Bizonytalan kezdőből magabiztos turistáig – 3 hónap alatt kínaiul

2015. november 2-án újra elkezdtem kínaiul tanulni. A célom az volt, hogy 3 hónap alatt eljussak a „magabiztos turista” szintjére, mert 2016. februárjában újra Ázsiába (Hong Kong, Tajvan) utazom és ezúttal szeretnék sokkal jobban elmélyülni a kultúrában. A cél tehát adott: 3 hónapon belül meg tudjak szólalni kínaiul úgy, hogy közben nem adják el a vesémet. 

Noha anno egy hónap alatt felkészültem a HSK2-es kínai nyelvvizsgára azóta rengeteget felejtettem. Ami ennnél is rosszabb: soha életemben egy szó kínait nem beszéltem eddig – az ismereteim kimerültek az olvasásban.

Mit akartam elérni a kínaival? Célkitűzés

Mint a korábbi projektjeimnél, most is pontos célokat határoztam meg: 50 órát szerettem volna gyakorolni, illetve 50 órát a tanulásra számolni – csak hogy egyensúlyban legyenek a dolgok. (Mert a tévhitekkel ellentétben nyelvet gyakorolni, és nyelvet tanulni nem ugyanaz!).

Kizárólag olyan dolgokat akartam foglalkozni, ami az utazás során feljöhet – tehát az tanulási anyagok kiválasztása, a tanárok kiválasztása, és minden egyéb során ez volt a fő vezérelv. 100 óra célirányos, fókuszált tanulással/gyakorlással már nagyon sok mindent el lehet érni – még ha kínairól van is szó.

Ennyi tapasztalatom már volt: ha sikerül beletennem az időt a projektbe, akkor valahova el fogok vele jutni.

Mint mindig, most is készítettem egy online táblázatot, amelyben a tanulással, illetve a gyakorlással töltött órákat vezettem. A táblázat nyilvános, ha érdekel a haladásom, vagy szeretnél te is hasonlót, ide kattints. 

Kínai-e a kínai?

A közhiedelemmel ellentétben a kínai nyelv nem olyan nehéz, mint az elsőre látszik. Én például most kifejezetten csak a beszélt részét szerettem volna elsajátítani, azt is turista szinten – ezzel meg is spóroltam magamnak több ezer megtanulandó kínai karaktert (noha egy csomót már megtanultam évekkel ezelőtt).

Másrészt pedig van egy nagy segítségem: a Pinyin rendszer, ami a kínai karakterek kiejtésének latin betűs verziója. Ez segít abban, hogy ne kelljen több ezer kínai írásjel megtanulására fecsérelnem az időmet, mégis fel tudjak olvasni egy egyszerű kínai szöveget.

A kínai írás ugyanis úgy néz ki, hogy minden kínai karakternek egy szótag felel meg. Ez eddig egyszerű is lenne, de karakterekből több tízezer van, míg szótagból csak pár száz, ezért természetesen több karakterhez is tartozhat ugyanaz a szótag. Ezért baromi fontos kínainál a kontextus – különben fogalmad nem lesz, hogy most a mikrohullámról van szó, vagy éppen a kerozin égéshőjének mértékéről.

Mivel a pár száz szótag elég sovány, ezért találták fel a tónusokat – minden egyes szótagot 4+1 féle módon lehet kiejteni. Ezeket értelemszerűen jelölik vagy a szavak fölé írt kis vonalakkal, vagy számokkal. 

A pinyin elsajátítása nem több pár óránál. Az egész projekt elején beletettem jónéhány órát a tónusok tökéletesítésébe – mert ha rosszul használom, akkor egyszerűen nem fogják megérteni, amit mondani próbálok. A kellemetlen “emmeg mit akar” nézéseket mindenki ismeri már.

A kínai karaktereket pinyinre átíró weboldalakból Dunát lehet rekeszteni, én a pin1yin1.com oldalt használtam. Ezt azért is szerettem, mert az egyes karakterek jelentését külön is megadja, és ez a plusz információ segít megjegyezni. Ez amúgy zseniális betekintést ad a kínai gondolkodásmódba és kultúrába. Például a fogyókúra így van: 节食, ami szó szerint azt jelenti, hogy „takarékoskodni az étellel.

