Mennyit érnek az Öt év – öt nyelv módszerei, avagy a spanyol körút utózöngéi

Kicsiny háztájink immáron bő három éve üzemel, így sok minden felgyűlt már a kamrában. Nemcsak konkrét nyelvtudás, de egy csomó módszer, trükk és segédlet is. Majdnem egy hónappal ezelőtt másodmagammal nyakamba vettem Európát (annak is főleg spanyolországi részét), hogy élesben leteszteljem, mennyit is ér az, amit én itt prédikálok a blogon. Mivel gyakorlati ember vagyok, szeretem látni, hogy hogyan működnek a dolgok. Nagyon sokan írnak levelet, hogy köszönik a blogon olvasott tanácsokat, amitől kicsiny szívem repes – azonban volt bennem némi kétség, hogy valóban jó dolgokról írok-e? Valóban használhatók-e? Valóban hatékonyak? Meg kellett néznem magamnak, hogy ne csak bort igyak és (esetleg) vizet prédikáljak.

Vonatok, vonatok, vonatok

Tehát, némi rákészülés után, augusztus 28-án felpattantunk Dávid cimborámmal a Budapestről Zürichbe tartó éjszakai vonatra és már úton is voltunk Spanyolország felé. Dávid 4 szón kívül nem sokat beszél spanyolul (bár azt a 4 szót meglehetősen hatékonyan használja. Igen, az egyik a sör a négyből.), így teljes mértékben magamra és a saját tudásomra voltam hagyatva. Ami nem is baj, hiszen alkalmam volt lemérni a saját tudásomat.

Némi viszontagság árán (kigyulladó vonatok, meg ilyesmi), eljutottunk Port Boun keresztül Spanyóliába, onnan pedig már szabad volt a vásár. Saját magammal szemben támasztott követelmény volt, hogy amíg az országban vagyok (nagyjából 3 hét), mindent spanyolul kell intéznem, legyen az bármily bonyolult feladat is (facebook követők tudják, hogy ezt csak egy alkalommal szegtem meg). Természetesen Dáviddal magyarul beszéltünk (már amikor nem nézelődtünk, turistáskodtunk, tájat bámultunk, szocializálódtunk), illetve volt néhány kivételes eset (például az erasmus buli, ahol minden nemzet jelen volt, a spanyolt kivéve). Lássuk a konkrét dolgokat!

Belevágunk

Kulturális szempontból érdekes volt látni, hogy Spanyolország, amennyire a turizmusra támaszkodik, annyira konokul ellenáll az angol nyelv világhódító térnyerésének – ez persze nekem csak jó volt, mert ha akartam volna sem nagyon tudtam volna angolul boldogulni (a legtöbb esetben, természetesen voltak kivételek).

Az egész utazás lényege a véletlenszerűség volt: soha nem tudtuk, hogy másnap melyik városban kötünk ki, hogy kivel, hol, hogyan utazunk, így garantálható volt a lehetetlen szituációk legszélesebb palettája (például mikor ilyen csodálatos dolgok történnek az emberrel), valamint az, hogy a meglévő nyelvtudást kell ráhúzni az adott szituációkra és nem fordítva (azaz nem csak azt megcsinálni, amit tudok, hanem mindent elintézni azzal a tudással, amim van).

Talán ez volt a legnagyobb tapasztalat az egész történetben: hogy limitált tudással is (nem szeretem a kategorizálást, de valahova középfok köré teszem a tudásom, viszont a passzív értésem jóval magasabb volt az út előtt, mint az aktív beszédképességem) lehet boldogulni, sőt, kell is. Hiszen a sok-sok hibán és bakin keresztül tanul csak igazán az ember. Lehet életed végéig tankönyveket nyálazni, meg filmeket nézni, de attól nem fogsz tudni érthetően, szépen beszélni. Bármennyire is rajongója vagyok az input módszernek, sajnos be kell látnunk a nagy igazságot: ha beszélni akarsz, akkor, tádámm, gyakorolni kell.

Mi van, ha nem merek megszólalni?

Tuti módszert fejlesztettem ki rá: ahelyett, hogy gondolkodnék, egyszerűen csak kinyitottam a számat (“Hola!”), aztán vártam, hogy mi történik, felmértem, hogy én mit szeretnék, hova szeretnék eljutni és hogy ahhoz mit kell tennem. Aztán a meglévő tudásomból összeeszkábáltam a mondataimat, közben igyekeztem figyelni (és persze használni), a kint látott testbeszédre, hangsúlyozásra, arcmimikára, stb. Ezek a dolgok legalább annyit számítanak, mint az, hogy mit mondasz. Mit is jelent ez pontosan? Azt, ha úgy teszel, mintha tudnál valamit, magabiztosan lépsz fel, akkor az is fog látszani rajtad, így eleve így fognak hozzáállni a helyzetedhez, ami természetesen megcirógatja az egódat, ami további magabiztos fellépésre ösztönöz, ördögi (ez esetben angyali) kör!

