Magabiztos turista szint kínaiból

A kínaival nyelv alapjaival már megismerkedtem korábban (van belőle egy alapfokú nyelvvizsgám, amire egy hónap alatt készültem fel), ám igazából csak az írott részével. Beszélni nem igazán tudok (mondjuk úgy: semennyire, tekintve, hogy életemben nem szólaltam meg még kínaiul a nihao-n kívül).

A jelenlegi projektem célja, hogy elérjem a „magabiztos turista” szintet a beszélt részből.

2016. februárjában Ázsiába utazom (Hong Kong, Makaó, Tajvan) és szeretnék jobban belelátni a helyi kultúrába. Tekintve, hogy az említett helyeken nem igazán beszélik az angolt, a kínai mindenképpen jól fog jönni. A következőkben szeretnék helytállni:

  • Tömegközlekedés
  • Taxi
  • Étterem, kaja
  • Kultúrális dolgok (múzeum, stb.)
  • Small talk helyiekkel

A S.M.A.R.T. rendszernek megfelelően egy kézzelfogható célt is hozzárendeltem a dologhoz:

2015. 11. 02. és 2016. 02. 02. között 50 óra beszélt kínai gyakorlatot szeretnék szerezni, emellé még 50 óra tanulást is beletenni. Ebben a három hónapban csak és kizárólag a beszélt részre fogok koncentrálni, tehát az 50 óra melletti tanulások is erre fognak fókuszálni. Úgy gondolom, hogy 50+50 óra elég lesz a kiejtés megtanulására, az egyszerűbb mondatok összefűzésére.

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, ezért mint mindig, most is létrehoztam egy online táblázatot, amelyben bárki nyomon követheti, hogy mennyit és hogyan tanultam/haladtam a nyelvvel. A táblázatot itt tudod elérni. 

Jelenleg a tanárokat és partnereket keresem/válogatom, valamint a régi tudásomat frissítem fel.

Mindig ezt az oldalt fogom frissíteni, ha van valami újdonság. Ha érdekel, nézz vissza néha.

2015. 11. 10. – Az elmúlt héten (szokás szerint) a tervezésbe tettem a legtöbb energiát, hogy hogyan fogok tanulni a következő három hónapban. Több kínai tanárt és nyelvcserepartnert kipróbáltam az iTalkin (hála ennek, nem kell hónapokig keresgetni egy jó tanár után), mindegyikkel csináltam egy próbaórát és az óra után feltettem magamnak a kérdést: szeretnék én ezzel az emberrel együtt dolgozni tovább? A legtöbbnél nem volt a válasz, de akadt egy-két igen is – a jövőben arra fogok koncentrálni, hogy velük minél többet tudjak haladni.

2015. 11. 15. – Ez itt a pólóm az első, igazi kínai „beszélgetésem” után. A dolog nagy tetszést aratott Facebookon. Hát igen, a nyelvtanulás/gyakorlás nem mindig könnyű (leginkább soha), de nem is kell neki annak lenni. A jutalom később jön – de megéri kivárni. 🙂

a pólóm az első kínai beszélgetés után

2015. 11. 25. – Lassan kezd kialakulni a tanulási rutinom. A célom az volt, hogy heti 3 órát gyakoroljak egy kínai anyanyelvű emberrel az iTalkin, ebből jelenleg csak heti 2 a stabil. Az év vége mindenkinek sűrű, úgyhogy lehet, hogy ezt egy kicsit elméreteztem. Plusz azzal is számolnom kellett volna, hogy az új anyagnak (mert rendkívül gyorsan haladok) kell időt hagyni, hogy beépüljön. A heti 2 óra pont elég, de fel fogom vinni háromra, hogy lássam, akkor mi történik.

