
Olvasói sikersztori – Ivanics Annamária
Annamária két évvel ezelőtt kezdte el a Szólalj meg! kurzust, aminek következtében B2-es német nyelvvizsgát tett, idén pedig ötös érettségit. Mi volt a titka? Hogy
Annamária két évvel ezelőtt kezdte el a Szólalj meg! kurzust, aminek következtében B2-es német nyelvvizsgát tett, idén pedig ötös érettségit. Mi volt a titka? Hogy
Lajos kitűzte, megtervezte és elérte a célját, a német középfokú nyelvvizsgát. Természetesen kemény munkával, napi rendszerrel, megfelelő módszerekkel és kitartással. Semmi titok nincs benne, bárki
Nóra 2017. januárjában írt nekem először – németül szeretett volna megtanulni, hogy külföldre mehessen ápolónak. Elláttam néhány tanáccsal, majd utolsó levélváltásunkat követően 9 hónap múlva
Ádám két évvel ezelőtt keresett meg, az akkori német nyelvű kötelező olvasmányuk – az ónémet nyelven íródott Andersen mese, A kis hableány – feldolgozása kapcsán.
Az Öt év – öt nyelv+ nem csak az én nyelvtanulási kalandjaimról szól. 2015. októberébenmegismerkedhettetek Zsófival, aki eldöntötte, hogy 2016. május 28-ig megtanul középfokon németül, ebből pedig TELC B2-es nyelvvizsgát fog tenni.
Azt is vállalta, hogy az egész folyamatot dokumentálni fogja, hogy mindannyian végigkövethessük hogy mit is csinál. Bő 6 hónapja tanul németül (újrakezdőként), így eljött a harmadik (és egyben utolsó) beszámoló ideje(az elsőt itt tudod elolvasni, másodikat pedig itt). Át is adom neki a szót. >>
Tibor története nagyon tetszett – elhatározta, hogy önállóan megtanul németül és 9 hónap alatt el is ért egy vastag középfokot. A vasakarat, az elhatározás nagy szerepet játszott a sikerében: mára megszerette a korábban utált nyelvet és anyanyelvi szintre szeretné fejleszteni. Az ő példája is jól mutatja, hogy elhatározással és seggel meg lehet tanulni egy nyelvet – csak akarni kell. >>
Zsófi 2016. májusában német középfokú nyelvvizsgát akar tenni, az újrakezdő szintről szeretné ezt elérni, önálló tanuással. Ez itt a második beszámolója – hogyan haladt, milyen nehézségei voltak és milyen sikerekkel büszkélkedhet. >>
Az Öt év – öt nyelv+ nem csak az én nyelvtanulási kalandjaimról szól. 2015. októberében megismerkedhettetek Zsófival, aki eldöntötte, hogy 2016. május 28-ig megtanul középfokon
Azon gondolkozol épp, hogy a német nyelv elsajátításába vágod a fejszédet? Esetleg már el is kezdted, de még csak az elején jársz? Állj meg egy pillanatra és olvasd el, mi az a 6 lépés, amin majd végig kell menned!
Zsófi a nyelvttanulást nemcsak hűbelebalázs módjára, hanem részletes tervvel kezdte újra. A terve nagyon pontos, összetett és a célja nem más, mint egy májusi sikeres nyelvvizsga. Nem a papír a lényeg számára, a nyelvtanulást sokkal inkább a saját határainak a feszegetéseként éli meg. Változtatni akar, kitartó és eltökélt!
Ez a 9 német szófordulat és kifejezés megmentette az életemet a német felsőfokú nyelvvizsgán.>>
A nyelvtanulás sokaknak egy költséges, és nagyon időígényes projektnek tűnik, ezért inkább sutba dobják még a gondolatát is. Ez persze nem feltétlenül igaz, így összegyűjtöttem 40 ingyenesen elérhető segédanyagot, módszert, online kurzust, szótárat, könyvet és megoldások hosszú sorát, amivel bárki nekivághat a német nyelvnek, ingyen. Erre tessék >>