Nyelvtanilag szerencsére könnyű dolgom van a nyelvvel: viszonylag egyszerű szabályokat használ és elég konzisztens. Nálam rengeteg bónuszpontot begyűjtött a következő tulajdonságaival:

Oké, ennyit az elméletről, nézzük a gyakorlatot:

Hogyan vágtam bele a kínai nyelvtanulásba?

Ahogy az elején már írtam, a nyelvtanulás 2 részből áll: a tanulásból és a gyakorlásból.

Ezekből a dolgokból tanultam:

Hogyan gyakoroltam a kínait?

Már rögtön az elején nekiálltam a gyakorlásnak (mind a három szavas tudásommal). Ez egy nagyon fontos felismerés volt számomra – nem szabad várni a gyakorlással hónapokig-évekig, mert addigra túl nagy lesz az ember passzív tudása, és azzal korholja magát, hogy már sokkal jobban kellene beszélnie. Mégis mitől tudna beszélni az ember, ha addig csak ragozási táblázatokat töltött ki? Igenis, gyakorolni kell az első pillanattól.

Persze, nem könnyű ledobni az egót, és egy 1 éves szintjére ereszkedni, de sajna ezt minden nyelvnél meg kell tenni, újra és újra. Minél előbb elfogadja az ember, annál nagyobb szívességet tesz magának.

Alapvetően a gyakorlást két részre osztottam:

Hogyan találtam meg az ideális kínai tanárt?

Mivel egy darab kínai baráttal rendelkezem (aki egyébként is tajvani, nem kínai), ő pedig Ausztráliában él, ezért viszonylag limitált volt kezdésnél az esélyem az élő gyakorlásra. Sebaj, itt jön az internet csodája: kedvenc oldalamon, az iTalkin kilistáztam a kínai tanárokat, megnéztem az értékelésüket, elolvasgattam a tanulói visszajelzéseket róluk, majd lefoglaltam próbaórákat 5-6 különböző tanárnál.

A próbaórák viszonylag olcsók, és lehetőséget adnak a tanulónak, hogy megnézzen egy tanárt, mielőbb komolyabban elkezdene tanulni nála. Tudtam, hogy egy jó értékelés még nem jelenti azt, hogy a tanár számomra is jó lesz.

Nagyon sok mindennek kell passzolnia, de a legfontosabb, hogy emberi szinten is kapcsolódjunk, és jól kijöjjünk. Emellett értenie kell a célomat, hogy 100%-ig erre kell fókuszálnunk. Követelmény volt az is, hogy tökéletes legyen az angolja, mivel ez biztosítja, hogy a lehető leggyorsabban átbeszélhessük a kérdéseimet (arra nulla esély volt, hogy magyar nyelven beszélő kínai tanárt találjak, de nem is volt téma).

A próbaórák után Cai Can emelkedett ki messze a legmagasabban: már az első óra is iszonyatos tempóban zajlott, éreztem, hogy pörög a fejem a sok új infótól, ő pedig azonnal váltott, ha látta, hogy ha valami nem oké. Minden szövegelésnél beszédesebb ez a kép, ami az egyik első órám után készült: 

a pólóm az első kínai beszélgetés után

A győzelemért szó szerint meg kell izzadni. De nem baj, legalább tudom, hogy megtettem minden tőlem telhetőt. 🙂

Cai Can semmiféle tanári diplomával vagy képzéssel nem rendelkezik, mégis ösztönből úgy tanított, segített, hogy közben követelt is, és mindig csak annyival emelte magasabbra a lécet, hogy még éppen meg tudjam ugrani, és ne vegye el a kedvemet. Ez a folyamatos visszacsatolás nagyon jó volt, mert pontosan tudtam, hogy mire kell a következő óráig figyelni.

Kezdetben heti két órám volt, aztán ezt felsrófoltam heti háromra – ez már nagyon tempós, de még tartható. Ahol Cai Can elkapta a szívemet az az a pont volt, mikor az első óra után megkérdezte, hogy ismerem-e az Anki nevű programot, mert ő az összes órán tanult szót és kifejezést átküldené nekem egy anki csomagban.