Ez persze néha rosszul sült el, mert kicsit túljátszottam a dolgot és a náluk megszokott 400 szó/perces sebességgel kezdtek el válaszolni (természetesen a jó nyelvtanuló ilyenkor sem jön zavarba, a rengeteg módszer egyikét alkalmazva veri vissza a támadást, illetve fordítja a javára), de voltak olyanok is (például Barcelonában az egyik pénztáros hölgy a vasúton), akik egyből lelassítottak, szépen gesztikuláltak, érthetően, egyszerű szavakat használva.

Mikor válik természetessé az új nyelv?

Mikor már az ember gond nélkül tud gondolkodni és automatikusan törnek elő belőle a mondatok. Igen ám, de ezt a dolgot mesterségesen is lehet piszkálgatni és megsiettetni. Kezdve például azzal a nagyon egyszerű trükkel, hogy próbálod minél több gondolatodat megfogalmazni az adott nyelven. Ehhez még csak partner sem kell, és bármikor lehet csinálni (azért autóvezetés közben ne): a magam részéről azt csináltam, hogy folyamatosan elemeztem a körülöttem lévő szituációkat és elgondolkodtam, hogy mit reagálnék rá, ha kellene. Példa:

Sétálunk Madrid belvárosában, egyszer csak elmegyünk egy kis édességbolt mellett, ahol rengeteg vödör van megtöltve a legkülönfélébb édes cuccal. Be ugyan nem megyünk, de arra gondolok, hogy ha be kellene mennem valamiért, mit csinálnék? Mit mondanék? Kigondolok egy adott szituációt (például egy zacskót ebből a cukorból, kettőt meg abból szeretnék, de vajon nekem kell lemérni? Vagy a pultnál méretni?) és megpróbálom megfogalmazni magamban a dolgot – természetesen, ha egy szó nem jut eszembe, már rántom is elő a hűséges Samsung Galaxy telefonomat és egy offline (internetkapcsolat nélküli) szótárból villámgyorsan előkeresem. Ezzel a módszerrel az üres perceket nagyon hatékonyan és ami a lényeg: aktívan ki lehet használni.

Persze nem ér annyit, mintha “éles” helyzetben kommunikálnál valakivel, de a folyékonysághoz igenis hozzátesz. És a folyékonyságból jön a “természetesség” is. Mikor hirtelen, reflexből tudsz reagálni már az adott nyelven. Ezt pedig lehet és kell is “erőltetni”. Persze csak ha gyorsan meg akarsz tanulni beszélni.

De akkor is! Utálok téveszteni!

Hát igen, gyerekkorunk óta belénk van nevelve, hogy tévedni rossz, a hibázásért büntetés (feketepont, körmös, egyes, bónuszmegvonás, kinek-mi) jár, így azt ösztönből próbáljuk elkerülni. Jó hír: nem kell. Sőt: kötelező. Tévedni jó, mert csak így tudod meg pontosan, hogy mit hogyan nem kell használni, és a helyzet érzelmi töltete (“beégés a többiek előtt) azonnal elmédbe égeti az eseményt, és ha valaki van olyan kedves és ki is javít rögtön, akkor azt garantálom, hogy egy életre megtanulod. Erre mondta Khatzumoto, hogy “a nyelvtanulásnál az a cél, hogy minden nap egyre kevesebbet szívj”. Persze, szívni kell, csak éppen azt felejtjük el, hogy ez része a folyamatnak és nem egy rossz dolog, hanem a tanulás velejárója. Tekints így a dologra, és sokkal könnyebb lesz megszólalnod.

Mikor hülyeséget mondtam, nem foglalkoztam vele – az ég világon nem történt semmi. Soha nem nevettek ki. A legrosszabb, ami történt az az volt, hogy kérdés nélkül átváltottak angolra (azon kevesek egyike, akik tudtak). De kiszúrtam velük, mert én akkor is spanyolul beszéltem vissza. 🙂 Többnyire vették az adást és szívesen visszaváltottak spanyolra.