Sikerélményem is volt: még az első órák egyikén vettük a 只 szót, ami az állatok megszámolásánál használt kis szócska (három kutya = 三只狗 (san1 zhi1 gou3)), de tegnap kiderült, hogy azt is jelenti: csak. Viszont ebben a jelentésben nem első, hanem harmadik tónussal ejtik (zhi3). Az olvasási gyakorlatnál a tanáromnak nem tűnt fel ez és én hívtam fel rá a figyelmét. 🙂 Megdícsért, hogy figyelmes vagyok – az élet apró örömei. 🙂

2015. 11. 29. – A jelenlegi tanulság annyi, hogy nem szabad tényleg egy napot SEM kihagyni az ankival, mert rettenetesen felgyűlnek a kártyák. Persze ezt eddig is tudtam, de ha az ember másnapos, akkor amúgy is tök feleslegesen próbálja meg erőltetni a tanulást. Legalábbis ezzel vígasztalom magam. 🙂

2015. 12. 02 – Egy hónapja kezdtem el a kínaival újra foglalkozni. Jelenleg így állok:

kínai - első hónap

Lehetne jobb is, meg kereshetnék kifogásokat (novemberi őrület, meló, családi dolgok), de teljesen felesleges. Ezért szeretem a számokat, mert nem hazudnak. Megmutatják, mennyi az annyi. A cél 2016. februárig 50 óra gyakorlás (jelenleg ez 9), tehát a következő két hónapban bele kell húznom rendesen.

Amiért mégsem ostorozom magam az az, hogy érzem magamon: sokkal jobb egy picit lassabb, nyugodtabb tempóban haladni. Jobban megmaradnak a dolgok, mindent megértek és rohadtul begyakorlom a dolgokat. Nem égek ki rögtön a tanulásban. Ez is valami. 🙂

2015. 12. 10. – Az 50 óra gyakorlást nehezebb elérni, mint gondoltam volna. Jelenleg mindössze 11 órát sikerült begyűjtenem és a karácsonyi őrületben nem hiszem, hogy ezt jelentősen meg fogom tudni növelni. Amivel tudok haladni, az a tanulás.

Introvertált ember révén szeretek piszmogni az órán tanultakkal, Anki kártyákat gyártani, példamondatokat keresni, stb. Lassan megvan a kiforrott rendszerem, hogy hogyan tudok (közel) tökéletes Anki kártyákat csinálni kínaiból – ehhez létrehoztam egy saját kártyatípust, mindenhová igyekszem felvételt tenni (hiszen a beszéd a célom, ergo a hallás utáni szövegértésemet kell fejleszteni) és egyelőre nagyon jól működik, a tanárom is meg van elégedve, én pedig még mindig rettenetesen élvezem. Lehetséges, hogy az eredeti cél veszélybe került, de nem különösebben izgatom magam addig, amíg folyamatosan haladok és fejlődöm. 🙂

2015. 12. 21. – Az online tanulásnak számos előnye van (kényelmesebb, gyorsabb, olcsóbb), viszont kevésbé személyes. A jelenlegi időjárást és hideget elnézve azonban ezt be tudom áldozni, hogy ne kelljen órákat utazással töltenem csak azért, hogy egy kínai tanárral élőben találkozhassak.

Kínának megvan az a sajátossága, hogy az internetet eléggé érdekesen kezelik, aminek legtöbbszö rossz kapcsolat (a tanár oldalán) és korlátozott tartalom az eredménye. A jelenleg tanárom kínai ugyan, ám Vietnámban lakik, így normál esetben nincsenek Skype problémák, viszont most meglátogatta a testvérét kínában, így az elmúlt pár óra kicsit érdekesebben alakult. Nehezebben hallom ki, hogy mit mond (rossz minőségű kapcsolat), de végülis ez nem baj, addig is edződik a fülem.

Az Anki kártyák gyűlnek ezerrel, már több mint 1600-nál tartok. Ez az első olyan nyelv, ahol közel tökéletesen ki tudom használni a program képességeit a tanulásnál (mert már annyit bohóckodtam vele, hogy eléggé kitapasztaltam) és ezt érzem is.