Hogy micsodaaaaaaa?

Naná, hogy ismerem és imádom! Azonnal megvett. Órák után mindig megkaptam az új csomagot, amiken egy picit még kellett alakítanom, hogy számomra tökéletesen megfeleljenek, de így is rengeteg időt megspórolt nekem.

Az órákon mindig vettünk egy-egy újabb leckét, végigmentünk az új szavakon, amikkel rögtön ott helyben mondatokat alkottunk (többnyire Cai Can feltett egy kérdést, nekem pedig az adott szóval kellett válaszolnom). Ha valami nem volt világos, akkor angolul értelmeztük a dolgot, és mentünk tovább a következő szóra.

A következő óra eleje (kb. 20 perc) mindig ismétléssel telt: Cai Can kérdezett, és kérdezett, és kérdezett, én pedig izzadtam, próbáltam nem idiótának kinézni, és megválaszolni a kérdéseit. Nagyon tetszett, hogy mindig csak annyival kérdezett nehezebbet, amit még meg tudtam válaszolni – folyamatosan kint tartott a komfortzónámból, de mint tudjuk, a fejlődés csak itt lehetséges.

Órák után további kártyákat szerkesztettem a tudnivalókból (Cai Can csak a szavakat és kifejezéseket csinálta meg, a nyelvtani dolgokból én szerkesztettem kártyákat), illetve az új szavakhoz néztem példamondatokat, kerestem képeket, szerkesztettem hangot. Ez sok idő, de mivel állandóan a nyelvvel foglalkozom, ez nagyban megerősítette a tanultakat. Nem kidobott idő, sőt!

Az órák teljesen online zajlottak, ezért baromi kényelmes volt tanulni tőle (ellentétben a némettel, ahol például oda és vissza is egy órát utaztam Anitához).

Autológia

Kedvenc Lomb Katóm vesszőparipája: ha nincs kivel gyakorolnod, gyakorolj magaddal! Persze, nem helyettesít egy másik embert, de a semminél több!  A módszerről bővebben itt tudsz olvasni.

Ahogy én alkalmaztam: főleg a fürdőszobában (borotválkozás, fürdés közben) elevenítettem fel az aznap tanultakat, és véletlenszerűen választottam ki egy-két szót, amikkel megpróbáltam mondatokat alkotni hangosan.

Valós szituációkat képzeltem el, amik előfordulhatnak velem az út során: például az étteremben visszakérdez a pincér, én pedig nem értettem, amit mond. Hogyan reagálnék rá? Mit mondanék? Ez egy nagyon hatékony módja, hogy előre felkészüljek olyan helyzetekre, amikbe tuti, hogy bele fogok futni. És akkor majd nem fogok úgy ott állni, mintha valaki lerántotta volna a gatyámat bokáig.:)

Plusz pontokat jelentett, hogy a párom, Judit, rendkívül jól szórakozott a konyhában, miközben én fennhangon ismételgettem a kínai mondataimat. Mi erősítene jobban egy kapcsolatot, mint a nevetés? 🙂

Megjegyzés: a táblázatban nem rögzítettem az autológiás dolgokat, azok mind élő beszédre korlátozódtak.

Mindent az Ankiba!

Ahogy már írtam, az ANKI központi szerepet játszott, és játszik a nyelvtanulásomban (és ez melegen ajánlott mindenkinek).

Minden, de minden, ami szembejött a nyelvvel az belekerült – legyen az egy új szó, egy kifejezés, nyelvtani struktúra, minden. E sorok írásakor 1601 kártyám van  – ezt mindössze 3 hónap alatt gyűjtöttem össze.

Igen, melós volt őket megírni, de pont emiatt jobban is emlékszem rájuk.

Viszonyításképpen: németből, mikor felsőfokú vizsgát tettem, picit több mint 5000 kártyám volt. Óvatos becsléseim szerint ahhoz, hogy kínaiból egy felsőfokot elérjek, szerintem kell egy 20-30 ezer kártya. De nem baj, ez is egy jó mérőeszköz és mutatja hol tartok a nyelvvel. 🙂

Mivel a kínai erősen különbözik minden általam tanult nyelvtől, ezért kicsit jobban rá kellett feküdnöm az ANKI kártyákra is: saját kártyatípust készítettem hozzá, és ezt használtam mindenhol.

