Német C1 projekt összefoglaló IV.

Március 20-án új projektbe kezdtem az Öt év – öt nyelv+ keretében: az év végéig felsőfokúra akarom fejleszteni a némettudásomat a jelenlegi B1 szintről, ez pedig a negyedik összefoglaló arról, hogy mi történt eddig.

Anyanyelv nélkül

A blog rendszeres olvasói tudják már, hogy a beszélt németem erőteljes fejlesztésére helyezem a hangsúlyt idén, amelynek azzal szerettem volna nyomatékot adni, hogy június 14-től június 24-ig egyáltalán nem használom az anyanyelvemet és csak németül kommunikálok minden helyzetben (a vészhelyzeteket leszámítva, ekkor megengedett az angol).

Június 13-án utaztam volna Berlinbe a Polyglot Gathering nevű szakmai összejövetelre, így a 10 napból 5-öt német nyelvterületen töltöttem volna el. És itt kapcsolódunk be a váratlan események sodrába.

Utazás Berlinbe

A tavalyi repülős malőr után úgy gondoltam, hogy idén megpróbálok busszal eljutni Berlinbe – töredékébe kerül és az úton majd lesz időm tanulni, olvasni, gondolkodni.

A busz június 13-án, 23:30-kor indult volna, azonban a kedves OrangeWays (direkt nem teszek ide linket) csütörtök délben, egy helyesírási hibáktól hemzsegő smsben közölte, hogy törölte a járatomat, ha akarok mehetek a csütörtök estivel (tehát 12 óra múlva), esetleg a péntek reggelivel (hiszen épp úgysincs semmi dolgom péntek nap közben).

Teljes naivitás lett volna azt gondolni, hogy az irodájukban felveszik a telefont, így nem túl kedélyes hangulatban, 35 fokos melegben beslattyogtam hozzájuk, ahol közölték, hogy ha akarok, akkor a szombat reggeli busszal is mehetek.

Visszafele június 19-én éjszaka jöttem volna, de kitaláljátok mi történt 18-án délben? Úgy van. Kaptam egy helyesírási hibáktól hemzsegő smst. A részletekbe nem is mennék bele, az biztos, hogy soha többet nem fogok OrangeWaysszel utazni, így legközelebbre marad az egyetlen lehetséges megoldás: a vonat. Na, de vissza a történetünkhöz.

Június 13-án teljesen szokványos esténk volt, ám 14-én én a fogadalom miatt már csak németül beszélhettem. A mókás helyzetek már itt kezdődtek: a párom kb. 3 szót beszél németül. Az egyezség szerint bárki beszélhet hozzám magyarul (érteni értek), ám válaszolni csak németül lehet.

Már a reggeli „hogy vagy? jól aludtál? mit együnk reggelire?” dolgok is egészen viccesen zajlottak, nem mondanám, hogy nem éreztem magam teljesen hülyének. Mert igen.

Egy óra múlva már úton voltam Berlin felé, így a kapcsolattartás maradt írásban: a Google Translate bizonyára igen jól jött Juditnak. 🙂

Berlinben

Ismét kedvenc unokanővéremnél laktam az 5 nap során, természetesen ő majdnem tökéletes németet beszél, így a vele való helyzetben maximum az én részemről lehetett kommunikációs probléma. Volt is. Az öt nap alatt viszonylag keveset találkoztunk, hiszen én végig a konferencián voltam, illetve az ottani emberekkel töltöttem el az időt.

Gittivel felváltva használtuk az angolt, a németet és a magyart – a tervem egy része tehát már itt megbukott. Egyszerűen túl nagy volt a kommunikációs akadály (gyk: nem elég jó a németem), hogy ne legyen a magyar vagy az angol csábító egy-egy dolog kifejezésére.

Egyszerűen nevetségesnek éreztem magam, ha Gittihez németül kellett szólnom, hiszen tudtam, hogy magyarul vagy angolul a kommunikáció sokkal folyékonyabb, természetesebb lenne. Nem is magyarázkodom tovább, ezt a részt elszúrtam.