Minden tanulással és gyakorlással töltött óra után úgy érzem, hogy rengeteget tanultam. 🙂

2016. 01. 06. – December végén volt két hónapja, hogy elkezdtem a projektet, az eddigi eredmények:

Két hónap kínai

Az 50 beszélt órát nem fogom elérni február elejéig. Ha elérem a 30-at, akkor már boldog leszek. 🙂 Azt vettem észre, hogy sokkal jobban és stabilabban haladok, ha nem rohanok. Igaz, hogy nem tanulok naponta 1-1,5 órát, mint a németnél, viszont amit tudok, azt stabilan tudom. Mivel a kínaival is az a célom, hogy felsőfokig elvigyem, ezért tudom, hogy a legfontosabb, hogy ne égjek ki. Ehhez egy folyamatos, de mérsékeltebb haladás kell. Februárig el fogok érni egy olyan szintre, ahol már tudok alap dolgokról beszélgetni a helyiekkel – viszont mire elérem a felsőfokot, az még 2-3 év biztos, hogy lesz. Ami számomra most nagyon fontos, hogy még mindig nagyon élvezem, pontosan annyira nehéz, ami még kihívás, de nem veszi el a kedvem.

A tanárom, 蔡灿, elmondása szerint a diákjainak többségének a kiejtése nem túl jó. A tónusokat össze-vissza keverik az esetek 50%-ában. Nekem viszont azt mondta, hogy szinte mindig okés, ami pedig nem, azt általában észreveszem magamtól. Ezt egy dolognak tudom tulajdonítani: hogy még mielőtt nekiálltam volna egy szót is tanulni kínaiul, pár órát rááldoztam a tónusok megértésére, valamint megvettem egy Anki paklit, ami ezeket tökéletesen begyakoroltatja. Ennek ismétlése naponta csak pár perc, viszont már 2 hónapja nyomom. Hallás után szinte mindig meg tudom mondani, hogy milyen tónusok voltak, illetve beszéd közben sem kell rajta agyalnom (ha már ismerem a szót). Ez baromi nagy előny, abszolút megérte azt a pár órát és 5000 Ft befektetést – ebből még évekig fogok profitálni.

2016. 01. 11. – A „tanulós” és a „beszélgetős” órákat felváltva nyomatom. Anno a németnél meg tudtam azt csinálni, hogy egy hónap intenzív tanulás után a tanárral átváltottunk és csak és kizárólag németül kommunikáltunk (illetve ő kommunikált, én meg csak próbálkoztam). Ez akkor baromi nagy lökést adott a beszélt németemnek (meg az önbizalmamnak). A kínainál ez a pont még várat magára, teljesen más az egész nyelv, sőt, az emberek is. Ha valamit elszúrok (kimarad egy szó, rossz szórend, rossz tónus), akkor az egész mondatnak semmi értelme nincsen, így marhára észnél kell lenni. Felváltva tolom a „tanulós” és a „beszélgetős” órákat. Kemény, kemény, olvad is az agyam a végére, de az Anki miatt minden hibámból tanulok. Szerintem 1-2 hónapon belül át tudok váltani arra, hogy csak kínaiul kommunikáljunk az órákon.

2016. 01. 12. – Egy mozdulattal kitöröltem 900 kártyát a kínai Anki paklimból. Ezek az elején baromi hasznosak voltak, de már nem annyira, így csak az időt vesztegetem az ismétlésükkel. A kártyákat Gabriel Wyner készítette és arra voltak jók, hogy a fülemet és a számat a kínai hangjaira tréningezzék. Úgy érzem, hogy már nem kell tovább gyúrni erre – legalábbis ezen a szinten. Jelenleg 1073 kínai kártyám van. Februárig eljutok szerintem 1300-1400 kártyáig. Becslésem szerint egy magabiztos felsőfokhoz nagyjából 30000 kártya kell, szóval van még mit lapátolni. 🙂