Így néz ki egy kártyatípus:

kínai anki kártya

Magyarázat:

Sikereim a kínai nyelvvel

És akkor most jöjjön a poszt értékelős része, nézzük meg, hova sikerült eljutnom 3 hónap intenzív kínai tanulással:

  1. Élveztem! Számomra az volt a legnagyobb siker, hogy még soha nem élveztem ennyire egyik nyelvet sem. Pontosan olyan tempóban tudtam haladni, ami nekem megfelelt (heti 6-7 óra, azaz napi egy óránál nem igazán több).
    Anno a németet is szerettem tanulni, de annak sokkal nagyobb volt a tétje (felsőfokú egy év alatt), eléggé ráparáztam, kemény volt, nem szerettem volna beégni vele. Sikerült, de eléggé kiégtem a dologban. Ez a kínainál nincs így, pont azért, mert úgy érzem, hogy eltaláltam a saját ritmusomat. Lehet, hogy valakinek sok a napi 1 óra tanulás, valakinek mondjuk napi 15 perc a maximum, ismerek olyanokat is, akik napi 2-4 órát tanulnak idegennyelveket. Kinek mi – fontos eltalálni a ritmust.
  2. Folyamatosan éreztem a fejlődést. Ezt egyrészt Cai Can-nak köszönhetek, másrészt az Ankinak. Kettőjük nélkül nem is tudom hol lennék. Régebben volt egy elképzelésem arról, hogy hogyan és mit kellene a tanárnak tanítania, és igazi kontrollmániásként megpróbáltam egyszerre a diák és a tanár is lenni. Ezt itt elengedtem, rábíztam magam Cai Canra  – és milyen jól tettem! Ez egy nagy lecke volt nekem.
    Ami rettenetesen nagyot dobott a motivációmon, az Cai Can azon kijelentése volt, hogy az összes (kb. 200) diákja közül én haladok a leggyorsabban – nem vagyok a legszorgalmasabb, de jól haladok. 🙂 Még ha volt benne egy jó adag kínai “lódítás” is, azért nagyon jól esett.
  3. Az Ankit nem tudom eleget dicsőíteni, egyre jobban szeretem – aki nyelvet tanul, mindenkinek használnia kell. Nincs rá kifogás – minden gépre létezik és ingyenes (kivéve az iphone verzió). A  kártyák száma folyamatosan nőtt/nő, így a fejlődést vizualizálom, pontosan látom, hogy mi történik, mennyit haladok. Tudom, hogy marha messze vagyok még a felsőfoktól (ami egy távolabbi célom), de nagyjából tudok már hozzá számokat rendelni. Szerintem olyan 20-30 ezer kártya kell majd hozzá (most kevesebb mint 2000 van), de a mostani projekt után (és ha visszajöttem Ázsiából) is lesz még idő és folytatni fogom a tanulást.
  4. Sokkal hamarabb álltam át a kínai gondolkodásra, mint más nyelvek esetén. