SMART – A legokosabb célkitűzés módszere

Az utóbbi időben rengeteg email érkezett azzal kapcsolatban, hogy vajon milyen terméket, kurzust, könyvet kellene használni ahhoz, hogy “jól tudjak németül/angolul/valamilyen másik nyelven”.

Az általam preferált dolgok listája szabadon elérhető a blogon, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezek mindenkinek tetszeni fognak. A legtöbben meglehetősen bőven kifejtik a helyzetüket és a vágyaikat, ám sajnos a legtöbb embert általában lelombozom egy őszinte válasszal: ezt csak és kizárólag ő maga tudhatja, hiszen az ő saját céljairól van szó.

Én semmit nem tudok róluk (azt a tíz sort leszámítva), ezért nem is próbálok meg mindentudóként tündökölni. Szerintem ennél sokkal fontosabb egy módszert adni, amivel mindenki kidolgozhatja a SAJÁT megoldását.

Tudom, ez nem népszerű. Hiszen mindenki azonnal akar mindent. Adják meg a kész megoldást, csak követni kelljen, és akkor eljön a kánaán.

De ilyen nincs. Nincs EGY út! Nincs olyan módszer, ami mindenkinek működik. Nincs csodatabletta, és nincs csodakurzus sem (bármennyire is próbálunk hinni bennük).

Az egyik legfontosabb dolog az, hogy mik is pontosan a céljaid – ha ez megvan, akkor már tudsz rajzolni egy térképet, hogy hogyan juss el oda. Ebben viszont ténylegesen tudok segíteni, hiszen már ezermillió terméket és módszert próbáltam. Ha tehát megvan a konkrét probléma, akkor akkor már könnyebb megoldást találni. Ahhoz, hogy teljesen tiszta legyen a dolog, érdemes a SMART rendszert használni. Mi is ez?

A SMART célkitűzés

Az, hogy “ szeretnék tudni”, maximum egy vágyálom, nem cél. Mit jelent az, hogy “németül tudni”? Mennyire akarsz “jól” tudni? Valóban KELL neked németül tudnod? Targoncakezelő vagy, vagy az értékesítés területén dolgozol?

Amint azt látod, a célokhoz megfelelő kontextus és fókusz tartozik. A legtöbb embernek ezzel van problémája, és ezért kergeti folyton a vágyálmait a kézzelfogható célok helyett.

A SMART egy rövidítés, ami a Specific (Konkrét), Measurable (Mérhető), Achievable (Elérhető), Relevant (Releváns), Time-boxed (Időben korlátozott) szavakból tevődik össze.

Fogjuk tehát szépen a célodat, és ráhúzzuk a SMART módszert. Ha valahol kilóg a lóláb, akkor addig kell pofozgatni azt a részt, amíg szépen rá lehet simítani.

Specific (Konkrét)

A célodnak a lehető legkonkrétabbnak kell lennie. Az, hogy “jól beszélni németül” nem annyira megfogható. Az, hogy “Megtartani egy 20 perces prezentációt a jövő hónapban a múlt évi költségvetésről” már egy konkrét cél, ami felé el tudsz mozdulni.

Measurable (Mérhető)

Pontosan kell látnod, hogy mikor is érted el a célodat, illetve menet közben hol vagy hozzá képest. Minél egyértelműbb a cél, annál könnyebb mérni a haladásodat. Ha nem tudod, hogyan mérd a dolgot, akkor valószínűleg nem elég pontos a célod.

Én ezért használtam anno az orosznál és a kínainál is egy táblázatot, ami mutatja, hogy mennyi időt foglalkoztam az adott nyelvvel egy nap, illetve mennyi ANKI-kártyát ismételtem át.

A fenti példát folytatva: ha tudom, hogy a 20 perces prezentációmhoz kb. 100 új szót és szókapcsolatot kell megtanulnom, és van rá egy hetem, akkor naponta 15 szót kell megtanulnom. Így minden nap látom, hogy hol állok.