Volt például, hogy a boltban zöldséget vettünk, amit az embernek nem magának kell lemérnie, hanem van erre egy külön bolti dolgozó. Mikor a “mér” ige helyett a “kivenni” igét használtam (pesar helyett sacar), és a srác nem értette, hogy én mi a jó életet akarok, akkor sem történt semmi. Egyszerűen azonnal váltottam, megmondtam neki, hogy elnézést, kijavítottam magam és az élet ment tovább. Ez azért volt jó, mert soha, de soha az életben nem fogom elfelejteni többet ezt az igét. A picit kellemetlen helyzet érzelmi töltete beégette az elmémbe a szót. Ezért fontos a gyakorlás, de még fontosabb a tévesztés! Tévedni kell ezer módon, hogy tudd, mit hogyan nem kell mondani. A tanulás már csak egy ilyen dolog, a hibák pedig a legjobb tanárok.

Hogy áll most a spanyolom?

Nem beszélek tökéletesen. Nem vagyok higany folyékonyságú. De elértem, amit akartam: tudom magam kommunikálni az adott nyelven, tudok szocializálódni vele, meg tudok vele bármilyen helyzetet oldani, ha úgy hozza a sors. Hogy nem helyesen, vagy nem szlenget beszélve, az ebben a szakaszban kit érdekel? Ha Spanyolországba költöznék és ott élnék hónapokig/évekig, mindenre lenne időm. Ezen a ponton az a fontos, hogy magabiztos vagyok a nyelven, amiről természetesen hamarosan egy videót is fogok készíteni, aztán ahelyett, hogy én magam írogatnék itt, majd a t. publikum megadja a verdiktet.

Ami legalább ilyen fontos számomra az az, hogy a módszerek, amiket a tanulásnál használok hatékonyak, és ezeket bármelyik másik nyelv tanulására ráhúzhatom. Megnyugodtam, hogy nem csak iszom a bort, de prédikálom is. 🙂 Ha úgy gondolod, hogy az Öt év – öt nyelv neked is segített valamilyen formában, akkor ne légy rest egy “Like”-ot nyomni, hogy másnak is megkönnyítsd a dolgát. Hirtelen ennyi, nemsokára jön a spanyol videó, amiben persze beszámolok a kint történetkről is! Addig is:

Un abrazo fuerte,
Bálint

Kicsiny háztájink immáron bő három éve üzemel, így sok minden felgyűlt már a kamrában. Nemcsak konkrét nyelvtudás, de egy csomó módszer, trükk és segédlet is. Majdnem egy hónappal ezelőtt másodmagammal nyakamba vettem Európát (annak is főleg spanyolországi részét), hogy élesben leteszteljem, mennyit is ér az, amit én itt prédikálok a blogon. Mivel gyakorlati ember vagyok, szeretem látni, hogy hogyan működnek a dolgok. Nagyon sokan írnak levelet, hogy köszönik a blogon olvasott tanácsokat, amitől kicsiny szívem repes – azonban volt bennem némi kétség, hogy _valóban_ jó dolgokról írok-e? Valóban használhatók-e? Valóban hatékonyak? Meg kellett néznem magamnak, hogy ne csak bort igyak és (esetleg) vizet prédikáljak.

Vonatok, vonatok, vonatok

Tehát, némi rákészülés után, augusztus 28-án felpattantunk Dávid cimborámmal a Budapestről Zürichbe tartó éjszakai vonatra és már úton is voltunk Spanyolország felé. Dávid 4 szón kívül nem sokat beszél spanyolul (bár azt a 4 szót meglehetősen hatékonyan használja. Igen, az egyik a sör a négyből.), így teljes mértékben magamra és a saját tudásomra voltam hagyatva. Ami nem is baj, hiszen alkalmam volt lemérni a saját tudásomat.

Némi viszontagság árán (kigyulladó vonatok, meg ilyesmi), eljutottunk Port Boun keresztül Spanyóliába, onnan pedig már szabad volt a vásár. Saját magammal szemben támasztott követelmény volt, hogy amíg az országban vagyok (nagyjából 3 hét), mindent spanyolul kell intéznem, legyen az bármily bonyolult feladat is (_facebook követők tudják, hogy ezt csak egy alkalommal szegtem meg). Természetesen Dáviddal magyarul beszéltünk (már amikor nem nézelődtünk, turistáskodtunk, tájat bámultunk, szocializálódtunk), illetve volt néhány kivételes eset (például az __erasmus buli, ahol minden nemzet jelen volt, a spanyolt kivéve). Lássuk a konkrét dolgokat!