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletesen beszélek kínaiul, hanem azt, ha valamit el szeretnék mondani (amihez megvan a szókincsem), akkor azt viszonylag jól (bár lassan) össze tudom szépen pakolgatni. A németnél/spanyolnál megvolt az a hátrány, hogy túlságosan hasonlítanak az angolra (amit anyanyelvi szinten beszélek), így mindig ahhoz viszonyítottam, ahhoz csatoltam vissza. A kínainál erre esély sincs, éppen ezért nincs mihez ragaszkodni. Igaz keveset tudok, de azt jól.:) Egy példa: a melléknevek használata. Mondjuk ha megkérdezi valaki, hogy: “Hogy vagy?” (Ni3 hao3 ma?), akkor magyarul arra mondhatom azt, hogy “Jól”, vagy “Nagyon jól” (vagy rosszul éppen). Kínainál ez nem így van. A jó (jól) így van: hao3, ám ha valaki megkérdezi hogy hogy vagy, akkor arra furcsán hangzik az a válasz, hogy “hao3” – egyszerűen túl rövid. Melléknevekhez mindig “hozzátapasztanak” egy járulékos szót, ez esetben a “hen2”, ami szabadfordításban azt jelenti, hogy “nagyon”. A “hen2 hao3” azonban nem jelenti azt, amit magyarul – hogy nagyon jól. Egyszerűen azt, hogy jól. Teljesen más személet, más megközelítés. Ha ebből a bekezdésből egy szót sem értesz, akkor nem nálad van a hiba. 🙂 Nem lehet “magyarul kínaiul” gondolkodni. Teljesen át kell váltani kínaira. Teljesen más, de baromi érdekes és baromi izgalmas. És pont ez volt az én egyik nagy sikerem.:)
  5. Kínai élőben – avagy a mélyvíz: a minap az egyik nagyon jó barátommal a Mennyország Szíve vegán kajázóban találkoztunk, amit egy maláj származású hölgy (Karen) üzemeltet. Karen történetesen tökéletesen beszél kínaiul (meg még pár nyelven). Mikor bemutatkoztunk, a barátom egyből odadobta Karennek angolul, hogy „beszélhetsz hozzá kínaiul is, mert most tanulja a nyelvet”. Ez az, amitől lever a víz és rögtön lámpalázat kapok. Pár hónapja tanulom a kínait, nagyon messze vagyok attól, hogy folyékonyan beszéljek, és akkor ezt ráadásul egy vadidegennel tegyem meg? Áhhhh. Az „örvendek a találkozásnak” kinyögése után viszont valami történt – az agyam váltott, és a 30 óra gyakorlással töltött óra meghozta a gyümölcsét – 1-2 percig tudtam tartani a lépést a beszélgetésben. Nyilván semmi komolyra nem kell gondolni, csak elmondtam, hogy miért és hogyan tanulok kínaiul. Én lepődtem meg legjobban a tapasztalattól – mert abszolút nem éreztem azt a pánikot, amit egy ilyen helyzet normál esetben nálam generálna. Lehet, hogy Karen személye volt, lehet, hogy a tudat, hogy ismerős dolgokról kell nyilatkoznom, lehetséges, hogy a sok gyakorlás – de gyanítom, hogy ezek összessége inkább. Annyira jó volt ez a tapasztalat, hogy a maradék másfél órában, amit ott töltöttünk még, több dolgot is kínaiul mondtam (rendelés, köszönés, stb.), mi több, új szavakat is tanultam Karentől (pl. megtanultam, hogy van kínaiul a vegán szó.) Már azon gondolkodtam, hogy beállok kiskuktának, csak hogy gyakorolhassak vele. Borzasztóan jó tapasztalat volt, hatalmasat lökött a motivációmon és a lelkesedésem. Még jobban megkedveltem a nyelvet.