Ezek egyfajta mérföldkövek, amik nagyszerűen mutatják, hogy hol jársz éppen. Az egész mögött pofonegyszerű pszichológia húzódik: azzal, ha minden nap képes vagy megtanulni a 15 szót, folymatosan megerősíted magadban, hogy igenis teljesíthető, látod, hogy fejlődsz és haladsz.

Nem egy nagy feladattal akarsz megküzdeni egyszerre, hanem csak pici lépésenként elbánni az egyes részekkel. A sikerélmény pedig úton fog tartani. Ha kiégtél és vergődsz, akkor nincs sikerélményed, rossz a célod, és nem egészen pontosan tudod, hogy mit csinálsz. Ugorj vissza az egyes pontra.

Achievable (Elérhető)

Maradj a valóság talaján! Olyan célt tűzz ki, ami megvalósítható.

Noha nagyon jól hangzik az, hogy “folyékonyan beszéljek 10 nyelven egy éven belül”, de nem annyira reális. Ne próbálj meg olyan dolgot elérni, amire esélyed sincs.

Ha most kezdesz , és azt mondod, hogy fél év múlva szeretnél olyan folyékonyan beszélni, hogy azzal munkát vállalhass Németországban egy középvezetői állásban, viszont három gyereket nevelsz, saját vállalkozást viszel, valamint heti négyszer még edzeni is lejársz, de természetesen a hétvégén pihenned kell, akkor az nem valós.

Egy B2-es szintű nyelvtudás eléréséhez például a Közös Európai Rereferenciakeret szerint 500-600 óra szükséges. Ezt fél év alatt csak akkor tudod megtenni, ha minden áldott nap tisztán 3 órát beleteszel (és még akkor is necces, hiszen időt kell hagynod a megtanult dolgok konszolidálódására).

Nekem például most az a célom, hogy C1-es szinten beszéljek németül. A2-B1-ről indultam 2014. március 20-án, 12 hónapom van rá és naponta nagyjából 60-90 percet tudok a nyelvvel foglalkozni. Ez kb. 300 órát jelent összesen év végééig. Ez egy nehéz, de megvalósítható cél.

17b

Relevant (Releváns)

Ez talán az egyik legfontosabb pont.

Ha valamiben hiszel és érdekel, akkor miközben a cél felé menetelsz, rengeteg személyes sikerélmény fog érni. Ha valamit utálsz és nem releváns, az nagyjából egy szájsebészeti beutaló örömével kecsegtet.

Gondolj csak arra, hányszor hallhattad már: “addig nem adják oda a diplomámat, míg meg nem csinálom azt a nyüves nyelvvizsgát”, “a főnökség német, így az egész céget némettanfolyamra küldik, de a hátam közepére sem kívánom”. És a többi.

Ez egy nehéz rész, mert komolyan befelé kell nézned és elgondolkodni, hogy valójában mi is az, amit szeretnél, és hogy miért. Ne vesztegesd az időd és energiád olyan célokra, amelyek nem számítanak neked, amikkel nem tudsz azonosulni. Vonulj el egy órára egy tiszta papírlappal, és szűkítsd le a dolgokat a te igényeidre.

Time-boxed (Időben korlátozott)

Emberi lustaságunkból fakadóan akkor dolgozunk a legjobban, ha egy szoros határidővel nézünk farkasszemet (az extrém szoros határidők jótékony hatásáról a pomodoro cikkben olvashatsz).

Ilyenkor nincs idő a tökölésre és a felesleges dolgokkal való szüttyögésre: mindig csak azzal tudsz foglalkozni, amivel éppen kell, éppen ezért jól kell rangsorolnod. Ha azt mondod, hogy “van három évem megtanulni folyékonyan németül”, az kicsit távol esik az érzékelhető zónától. Az ember hajlamos úgy gondolni, hogy “nem baj, ha a mai napot elvesztegetem, ott van a holnap”. Én pontosan ezt a hibát követtem el anno az öt év kijelölésével. Túl hosszú idő.