Spanyolország, aa………………………

Kulturális szempontból érdekes volt látni, hogy Spanyolország, amennyire a turizmusra támaszkodik, annyira konokul ellenáll az angol nyelv világhódító térnyerésének – ez persze nekem csak jó volt, mert ha akartam volna sem nagyon tudtam volna angolul boldogulni (a legtöbb esetben, természetesen voltak kivételek).

Az egész utazás lényege a véletlenszerűség volt: soha nem tudtuk, hogy másnap melyik városban kötünk ki, hogy kivel, hol, hogyan utazunk, így garantálható volt a lehetetlen szituációk legszélesebb palettája (például mikor __ilyen csodálatos dolgok történnek az emberrel), valamint az, hogy a meglévő nyelvtudást kell ráhúzni az adott szituációkra és nem fordítva (azaz nem csak azt megcsinálni, amit tudok, hanem mindent elintézni azzal a tudással, amim van).

Talán ez volt a legnagyobb tapasztalat az egész történetben: hogy limitált tudással is (nem szeretem a kategorizálást, de valahova középfok köré teszem a tudásom, viszont a passzív értésem jóval magasabb volt az út előtt, mint az aktív beszédképességem) lehet boldogulni, sőt, kell is. Hiszen a sok-sok hibán és bakin keresztül tanul csak igazán az ember. Lehet életed végéig tankönyveket nyálazni, meg filmeket nézni, de attól nem fogsz tudni érthetően, szépen beszélni. Bármennyire is rajongója vagyok az __input módszernek, sajnos be kell látnunk a nagy igazságot: ha beszélni akarsz, akkor, tádámm, gyakorolni kell.

Mi van, ha nem merek megszólalni?

Tuti módszert fejlesztettem ki rá: ahelyett, hogy gondolkodnék, egyszerűen csak kinyitottam a számat (“Hola!”), aztán vártam, hogy mi történik, felmértem, hogy én mit szeretnék, hova szeretnék eljutni és hogy ahhoz mit kell tennem. Aztán a meglévő tudásomból összeeszkábáltam a mondataimat, közben igyekeztem figyelni (és persze használni), a kint látott testbeszédre, hangsúlyozásra, arcmimikára, stb. Ezek a dolgok legalább annyit számítanak, mint az, hogy mit mondasz. Mit is jelent ez pontosan? Azt, ha úgy __teszel, mintha tudnál valamit, magabiztosan lépsz fel, akkor az is fog _látszani rajtad, így eleve így fognak hozzáállni a helyzetedhez, ami természetesen megcirógatja az egódat, ami további magabiztos fellépésre ösztönöz, ördögi (ez esetben angyali) kör!

Ez persze néha rosszul sült el, mert kicsit túljátszottam a dolgot és a náluk megszokott 400 szó/perces sebességgel kezdtek el válaszolni (természetesen a jó nyelvtanuló ilyenkor sem jön zavarba, a rengeteg módszer ___egyikét alkalmazva veri vissza a támadást, illetve fordítja a javára), de voltak olyanok is (például Barcelonában az egyik pénztáros hölgy a vasúton), akik egyből lelassítottak, szépen gesztikuláltak, érthetően, ___egyszerű szavakat használva.

Mikor válik természetessé az új nyelv?

Mikor már az ember gond nélkül tud gondolkodni és automatikusan törnek elő belőle a mondatok. Igen ám, de ezt a dolgot mesterségesen is lehet piszkálgatni és megsiettetni. Kezdve például azzal a nagyon egyszerű trükkel, hogy próbálod minél több gondolatodat megfogalmazni az adott nyelven. Ehhez még csak partner sem kell, és bármikor lehet csinálni (azért autóvezetés közben ne): a magam részéről azt csináltam, hogy folyamatosan elemeztem a körülöttem lévő szituációkat és elgondolkodtam, hogy mit reagálnék rá, ha kellene. Példa:

Sétálunk Madrid belvárosában, egyszer csak elmegyünk egy kis édességbolt mellett, ahol rengeteg vödör van megtöltve a legkülönfélébb édes cuccal. Be ugyan nem megyünk, de arra gondolok, hogy ha be __kellene mennem valamiért, mit csinálnék? Mit mondanék? Kigondolok egy adott szituációt (például egy zacskót ebből a cukorból, kettőt meg abból szeretnék, de vajon nekem kell lemérni? Vagy a pultnál méretni?) és megpróbálom megfogalmazni magamban a dolgot – természetesen, ha egy szó nem jut eszembe, már rántom is elő a hűséges Samsung Galaxy telefonomat és egy offline (internetkapcsolat nélküli) szótárból villámgyorsan előkeresem. Ezzel a módszerrel az üres perceket nagyon hatékonyan és ami a lényeg: aktívan ki lehet használni. Persze nem ér annyit, mintha “éles” helyzetben kommunikálnál valakivel, de a folyékonysághoz _igenis hozzátesz. És a folyékonyságból jön a “természetesség” is. Mikor hirtelen, reflexből tudsz reagálni már az adott nyelven. Ezt pedig lehet és kell is “erőltetni”. Persze csak ha gyorsan meg akarsz tanulni beszélni.