A Polyglot Gathering konferencián

Maga a Polyglot Gathering iszonyatosan jól volt megszervezve, igazi német precizitással. Minden gördülékenyen ment, a négy nap zsúfolásig volt érdekesebbnél érdekesebb előadásokkal és programokkal és ami sokkal fontosabb: érdekes emberekkel. Találkozhattam végre olyan emberekkel, akiket eddig csak netről és emailekből ismertem.

Csak a rend kedvéért néhány:

Dr. Anthony Methivier – a különböző memóriatechnikák avatott szakértője, aki felhívásomra, miszerint „már elmúlt dél, igyunk egy sört” egy laza „egy gin tonikot kérnék”-el válaszolt. 🙂

Lauren Cutlip – Lauren Benny Lewis barátnője, akit megfertőzött Benny nyelvtanulási mániája, így Lauren 6 hét alatt elért egy egészen magabiztos (olyan A2 körüli) kezdő szintre eszperantóból, sőt, még egy rövid beszédet is tartott eszperantóul.

Oscar Pellus – az általam is nagyra tartott Unlimited Spanish spanyol hanganyag készítője, akivel szintén tök jó volt találkozni ennyi idő után.

Judith Meyer és Chuck Smith – Aki ismeri a GermanPod101 hanganyagait (amelyeket én is használok ezerrel), azoknak ismerős lehet Judit és Chuck – hiszen ők rögzítették a felvételeket, mi több, az egész Polyglot Gathering főszervezői is ők voltak. Judith előadása nagyon tetszett, a célkitűzésekről beszélt.

Niels J.L. Iversen – A korosodó úr a How To Learn Any Language híres nyelvtanulási fórum egyik moderátora, a nyelvtan avatott szakértője, aki mérnöki precizitással vezetett be engem és Steve-t (a Readlang.com megalkotóját) abba, hogy hogyan is kell megközelíteni a nyelvtant, valamint hogyan is kell kiválogatni azt a bizonyos „1000 leggyakoribb szót” egy új nyelven.

Richard Simcott – a tavalyi, budapesti Polyglot Conference főszervezője egészen elképesztő figura, le sem írom hány nyelven beszél, mert csak belepirulnék. Mindig öröm vele dumálni, mert hihetetlen humora van, amellett hogy igen szerény ember.

Alex Rawlings – Alex az Egyesült Királyság legtöbb nyelven beszélő diákja és szintén itt volt tavaly Budapesten a konferencián.

Elmondta, hogy annyira megtetszett neki Budapest, hogy valószínűleg ide fog költözni egy időre. Természetesen már el is kezdtük szövögetni a közös projekteket, amikből persze az Öt év – öt nyelv+ olvasói is fognak profitálni. 🙂

Természetesen még rengeteg új emberrel sikerült megismerkednem és ami igazán jó volt az egészben, az az, hogy mentes volt a konferenciák kötött, kicsit megerőszakolt légkörétől. Itt mindenki nyitott volt, bármelyik csoporthoz bárki bármikor csatlakozhatott, nem volt semmiféle feszengés, meg egy helyben toporgás és kínos csendek.

A kajálásoknál is teljesen véletlenszerű emberekkel ismerkedtem meg, például az egyik este a Chio Chips kelet európai vezetőjével diskuráltam, a másik alkalommal pedig Dr. Gareth Popkins mesélt a walesi nyelvről, valamint hozott zavarba azzal, hogy mennyi mindent tud a magyar történelemről.

Egészen elképesztő embereket hozott össze ez az összejövetel, mindenki egy kicsit el volt varázsolva, de ez remek ízt adott az egésznek.

Rengeteg ember volt itt, akikre már-már szuperhősömként nézek fel, és mégis sehol nem lehetett érezni a fellengzősködést, a beképzeltséget, hogy „te csak x nyelvet beszélsz, bezzeg én”. Na, jó, ez nem igaz.