Legyen konkrét és szoros időpont, amíg teljesítened kell a célod. Például: a hét végéig megtanulni 50 új szót. Ez naponta hét új szót jelent! Minden nap csak egy picit kell tenni érte, de ott fog lihegni a nyakadban a “hétvége réme”, hogy meglegyen.

Ezek a mérföldkövek úton tartanak és nem engedik, hogy átcsússz a Pató Pál üzemmódba: miszerint ej, ráérünk arra még. Nem, nem érünk rá. Nyomni kell. Most.

Zárszó

Végül: az öt rész EGYÜTT érvényes! Együtt kell kidolgoznod és használnod őket, hogy aztán elkezdhess haladni feléjük.

A SMART célokat egymásba is lehet ágyazni, ez még ütősebbé teszi a dolgot. Például az, hogy én 2015 márciusában szeretnék felsőfokon beszélni németül szép és jó dolog, ugyanakkor minden hónap elején csinálok egy SMART tervezést az adott hónapra, hogy mit szeretnék elérni. Sőt, ha kell, akkor minden héten.

A lényeg: ha úgy érzed, hogy túlságosan nagy az előtted álló feladat: APRÍTSD FEL. Rendelj hozzá kisebb, specifikus, mérhető, elérhető, reális, időfüggő célokat, és győzni fogsz.

Ha hatékonyan szeretnél nyelvet tanulni, nem csak ügyesen kell tervezni, de jó, ha tudod, hogy mit csinálsz. Szeretnél mindenre emlékezni, amit egyszer már megtanultál? Akkor ismerd meg, hogyan működik az elméd és a memóriád! Készítettem egy ötrészes memória kurzust, amiben pontosan bemutatom, hogy én hogyan tanulok szavakat és hogyan tartok mindent fejben. Add meg a neved és hogy hová küldjem a kurzust!

 

Önállóan tanulsz nyelvet?

Csináld végig az ötnapos nyelvtanulási gyorstalpaló videókurzust és haladj háromszoros sebességgel! Katt ide a részletekért!
  • Pingback: A hónap olvasója: Langó Zsófia - Öt év - öt nyelv+()

  • Ildi

    Sziasztok!
    Több kérdésem is van, kezdem az elején:
    szeretek nyelvet tanulni, itthon. ezt már kicsit kevésnek érzem, ezért arra gondoltam, iskolai keretek között kellene folytatni. Csak levelező jöhet szóba, mivel dolgozom. Levelezőn megéri nyelvszakot elvégezni? Attól félek, hogy ott nem tudnám normálisan megtanulni a nyelvet, mert alapból kevesebb óra van, mint nappalin, meg nemcsak nyelvet oktatnak, hanem pl. az adott ország történelmét meg olyan dolgokat amitől nem fogom a nyelvet jobban tudni.. Lehet a levelező diplomát semmibe veszik egy munkahelyen, csak nappalist vesznek fel.
    Tegyük fel, hogy nem megyek egyetemre és nyelviskola/magántanár/autodidakta úton jól megtanulok egy vagy két nyelvet. Ezzel milyen esélyeim lesznek a munkaerőpiacon? Lesz esélyem megkapni egy jó állást? Egyáltalán milyen állások jöhetnek szóba puszta nyelvtudással? Mennyire nézik a nyelvtudást és mennyire a papírt?

    • Nikolett

      Szia Ildi!
      A levelezős egyetemi oktatás a világ legjobb találmánya, főleg, annak aki képes otthon önállóan tanulni. Én levelezőn végzem a mesterszakot és csak előnye van.
      Amúgy amit én tapasztalok, hogy a munkáltatóknak három dolog számít igazán: a szakmai tapasztalat, nyelvtudás és végzettség. Ez pedig általában együtt, szóval csak nyelvtudásból nem lehet szerintem megélni.