2016. 01. 15.- 蔡灿, a tanárom 6 éve tanít kínait, az utóbbi két évben pedig csak online tanít és ez a fő állása. Azt mondta, hogy kb. 200 diákja volt összesen eddig – viszont azt is mondta, hogy az összes közül én haladok a leggyorsabban. 🙂 Nem tudom, hogy ebben mennyi lehet az igazság (és mennyi a motiváció), mindenesetre jól esett. Azért azt kiemelte, hogy „biztos, hogy nem én vagyok a legkeményebben dolgozó diákja”, de . 🙂

2016. 01. 22. – Az órák teljesen gyakorlati jelleget vettek: a kajálással kapcsolatos szavakat/kifejezéseket gyakorlom, hogy illedelmes turista lehessek. 🙂 Ezzel együtt rengeteget tanulok a kultúráról is – nevezetesen, hogy a kínaiak sokkal lényegretörőbbek a nyugati embereknél. Nincsenek körmondatok, hogy ez meg ez jó lenne és hogy ezt meg ezt szeretném. Nem. „Édes savanyú disznót akarok rizzsel”. Pont. 🙂

Volt még egy fontos pont a héten: rájöttem, hogy soha nem élveztem még ennyire egy nyelvet sem. Részben azért, mert nagyon tetszik a kultúra, másrészt meg mert pontosan abban a tempóban haladok, ami nekem megfelelő (nagyjából napi 1 órát foglalkozom a nyelvvel). A héten elkezdtem a ChineseClass101 leckéit is nyomatni, a kezdő szinten fénysebességgel végigszántottam, lassan elérek az intermediate (középhaladó) szintre. Nagyon tetszik, hogy a leckék rövidek, de lényegre törőek és könnyen érthetőek.

Ja és a legfontosabb: eldöntöttem, hogy májustól a gyakorlati órákon csak kínaiul szólalhatok majd meg. Noha ez a kis miniprojekt február elején véget ér, a nyelvet továbbra is tanulni fogom, mert iszonyatosan tetszik. 🙂

2016. 01.25. – A kajálós szituációs gyakorlatokban egészen jó vagyok már. Már el fogok tudni navigálni a tajvani éttermekben és remélhetőleg azt is fogjuk kapni, amit rendeltem. Ha nem, akkor meg legalább kipróbálunk valami újat. Még jó, hogy nincs ételallergiám. 🙂

A tervem az, hogy naponta legalább egyszer erősen beégjek. Miért? Mert a kínos helyzeteken keresztül lehet a legjobban tanulni. Azt hiszem, ezzel a résszel nem lesz gond (mármint, hogy beégessem magam. :))

2016. 01. 29. – Felvettem az egész Skype órát az Evaer nevű programmal. Több oka is volt: egyrészt, hogy lássam, hogy mit csinálok, másrészt, hogy pontos visszajelzést kapjak arról, hogy miken kell javítanom. Az óra marha jó volt, rengeteget röhögtünk és egészen meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. Szeretnék belőle két kisebb videót is csinálni: az egyik, amelyikben csak kínaiul beszélünk, a másikban pedig mikor új anyagot tanulunk és kínai mellett az angol a közvetítőnyelv (hátha ez segít valakinek abban, hogyan érdemes egy órát levezényelni.) Jelenleg 1601 Anki kártyánál tartok, illetve elértem a 30 beszélt órát és az 50 tanulással töltött órát. Azt hiszem, ez megérdemel egy sört (amit majd hétfőn megiszom, mert januárban nincs alkohol! :))

2016. 02. 02. – Lejárt a 3 hónap, az eredmény itt látható:

kínai-eredmények-2

Noha a beszédből nem sikerült összegyűjteni az 50 órát, a tanulásból igen. Ez még így sem rossz szerintem. A nagy összefoglaló cikk itt található az eredményekről (videóval). Most egy picit pihenek (elmegyek Tajvanra használni a nyelvet), de áprilistól folytatom a tanulást. 🙂