De akkor is! Utálok téveszteni!

Hát igen, gyerekkorunk óta belénk van nevelve, hogy tévedni rossz, a hibázásért büntetés (feketepont, körmös, egyes, bónuszmegvonás, kinek-mi) jár, így azt ösztönből próbáljuk elkerülni. Jó hír: nem kell. Sőt: kötelező. Tévedni jó, mert csak így tudod meg pontosan, hogy mit hogyan _nem kell használni, és a helyzet érzelmi töltete (“beégés a többiek előtt) azonnal elmédbe égeti az eseményt, és ha valaki van olyan kedves és ki is javít rögtön, akkor azt garantálom, hogy egy életre megtanulod. Erre mondta Khatzumoto, hogy “a nyelvtanulásnál az a cél, hogy minden nap egyre kevesebbet szívj”. Persze, szívni kell, csak éppen azt felejtjük el, hogy ez része a folyamatnak és nem egy rossz dolog, hanem a tanulás velejárója. Tekints így a dologra, és sokkal könnyebb lesz megszólalnod.

Mikor hülyeséget mondtam, nem foglalkoztam vele – az ég világon nem történt semmi. Soha nem nevettek ki. A legrosszabb, ami történt az az volt, hogy kérdés nélkül átváltottak angolra (azon kevesek egyike, akik tudtak). De kiszúrtam velük, mert én akkor is spanyolul beszéltem vissza. 🙂 Többnyire vették az adást és szívesen visszaváltottak spanyolra.

Volt például, hogy a boltban zöldséget vettünk, amit az embernek nem magának kell lemérnie, hanem van erre egy külön bolti dolgozó. Mikor a “mér” ige helyett a “kivenni” igét használtam (pesar helyett sacar), és a srác nem értette, hogy én mi a jó életet akarok, akkor sem történt semmi. Egyszerűen azonnal váltottam, megmondtam neki, hogy elnézést, kijavítottam magam és az élet ment tovább. Ez azért volt jó, mert soha, de soha az életben nem fogom elfelejteni többet ezt az igét. A picit kellemetlen helyzet érzelmi töltete beégette az elmémbe a szót. Ezért fontos a gyakorlás, de még fontosabb a tévesztés! Tévedni kell ezer módon, hogy tudd, mit hogyan nem kell mondani. A tanulás már csak egy ilyen dolog, a hibák pedig a legjobb tanárok.

Hogy áll most a spanyolom?

Nem beszélek tökéletesen. Nem vagyok higany folyékonyságú. De elértem, amit akartam: tudom magam kommunikálni az adott nyelven, tudok szocializálódni vele, meg tudok vele bármilyen helyzetet oldani, ha úgy hozza a sors. Hogy nem helyesen, vagy nem szlenget beszélve, az ebben a szakaszban kit érdekel? Ha Spanyolországba költöznék és ott élnék hónapokig/évekig, mindenre lenne időm. Ezen a ponton az a fontos, hogy magabiztos vagyok a nyelven, amiről természetesen hamarosan egy videót is fogok készíteni, aztán ahelyett, hogy én magam írogatnék itt, majd a t. publikum megadja a verdiktet.

Ami legalább ilyen fontos számomra az az, hogy a módszerek, amiket a tanulásnál használok hatékonyak, és ezeket bármelyik másik nyelv tanulására ráhúzhatom. Megnyugodtam, hogy nem csak iszom a bort, de prédikálom is. 🙂 Ha úgy gondolod, hogy az Öt év – öt nyelv neked is segített valamilyen formában, akkor ne légy rest egy “Like”-ot nyomni, hogy másnak is megkönnyítsd a dolgát. Hirtelen ennyi, nemsokára jön a spanyol videó, amiben persze beszámolok a kint történetkről is! Addig is:

Un abrazo fuerte,

Bálint

Évek óta tanulod a nyelvet, érted, tudsz olvasni és mégsem tudsz megszólalni? Akkor olvasd el Lívia történetét is itt, tetszeni fog!

Ugrás az oldal tetejére