      A diplomában pedig hidd el nem azt fogják megnézni, hogy milyen képzési formán végeztél, hanem hogy milyen jeggyel. Nálam elég sokszor bekérték az indexet is.
      A nyelvtudás-papír kérdésével kapcsolatban én azt tapasztaltam, hogy számít a papír, ha kiemelten fontos a nyelvtudás az álláshoz. Pl: ha elvárás egy tárgyalóképes nyelvtudás, akkor kell a felsőfokú nyelvvizsga. Ha jó szóban és írásban az elvárás, akkor a középfokú,de ha felsőfokúd van akkor máris előnyben vagy. Szóval jó egy kicsit mindig az elvárások fölé lőni.

  • Akos

    Hello Bálint! Meg tudnád adni a német tanárodnak az elérhetőségét ?
    email: csicsiku@hotmail.com
    Köszi!

    • Szia Ákos,

      Megkérdezem tőle, hogy kiadhatom-e és hogy van-e egyáltalán szabad kapacitása és megírom.

      • Akos

        Ok. Köszi!

  • Nikolett

    Remekül összefoglaltad mi kell a hatékony nyelvtanulási tervhez.
    Ami nálam probléma és sehol nem találok rá adatot, és hiányolok ebből a cikkből, hogy például hány óra tanulással kell tervezni, hogy a kijelölt szintet elérje az ember.
    Például én a B2 szintről (60% körüli nyelvvizsga) kezdtem el újra tanulni az angolt és a célom, hogy letegyem a C1-es nyelvvizsgát.
    Azt, hogy a kiinduló B2-es szintemről hány befektetett órára lenne szükségem, hogy eljussak a C1-re azt még most sem tudom.
    Keresgéltem interneten ebben a témában de hiteles forrást még nem találtam.
    Tudsz esetleg valami tanácsot vagy hogy honnan lehet informálódni?
    Előre is köszi!

    • Szia Nikolett, örülök, ha tetszik! 🙂

      A kérdésedet illetően: ez NAGYON változó (személyfüggő), de pont a múltkor írtam a témáról, itt találod:

      https://otevotnyelv.com/mennyi-ido-alatt-lehet-megtanulni-egy-nyelvet/

      Ebben találsz referenciákat a kérdésedre.

      Hajrá! 🙂

      • Nikolett

        Köszi szépen, megtaláltam amit kerestem! 🙂

        Amúgy mi a tapasztalatod, ezeket az óraszámokat a passzív nyelvtanulás mennyire rövidítheti le?
        Mondjuk könyvek olvasása, filmek nézése a célnyelven vagy azzal nem érdemes számolni?

        Én eddig úgy 100 órát foglalkoztam aktív könyv előtt ülős tanulással.
        Ebbe belefért az English Grammar in Use könyv kivégzése és szavak tanulása.
        Amivel viszont nem számoltam, hogy rákattanok Benny blogjára és órák hosszát olvasgatom minden nap.
        Én azt vettem észre, hogy nagyon sokat fejlődtem, de egyenlőre, csak csalóka tündérmesének tűnik.

        Sokkal könnyebb volt, amikor németül tanultam, és a körülöttem lévő anyanyelvűek megmondták, hogy fejlődtem.

        • Támogatja, de nem váltja ki. Nem is az, hogy lerövidíti, hanem inkább teljesebbé teszi szerintem.

        • henis

          Szia! Olyat próbáltál, hogy hallgatsz-kijegyzeteled-megint hallgatod-felmondod?

          Pl.: http://www.bbc.co.uk/learningenglish/english/features/6-minute-english

          • Nikolett

            Szia! Eddig még nem próbáltam, de nagyon tetszik. Biztos, hogy fogom használni szótanulásra. Köszönöm a linket!

          • henis

            Nem csak szókincsbővítésre jó, hanem nyelvtanra, fluency-re is…

          • Nikolett

            Meg hallott szöveg értésre is, nekem úgy tűnik.
            Köszi még egyszer, minden tipp jól jön! 🙂

Ugrás az oldal tetejére