Dávid története igazi önálló nyelvtanuló sztori, aki nem vacakolt, egyszerűen használta a nyelvet. Mégpedig mindig arra, ami érdekelte, amire kíváncsi volt, amiben örömét lelte. Nem akart senkinek és semminek megfelelni, csupán a saját elvárásainak. Ez meg is hozta számára a sikert, ami az angol felsőfokú nyelvvizsga volt.
Mutatkozz be az Öt év – öt nyelv+ olvasóinak!
Engem Dorogi Dávidnak hívnak és 23 éves vagyok. Jelenleg szabadúszóként online marketinggel foglalkozom. Szeretek új dolgokat, témaköröket megismerni és megtanulni. Legfőképp ez a tulajdonságom az ami miatt komolyabban elkezdtem foglalkozni az angollal, de erről majd később.
Milyen nyelvet tanulsz, mióta és miért?
Alsó osztályos korom óta tanultam az angolt iskolában. Akkoriban ez egy kötelező dolog volt és én sosem szerettem a kötelező dolgokat. Nem láttam át, hogy miért lenne ez hasznos nekem. A gimi utáni évben az egyik barátommal kiutaztunk Máltára. Ott az élő környezetben jöttem rá, hogy az addig a suliban megtanult angolt semmire sem tudom használni. Akkor döntöttem el, hogy ténylegesen megtanulom a nyelvet. Ennek majdnem pontosan két éve.
Mióta és miért olvasod az Öt év – öt nyelv+ blogot?
Akkor találtam rá az Öt év – öt nyelv blogra, mikor elkezdtem ötletek után keresni, hogy hogyan tudok önállóan megtanulni egy nyelvet. Hatalmas segítség volt a Bálint által összeszedett ötletek. Ilyen volt például az Anki.
Mi a kedvenc nyelvtanulási módszered?
Ami hatalmas löket volt számomra a tanulásban az az, hogy vettem egy Kindle olvasót és elkezdtem rajta angol könyveket olvasni. A beépített szótár segítségével egy kattintással megtudom nézni a szó jelentését és az automatikusan elmenti ezeket egy fájlba. Innen később meg tudom tanulni és fel tudom tölteni az Ankiba. Nekem ez egy borzasztóan hatékony és persze szórakoztató módja a tanulásnak.
Mi az, amiben a legjobb vagy, mi az ami jól megy, mi az erősséged a nyelvtanulásban?
A sok tartalom fogyasztás (olvasás, film nézés, podcast hallgatás) miatt a megértésem nagyságrendekkel jobb volt mint ahogy ki tudtam fejezni magam.
Milyen résszel szenvedtél a legjobban?
Egészen addig nem jöttem rá erre amíg el nem kezdtem gyakorolni a felsőfokú nyelvvizsgára. Ugyan hétköznapi témákról könnyen el tudtam beszélgetni a külföldi ismerőseimmel, amikor arra került a sor, hogy teljesen egyedül fejtsd ki a véleményed egy komplexebb témáról, ott megakadt a tudásom.
Hogyan lendültél túl rajta?
Ezen úgy sikerült túllendülni, hogy aktívan elkezdtem kifejteni a véleményem mindenről angolul. Ha tehettem felhívtam az angol ismerőseim és mondtam, hogy engedjenek hosszabb ideig beszélni egyedül. A másik hasznos dolog az volt, hogy felvettem magam videóra amint kifejtek egy témát és elemeztem, hogy mit csinálok rosszul.
Mi motivál téged a nyelvtanulásban?
Ahogy kezdtem a bemutatkozásban, imádok új témaköröket megismerni. Ha valaki csak magyarul tud akkor elég limitált forráshoz fér hozzá. Szeretem megtalálni a legjobb infót egy témában. Legyen az egy könyv, egy kurzus vagy egy videó. Ezek viszont gyakran csak angolul elérhetők.
Ha lecsökken a motivációd, mivel pótolod, hogyan növeled?
Ha engem valami nem érdekel, akkor szinte lehetetlen motivációt találnom rá. Ezért olvasok például több könyvet egyszerre. Ahelyett, hogy egy könyvön próbálnám végig küzdeni magam, inkább mást olvasok addig amíg több energiám lesz a másikat folytatni. Ha nehéz leülnöm szavakat tanulni, akkor helyette foglalkozok kicsit például a levélírással és utána mindjárt könnyebben ragadnak meg azok a szavak.
Mi az az egyetlen, egyszerű dolog, ami a legnagyobb hatással volt a nyelvtanulásodra?
A legnagyobb hatással talán az volt rám, hogy mindig próbáltam olyan témák által tanulni a nyelvet ami érdekel. Így nem kötelező dolgonak fogtam fel, hanem szórakoztatónak.
Milyen vicces helyzetbe kerültél már az általad tanult nyelven?
Nyáron meglátogatott az egyik külföldi ismerősöm. Felajánlottam neki, hogy menjünk el túrázni a Bükkbe. Erre ő tátott szájjal nézett, hogy komolyan gondolom-e ezt. Ahelyett, hogy „Let's go for a trip” ami a helyes megfelelő arra, hogy Gyerünk el túrázni, én azt mondtam neki, hogy „Let's go for tripping” ami szlengesen valami olyasmit jelent, hogy Gyerünk, tépjünk be. Egy jót nevettünk a dolgon és szerencsére utánna ténylegesen túrázás volt a program.
Milyen jótanácsod van más nyelvtanulók számára?
Az én tanácsom talán az lenne, hogy találjátok meg a azokat a forrásokat az adott nyelven, amik ténylegesen érdekelnek. Így nem lesz száraz, unalmas a tanulás.
Bármi más, amit el szeretnél mondani?
Következő kihívásként a német megtanulását tűztem ki célul. Több német rokonom is van akikkel szeretnék elbeszélgetni. Ezt Bálint Német gyakorlati útmutató kurzusával szeretném véghezvinni. Ha minden jól megy, egy év múlva jelentkezem a német tapasztalataimmal.
Sok sikert a nyelvtanuláshoz!