„Újra ugy tanulok, mint egy gyerek” – Olvasói sikersztori – Molnár Péter Zoltán

Péter régi olvasója a blognak, levelezésbe először az Anki kapcsán kerültünk. Ekkor már egy ideje használta a programot, de szeretett volna még hatékonyabb lenni. Tetszik a történetében, hogy saját tanulási stílusának megfelelően önállóan kialakított egy rendszert, és azóta is napi szinten helyet kap a tanulásban, ismétlésben a program, sőt, igen kreatív módokon is alkalmazza azt. […]

Kitörés az újrakezdő német szintből – III. rész (Langó Zsófi projektje)

Az Öt év – öt nyelv+ nem csak az én nyelvtanulási kalandjaimról szól. 2015. októberébenmegismerkedhettetek Zsófival, aki eldöntötte, hogy 2016. május 28-ig megtanul középfokon németül, ebből pedig TELC B2-es nyelvvizsgát fog tenni.

Azt is vállalta, hogy az egész folyamatot dokumentálni fogja, hogy mindannyian végigkövethessük hogy mit is csinál. Bő 6 hónapja tanul németül (újrakezdőként), így eljött a harmadik (és egyben utolsó) beszámoló ideje(az elsőt itt tudod elolvasni, másodikat pedig itt). Át is adom neki a szót. >>

Bizonytalan kezdőből magabiztos turistáig – 3 hónap alatt kínaiul

Bizonytalan kezdőből magabiztos turistáig - 3 hónap alatt kínaiul

2015. november 2-án újra elkezdtem kínaiul tanulni. A célom az volt, hogy 3 hónap alatt eljussak a „magabiztos turista” szintjére, mert 2016. februárjában újra Ázsiába utazom és ezúttal szeretnék sokkal jobban elmélyülni a kultúrában. A cél tehát adott: 3 hónapon belül meg tudjak szólalni kínaiul úgy, hogy közben nem adják el a vesémet. A 3 hónap lejárt, eredmények itt. >>

Kitörés az újrakezdő német szintből – I. rész (Langó Zsófi projektje)

langó zsófia - újrakezdő németből középfok I.

Az Öt év – öt nyelv+ nem csak az én nyelvtanulási kalandjaimról szól. 2015. októberében megismerkedhettetek Zsófival, aki eldöntötte, hogy 2016. május 28-ig megtanul középfokon németül, ebből pedig TELC B2-es nyelvvizsgát fog tenni. Azt is vállalta, hogy az egész folyamatot dokumentálni fogja, hogy mindannyian végigkövethessük hogy mit is csinál. Magának is bizonyítani szeretne, ám a […]

Német C1 projekt összefoglaló XIII.

A német C1 projektem elérkezett a fináléhoz. Az utolsó hónap meglehetősen kaotikus volt, nemcsak a német, de a munka, a magánélet és egyéb okok miatt is. Lássuk mi történt!

Német C1 projekt összefoglaló XII.

Az Öt év – öt nyelv+ követői tudják, éppen a német nyelv rejtelmeiben merültem el. Jelenleg a C1-es, felsőfokra készülök nagy erőkkel: ahogy az lenni szokott, a múlthavi összefoglaló óta megváltozott kb. minden. Új tanárokkal, új anyagokkal dolgozom, és már csak egy hónapom maradt a felkészülésre.

Német C1 projekt összefoglaló XI.

Az Öt év – öt nyelv+ követői tudják, éppen a német nyelv rejtelmeiben merültem el. Jelenleg a C1-es, felsőfokra készülök nagy erőkkel: holtponthoz érkeztem, de talán pont erre volt szükségem ahhoz, hogy végre felszámoljam a káoszt, és letisztultan, céltudatosan folytassam a nyelvtanulást.

Német C1 projekt összefoglaló X.

német projekt 10

Az Öt év – öt nyelv+ követői tudják, éppen a német nyelv rejtelmeiben merültem el. Jelenleg a C1-es, felsőfokra készülök nagy erőkkel: végre kiválasztottam a pontos nyelvvizsgát és új módszerrel próbálkozom a szókincsfejlesztésnél. Részletek erre.

Német C1 projekt összefoglaló IX.

Német C1 9. összefoglaló

Az Öt év – öt nyelv+ követői tudják, éppen a német nyelv rejtelmeiben merültem el. Jelenleg a C1-es, felsőfokra készülök nagy erőkkel: az univerzum megoldotta a nagy kérdést és találtam egy csodálatos tanárt, aki segít felkészülnöm. Nem volt egyszerű menet rátalálni Eszterre – a részletekért olvass tovább!