Nehézségeim a kínai nyelvvel

Persze nem ment minden egyszerűen, íme azok a dolgok, amikkel meggyűlt a bajom:

  1. Az 50+50 óra. Nem sikerült teljesítenem az 50+50 órás célt: az 50 óra helyett csak 30 órát tudtam gyakorolni, viszont a másik 50 órát bele tudtam tenni a tanulásba.
    De ez nem olyan nagy baj, mert a 7 év alatt, amióta nyelveket tanulok, most éreztem először, hogy elkaptam a saját ritmusomat, most haladtam olyan tempóban, amibe még nem szakadtam bele (mint mondjuk az orosz projektembe, ahol enyhén szólva is erősen kiégtem, vagy a legutóbbi német felsőfokú projektembe, ahol szintén eléggé meg kellett erőszakolnom magamat.) Élveztem, hogy minden órával többet tudok és az ANKI használatának köszönhetően emlékszem is mindenre – így hétről-hétre láttam magamon a fejlődést, ami rettentően motiválóan hatott.
  2. Kínai órák kínaiul. A másik „kudarc” az volt, hogy nem sikerült Cai Can-nal teljesen kínaira váltanunk. A cél  az volt, hogy 2 hónap után már kizárólag kínaiul beszélgessünk, és Cai Can meg is próbálkozott ezzel – másfél hónap után mondta, hogy a következő órától csak kínaiul fogunk dumálni (vagyis ő, én meg nyökögni). Végül annyira szorított az idő (nem akarom, hogy eladjanak Kínában), hogy praktikusabb volt az angol-kínai óráknál maradni, és a jelenlegi 3 hónapba nem fért bele, hogy 100% kínaira váltsunk az órákon. De még nem adtam fel, folytatom a visszatérés után is és 2016. májusától történjen bármi: csak kínaiul fogunk kommunikálni a gyakorlati órákon.
  3. A tónusok. Na jó, erre készültem: tudtam, hogy amíg ezeket nem teszem helyre, semmi értelme bármin is gondolkodni a kínaival kapcsolatban. Szerencsére találtam egy egészen jó Anki paklit Gabriel Wynertől, ami pontosan erre készült: az egyes kínai hangokat, azok kombinációt és a tónusokat gyakoroltatja be. Nem csak a megértést, de a produkálásukat is. Amint megvoltak ezek (pár hét), azonnal fejest tudtam ugrani a gyakorlásba, mert a pinyin ismeretével gyakorlatilag bármit fel tudok már olvasni, viszonylag érthetően.
  4. Az idő megszervezése. Ismerős, ugye? Hogyan találjunk időt a nyelvtanulásra? Ez az egyik kedvenc témám, de a hosszas elemezgetések helyett elég feltenni egy egyszerű kérdés: “Elég fontos nekem ez a nyelv ahhoz, hogy beletegyek napi 1 órát a tanulásba?”. Ha igen, akkor meg fogom találni rá az időt. Ha nem, akkor nem. Teljesen biztos voltam az igenben, ennek ellenére azért igényelt némi szervezést – kezdve attól, hogy Kína és közöttünk azért van jópár óra időeltérés, ezért a beszélgetős órákat összehozni sem volt könnyű – de azért nem lehetetlen.
  5. A napi kártyákat végigpörgetése. Az Anki alapbeállítsait használva elég gyakran kell ismételni, főleg, ha sok az új szó. Ha egy nap kimaradt (mondjuk másnaposság miatt :)), akkor a rákövetkező nap akár 45 percbe is beletelt, mire végigtoltam becsülettel a felhalmozódott kártyákat. Ehhez még hozzájött az újak készítése, és a nem érthető kártyák tisztázása. Az anki kártyákat ismételni meglehetősen erős mentális igénybevétel (viszont megéri), így a tanulság annyi, hogy nem maradhat ki egy nap sem.
  6. Hogyan szerezzek kínai barátokat? Alapvetően teljesen máshogy közelítettem meg a kínai tanulását. Régen mindig páros lábbal ugortam bele egy nyelvbe, azonnal körbevettem magam vele, ha kellett, ha nem, hallgattam a rádiót, tévét, akkor is ha nem értettem. Ártani nem árthat alapon. Most nem. Most annyit tanulok meg, amennyit az órán haladunk, illetve a ChineseClass101-en keresztül hozzátanulok egy picit, de alapvetően ennyi. Tudom, hogy ha nekiállnék filmeket nézni, hamar lelombozódnék, hogy alig értek valamit még – éppen ezért nem is teszem. Sokkal inkább keresem azokat a helyzeteket, ahol sikereket érhetek el. Minden nap áttanulmányozom az aktuális Anki kártyáimat, felkészülök az órákra, hogy a tanár elégedett legyen velem (ez tovább motivál) és gyakorlok egyedül is. Egyelőre ennyi.
    Nem próbáltam meg egyelőre kínaiakkal barátkozni, mert hiszem, hogy ennek természetesen kell jönni és nem valamiféle erőltetett módon. Az elképzelés beérni látszik: ahogy nő a tudásom, nemsokára csatlakozhatom Cai Can magáncsoportjához, ahol haladóbb diákok és angolul tanuló kínaiak vannak. Biztos vagyok benne, hogy rajta keresztül sokkal személyesebb kapcsolatokat tudok kialakítani, mint bármilyen nyelvcsere oldalon. Nem azt mondom, hogy a nyelvcsere oldalon ez nem lehetséges, csak nehezebb – nekem ez a tapasztalatom.