Természetesen itt is volt 1-2 ember, aki soha nem mulasztotta el az alkalmat, hogy eldicsekedjen hány nyelven tud is ő, de őket a legnagyobb ízben igyekeztem kerülni. Nagyon tetszett, amit Alex (Rawlings) mondott (aki maga 11 nyelven beszél), hogy ez „nem egy verseny, hogy most kinek nagyobb a ***ka).

Őszinte leszek: nem tudtam annyit használni a némettudásomat, mint eredetileg terveztem. Túlságosan sokat veszítettem volna, ha csak olyanok társaságát keresem, akik tudnak németül. Szerettem volna belelátni mások módszereibe, megismerkedni az internetről ismerős arcokkal és emberként egy kicsit közelebb kerülni hozzájuk.

És erre a német mindig lett volna megfelelő. Használtam, amennyit tudtam, ám a konferencia első percében rájöttem, hogy nem ez az elsődleges célom: hanem az itt lévő emberek. Mert ki tudja, mikor fogom őket újra látni így, egy helyen?

Na, ki talál meg a képen?

Lássuk azonban, hogy mi sikerült. Nagyon sokszor éreztem, hogy csak kínlódok és rohadtul nem tudok németül (legalábbis nem annyira, mint szeretnék), ám voltak azok a megfizethetetlen alkalmak (és emberek!), amikor ugyanannyi nyelvtudással úgy éreztem, hogy mégis tudok németül.

Nyilván ez helyzet és emberfüggő. És ekkor rájöttem, hogy pontosan erről van szó: hogy kivel, mikor, miről, hogy, mit beszélek nagyban befolyásolja a „nyelvtudásomat”.

Amíg törékeny a tudásunk, addig egy kellemetlen beszólás hónapokkal, évekkel vetheti vissza a haladásunkat, míg egy biztató, megértő partner azt az érzést keltheti benned, hogy te vagy a világ ura.

Ezt az érzést kell meglovagolni minél többször. Ezért érdemes előbb az emberre figyelni és csak utána a nyelvre. Ha nem érdekel, hogy mit mond, a nyelv elveszti a funkcióját. És persze ez visszafelé is igaz.

Mikor éreztem, hogy a másik felet ÉRDEKLI az, amit megpróbálok olyan nehezen szavakba önteni, mikor türelmesen végigvárja és ha kell kisegít és a beszélgetés folyik, eszmét cserélünk, vitatkozunk, történeteket mesélünk – na az megfizethetetlen.

És már megint, mint olyan sokszor, rájöttem, hogy ez hiányzik a nyelvtanulásból/oktatásból: az ember. De végeredményben miattuk tanulunk egy idegen nyelvet, így ha „jól válogatjuk meg”, hogy kivel használjuk, az rettentő motiváló lehet a saját haladásunk szempontjából, addig a pontig, amíg már kényelmesen tudjuk használni bárkivel.

Újra itthon

Hét nap telt el a 10 napos projektből, a seggemet már kockára ültem a buszban, ahol az olcsó járatok jó szokásához híven a vécére elegánsan kiakasztották a nem működik táblát (ami egyenlő a „buszsofőröknek nincs kedve takarítani, így mindenki lesz szíves 13 órán keresztül parancsolni a hólyagjának” felirattal), éhes voltam, fáradt voltam, fájt a fejem, de végül leszálltam este 9-kor. Az, hogy nyűgös voltam, nem igazán írja le az állapotomat.

És ekkor úgy döntöttem, hogy sem Juditot sem magamat nem fogom kitenni még három napig annak, hogy gyakorlatilag egy bölcsis csoport szintjén kommunikáljunk. Hosszú volt ez a hét nap, rengeteg minden történt, aminek tetejébe jött még a csodálatos hazaút és nem vágytam másra, mint egy emberi szóra (a körülöttem lévők pedig valószínűleg arra, hogy fürödjek már meg).

