Olvasói sikersztori – Antalóczi Lajos

Lajos kitűzte, megtervezte és elérte a célját, a német középfokú nyelvvizsgát. Természetesen kemény munkával, napi rendszerrel, megfelelő módszerekkel és kitartással. Semmi titok nincs benne, bárki utána csinálhatja. Íme a sikerének titka: Mutatkozz be az Öt év – öt nyelv+ olvasóinak! Lajos vagyok, jelenleg Tokajban élek, és már régóta turisztikai vonalon dolgozom. Felsorolni is sok lenne, […]

„Mindig is vágytam arra, hogy kipróbálhassam magam külföldön és szerettem volna egy másik kultúrát megismerni” – Tamás sikertörténete a némettel

Tamás egy régi olvasóm és nemrég úgy döntött, hogy leszámol a megszólalási parájával. Részt vett a Szólalj meg! kurzusomon és nagyon szép eredményeket produkált 4 hét alatt: eljutott oda, hogy spontán tudott beszélni egy adott témáról fél órát – ehhez nem kellett más, csak a már meglévő tudását rendszerezni, hogy azt aktívan tudja használni. Az […]

„Az angollal kinyílik előttem a világ!” – Zoli sikertörténete az angollal

Zoli egy nagyon régi olvasóm – az évek során sokat leveleztünk. Mindig nagyon határozott volt, és vállalkozó lévén pontosan tudja: hogy eredmény csak akkor lesz, ha az ember bele is teszi a munkát. A nyelvtanulás azonban valahogy mindig kivétel volt. Mint oly sok másnál, az oktatási rendszer neki is adott néhány pofont, ami sok-sok évre […]

„Nincs még egy olyan kurzus, ami a nyelvtanulás érzelmi részével foglalkozik.” – Tomi sikere a megszólalással

Tamás munkája úgy hozta, hogy egyre többet kellett (volna) használnia az angolt, de mindig valamilyen negatív érzés vagy élmény társult ezekhez a helyzetekhez. Úgy döntött, hogy tenni akar ez ellen. A története azért is fogott meg, mert nagyon hasonlít a sajátomhoz: én is inkább introvertált vagyok, aki nem feltétlenül akar bájcsevegni idegenekkel, csak azért, hogy […]

„Egy állásinterjún nem mondhatom azt, hogy egy pohár bor után szívesen beszélgetek önökkel angolul!” – Enikő sikere a megszólalási parával

Enikő szorgalmasan tanulta a németet és az angolt is évekig, sőt németből még középfokú nyelvvizsgája is van. De a nyelveket egyszerűen nem tudta használni – hiába értette, megszólalni nem tudott.  Mivel ez mindkét nyelvnél előfordult, rájött, hogy a megoldást nem feltétlenül a még több nyelvtanozásban és szótanulásban kell keresni.  Nemrég részt vett a Szólalj meg! […]

„Frusztrált vagyok, mint egy öreg lélek, aki újjászületett, mindent tud, de csak most tanul beszélni, ezért semmit nem tud a tudásából a világ tudomására hozni” – Krisztina sikere a megszólalási parával

Krisztina története sokaknak ismerős lehet: Svájc német részébe költözött a családjával, angolul egészen jól elboldogult, de ha németül kellett beszélnie, egyszerűen leblokkolt. Hosszú távon terveznek az országban maradni, így tudta, hogy muszáj legyőznie a német megszólalási paráját. Krisztina régi vágya volt, hogy spontán és szépen tudjon beszélni németül is – úgy, mint magyarul. Szerette volna, […]

„Mindenki más jobban beszél nálam angolul” – Így törte át Ági a megszólalási paráját 4 hét alatt

Ági története tipikus: egészen jól elboldogult az angol értésével, de a tudását nem tudta, nem merte használni.  Miért?  Egyetlen negatív élmény elég volt ahhoz, hogy évekre visszavesse a haladásban. És mindeközben azt gondolta, hogy benne van a hiba. Mi sem áll távolabb az igazságtól!  A negatív élmény (amiről ő maga ír hamarosan) 2 problémát is […]

Miért nem merek megszólalni angolul? – Kinga sikertörténete a megszólalási para legyőzésével

Olvasó Sikersztori Kinga

Noha továbbra is tanulok nyelveket, mostanában inkább mások nyelvtanulására koncentrálok (ennek az egyik rész a Szólalj meg! online kurzusom). Borzasztó örömmel tölt el, ha látom, hogy az én önálló nyelvtanulási tapasztalatom segít másnak. Kinga egy ilyen ember – hiába élt már két éve Angliában és tanulta szorgalmasan a nyelvet a négy fal között, nem tudta […]

Lassú, de hatékony nyelvtanulás – Kopper Évi története

Az utóbbi időben a saját nyelvi projektjeim helyett másokéra figyelek. A felgyűlt nyelvtanulási tapasztalataimmal szeretnék segíteni másoknak. Évi egy nagyon régi olvasóm, és megkértem, hogy írja össze a tapasztalatait egy teljesen új nyelv megtanulásáról. A nulláról kezdte, majd egy gyenge év alatt eljutott egy kellemes társalgási szintre – a cél az volt, hogy úgy tanuljon és […]

Olvasói sikersztori – Karsai Atanáz

Karsai Atanáz portré

Atanáz az év elején határozta el, hogy idén tényleg odateszi magát az angol tanulásban és megcsinálja a nyelvvizsgát. Eddig semmi újdonság nincsen – ő azonban szisztematikusan közelítette meg a tanulást – 4 hónap alatt közel 600 órát tett bele a nyelvbe. Meg is látszik, hiszen az eredménye 79% lett a középfokú Dexam komplex nyelvvizsgán. A […]

Olvasói sikersztori – Vajkovszky Ádám

Ádám 2017-ben úgy döntött, hogy nem elégszik meg a középfokú angoljával – szeretné feljebb tornázni a dolgot. Negyed év kemény munka után sikeresen letette a felsőfokú nyelvvizsgát, aztán úgy döntött, hogy a megszerzett nyelvtanulási képességeit egy új nyelvnél teszi próbára: így vágott bele az oroszba. Itt már összetettebb problémái voltak (nem volt megfelelő szókincse, a nyelvtan […]

Olvasói sikersztori – Tőkés Hanga

Hangával először 2016-ban leveleztünk, ekkor mesélt arról, hogy nyelvi környezetben igyekszik elsajátítani a norvégot. Tele célokkal és tervekkel, valamint elképesztően kitartó, következetes és szorgalmas munkával, napi 2-3 óra intenzív tanulással sikerült elérnie a kitűzött célt. Legutóbb már a sikeres B2-es szintű nyelvvizsgáról számolt be. Az ő története következik. Mutatkozz be röviden az Öt év – […]