Szépen lassan jönni fog minden. Nehéz kivárni a dolgokat, de a hosszútávot tartom szem előtt.

Jelenlegi szintem 3 hónap kínaitanulás után

Az eredeti tervem az volt, hogy 50 órát gyakorlok és 50 órát tanulok a 3 hónap alatt – ez nagyjából napi 1 órát jelent. Noha a gyakorlásból nem sikerült elérnem az 50 órát (csak 31-et), a tanulásból igen, ez 52 óra lett. Egészen elégedett vagyok az eredménnyel, nem korbácsolom magam (mint régen), hogy „jobb is lehetett volna”. Ennyit tudtam beletenni.

kínai-eredmények-2

Itt egy rövid videó egy órából Cai Cannal. A téma az volt, hogy taxit kell fogni, azzal elnavigálni valahova, a taxis pedig véletlenszerű kérdéseket kérdez. A szituáció előtt természetesen meg kellett tanulnom a vonatkozó szókincset (ez történt az óra első felében), de alapvetően a helyzet (már amennyire a szintem engedte) kötetlen volt, nem volt előre megbeszélve semmi.

Az egész órát felvettem, de úgy döntöttem, hogy ezt a részt vágom össze, mert ez is jól mutatja, hogy milyen mókásak voltak az óráink: rengeteget röhögtünk, ami nagyon fontos szempont nálam.

Kontextus: úgy beszéltem, mintha már Taipeiben lennénk (aznap érkeztünk volna a párommal, Judittal).

Megjegyzés: állóasztalom van, ezért néz ki úgy, mintha keljfeljancsiként breakelnék. 🙂 

A feliratot külön be tudod kapcsolni a jobb alsó sarokban (akárhogy piszkáltam, nem rakta rá magától).

Alapvetően elégedett vagyok – nyilván van hova fejlődni, de azt hiszem, el fogok boldogulni Tajvanon.

Hogyan tovább, kínai?

Bár az eredetileg eltervezett 50 órát nem értem el, meg vagyok elégedve a haladásommal. A jó ebben az, hogy a „kudarc” cseppet sem izgat. Teljes lelkesedéssel tanultam és tanulom a nyelvet és tudom, hogy ez hosszútávon is fenn fog maradni. Azt hiszem a legfontosabb az, hogy megtaláljam a kapcsolatot a nyelvvel, a kultúral és az emberekkel. Erre értelemszerűen az anyanyelvűekkel való kommunikáció  a legjobb, így a következő lépés ennek a fejlesztése lesz.

A következő pár hétben igyekszem minden helyzetben használni a kis kínaimat, amit tudok. Hong Kongban és Makaón egy picit nehezebb dolgom lesz, ott ugyanis nem a mandarin kínai a hivatalos nyelv, hanem a kantoni. Persze megértik a mandarint, csak nem szeretik, mert túlságosan emlékezteti őket a kínaiakra. 🙂 De Cai Can szerint egy nyugatinak elnézik ezt.

Viszont azt tapasztalatból tudom, hogy Tajvanon rohadtul nem beszél senki angolul, így akár akarom, akár nem, Judit élete az én kezemben lesz. 🙂

A kitűzött minicélom a következő: minden egyes tajvanon töltött nap legalább egyszer beégni a nyelvhasználattal. Miért? Hogy leverjem az egómat.

Nem tudok még kínaiul, de amit tudok, azt muszáj használnom ahhoz, hogy jobb lehessek. Tehát ha ehhez az kell, hogy kínos helyzetekbe hozzam magam (ami persze azt is jelenti, hogy keresnem kell a kommunikációs helyzeteket), akkor pontosan ezt fogom tenni. Szerintem Judit meglehetősen jól fog szórakozni rajtam, és persze nem fogok a hibáimmal fukarkodni a blogon sem – az út után egy nagy összefoglalót fogok írni belőlük. 🙂 Tessék készíteni a rekeszizmokat!

Várom nagyon, mert nem kell aggódnom, hogy átváltanak angolra, így nekik kell erőfeszítést tenni arra, hogy megértsenek engem. Kényelmes pozíció, ugyanakkor azt is tudom, hogy ők fognak jobban röhögni. 🙂