a közbeiktatása nélkül.”
        http://www.nyest.hu/hirek/angolul-tanuljunk-e-eloszor

  • Nagyon köszönök mindent, legfőképp, hogy megváltoztattátok a nyelvtanuláshoz való viszonyomat. Hurrá! /héber, az angol ezután jön, de előtte az orosz felfrissítése, ami mind a fejemben van,de valahol nagyonnagyon mélyen…/

    • Szuper, hajráááá! 🙂

  • Gábor

    Nem is kérdés, hogy a nyelvtan része egy nyelvnek és szükséges annak a használata. Szerintem az a téves elképzelés, hogy a nyelvtani fogalmak erőltetésével tanítják nyelvtant és a szabályokat.
    Erről sokat tudnának mesélni azok, akik pld Az Egyesült Államokban jártak tanfolyamra, vagy nyelvtanárhoz. Minimális nyelvtan, fogalmak bemagolása nélkül, sok aktív beszéd, párbeszéd a helyes nyelvtani szórend begyakorlására.
    Ismétlem, a nyelvtan szükséges, de nem a fogalmak elsajátítása a fontos, ha nem annak a begyakorlása. Aki a profizmusra törekszik, az rá ér utána nézni, hogy miért is úgy kérdezünk, tagadunk, ahogy.
    Egy átlagos társalgáshoz nem szükséges ismerni a teljes nyelvtani repertoárt, amikor pedig külföldiekkel, anyanyelvükkel aktívan beszélgetünk, társalgunk, önkéntelenül is ránk fog ragadni az, ahogy ők használják a nyelvtant a mindennapi életben.

    • Persze, a nyelvtant nem lehet megkerülni. De szerencsére nem is kell. 🙂

  • Klasszikus téma, amikor egy nyelvtanuló megpróbálja bebizonyítani, hogy nyelvtanra nincs is szükség. Nyilván van egy egészséges középút a tempós beszéd, ami nyelvtanilag nem annyira helyes, de ettől még érthető, és a görcsösen a helyességhez ragaszkodni akaró ezáltal nagyon lassú beszéd között.

    De minden nyelv a nyelvtana által lesz tanítható. Aki át tudja anélkül is adni az javaslom, nyisson gyorsan nyelviskolát, mert pár hónapon belül milliomos lesz.

    • Számomra ez csak a fontossági sorrendek felállításáról szól. 🙂

  • Niki

    Szia!

    Elgondolkodtatott ez a cikk, pár hónapja kezdtem csak el olvasgatni a blogodat, sok nagyon hasznos dolgot találtam, illetve jó pár dologról megváltoztattad a véleményemet a nyelvtanulással kapcsolatban. 🙂
    Pár dolog megfogalmazódott bennem. Először is, nem kukacoskodás, de mint bölcsész, akinek magyar, mint idegen nyelv a minorja, annyit javítanék rajta, hogy azoknak a magyaroknak, akik nem beszélnek, vagy írnak helyesen, sima magyarok oktatására összeállított nyelvtankönyvet kéne forgatniuk, mivel a magyar mint idegen nyelv kifejezetten külföldieknek szól, az ő nézőpontjukból nézve írja le igen bonyolult (nyelvtanú) nyelvünket. 🙂
    Pont ennek kapcsán jutott eszembe, hogy mi lenne, ha nem tanítanánk nekik (külföldiek) nyelvtant..szerintem káosz..:D Tulajdonképpen arra jöttem rá, amit te is hasonlóképp látsz (szerintem), hogy nyelvtantanításra/tanulásra szükség van, hiszen nem vagyunk már kisbabák, egyszerűen nem lehet felnőtt fejjel ugyanúgy tanulni, mint a legfogékonyabb életkorunkban..egy felnőtt ember már tud egy nyelvet, tökéletesen beszéli azt, persze vannak “hibák”, amik, ha előbújik a nyelvész belőlem inkább úgy fogalmaznék, hogy a nyelv változik, átalakul, mi alakítjuk, ez a folyamat természetes és mesterséges úton nem lehet az anyanyelvi nyelvhasználót korlátozni. Nos kicsit elkanyarodtam, de azt szeretném kihozni ebből az egyvelegből (:D), hogy felnőttként szükségünk van a rendszerre, mivel mindenképpen második nyelvről beszélünk, automatikusan hasonlítjuk a tanult nyelvet a saját anyanyelvünkhöz, míg a csecsemő nem tud beszélni, nem ismeri a világot, csak elkezd egy idő után utánozni, szép lassan kitárul előtte a világ, lát egy pillangót, amire az anyukája mondja neki, hogy “pillangó, kicsim” és hozzáköti, addig a felnőtt már nem az ismerkedés fázisban van (nem egyszerre tanul beszélni és megismerni), az ő agya azt mondja, hogy “ez itt egy pillangó, az hogy is van, jah butterfly..”. Szóval nekünk rendszer kell, amivel összerakhatjuk a darabokat (mint egy puzzlet :)) és erre hivatott a nyelvtan. 🙂
    Elnézést, hogy egy mininovellának is elmegy a kommentem, csak hirtelen sok dolog jutott az eszembe, de lezárnám egy összegzéssel, hogy ne untassam a jónépet..:D
    Nos, rádöbbentettél, hogy mennyire nagyon fontos a sok sok input, és ezt egyre inkább igyekszem a koreai tanulásom során alkalmazni. 🙂 A másik, hogy egy kis nyelvtan szükséges, sőt néha több is, viszont az a nem mindegy, hogy mellette mennyire gyakoroljuk az adott nyelvet és az input, az input.. Tulajdonképpen én nyelvtanfolyamon tanultam meg angolul, középfokon 4 hónap alatt, nagyon jó volt, szépe nyelvtani felépítéssel, rengeteget tanultam (nem csak nyelvtant), és “csak” 2 dolgot változtatnék, ha most újrakezdeném..az egyik a film/sorozat/tv show in english, a másik a kommunikáció in english. 🙂
    Ennyit szerettem volna mondani, és elnézést a terjedelemért, és köszönöm annak, aki végigolvassa. 😛

    • Szia Niki,

      A magyar rész csak költői túlzás volt, persze én is így értettem. 🙂

      Köszi szépen a tapasztalatokat és persze örülök, ha segített valamit a blog. 🙂

      Gratula az angol teljesítményhez, na meg a felismerésekhez! Csak így tovább! 🙂

      B.

  • Anita

    :):) én is a WC mellett tartom az egyik mini német nyelvtankönyvemet, és van egy csomó gyakorlómondatom, amiket olvasgatni szoktam csak úgy, amikor épp nincs más dolgom. PL Trónolás közben, vagy amikor berreg a számban az elektomos fogkefe (ez amúgy tök uncsi az aktív fogkefehasználathoz szokott embernek) vagy kajakevergetés közben a konyhában, amikor nem mehetsz el onnan, mert tuti leég a valami…sok miminden megvilágosodd már nekem a fürdőszobában..

    • Pont erről szól a dolog szerintem is: hogy megtalálni az üresjáratokat és jól kitölteni őket. Szuper! 🙂

Ugrás az oldal tetejére