Emberből vagyok én is és nem akartam megpróbálni eljátszani a szuperhőst. Hazaérve Judit még megkérdezte: miért nem beszélsz németül?

Amire én csak annyit tudtam mondani, hogy a francba vele, kidolgoztam magam eddig – a szemem sarkából pedig láttam, hogy az ő arcán is egy elégedett mosoly ömlött végig…

Mi látszott ebből kívülről?

Megkértem Juditot, hogy írjon egy őszinte összefoglalót, hogy ő hogyan élte meg ezt a pár napot, amikor a kommunikációnk a németre volt szorítva – amit én törten, ő pedig sehogy nem beszél. Íme az ő beszámolója:

Amikor Bálint kitalálta a 10 napos „próbát,” egyáltalán nem voltam meglepve, ismerve kreatív oldalát. Először nem is ijedtem meg, gondoltam: „nosza, akkor lehet, hogy tanulok valami újat. Ha nem is egy új nyelvet, de legalább azt, hogyan tudok minimális segítséggel minél hatékonyabban megérteni egy idegent.”

Gondoltam, rávetem magam a hétköznapokban használt német szavakra és felkészülök. De nekem is állásom és másodállásom van, háztartásom, rohanok egész nap és még nyelvet is tanulok (olaszt), így ez a terv csak terv maradt.

Úgyhogy a felkészülést csak lelkiekben folytattam. A tervezett 10 napból úgyis 5-öt Berlinben lesz – gondoltam. Ám az kimaradt a számításaimból, hogy amikor távol vagyunk egymástól, rendszeresen chatelünk; én főleg telefonon (ennek később még lesz jelentősége).

Az első reggelen meg akartam tréfálni Bálintot (köszi 🙂 – Bálint) és igyekeztem hozzá jó sok kérdést intézni. Aztán megszívtam: egyrészt mert Bálint (a közhiedelemmel ellentétben) nem egy szószátyár típus, másrészt mert nem kapta be a horgot és csak németül válaszolt.

Az első reggel így nekem kissé nehézkesen telt szótár és mindenféle segítség nélkül. De gyorsan kikísértem a buszhoz és innen fogva volt néhány „nyugodt” órám, amikor nem kellett a némettel bajlódnom.

A következő napokban csak chatelünk. Amint írtam, én főleg telefont használok erre a célra. Chatablakból kimásolgatni Bálint szövegeit és beillesztgetni egyenként Google Translatebe telefonon nem egy felemelő élmény.

Először sokat izzadtam, de a berlini napok végére már sok írott szót felismertem, illetve láttam a párhuzamot sok német és angol szó között (pl. drink – trinken, must – muss).

Egyik nap jött egy üzenet, hogy a konferencián van 1-2 magyarul tanuló külföldi akikkel „kénytelen volt” magyarul is beszélgetni, hogy megmutathassák, milyen jól megy nekik a mi nehéz nyelvünk (nem minden nap találkozik az ember brazilokkal, akik kedélyesen odalépnek és egy jó sörre invitálnak meg, hogy dumáljunk egy kicsit magyarul. 🙂 – Bálint). Megmondom őszintén: akkor egy kicsit csalódtam, mert úgy éreztem, hogy Bálint csal, de végülis az ő döntése.

Megpróbáltam jobban odafigyelni a német szövegére és kevesebbet szótárazni, többet gondolkodni azért, hogy ha hazaér, gördülékenyebben menjen a kommunikáció, hamarabb megértsem, amit mond(ani próbál). Aztán itthon az első mondata ez volt:
– Szervusz!
Mire én:
– Áhhá!!! Ez magyar szó volt!
Bálint:
– Lesz..om!

Nem tudtam, örüljek-e vagy sem. Nem örültem, mert nagyon bíztam benne, hogy sikerül neki a tíznapos terv, és mert direkt készültem, tanultam, hogy segítsem a kettőnk közötti verbális kommunikációt.

Ugyanakkor örültem, mert egyik napról a másikra egy tökidegen nyelvet nap mint nap megérteni nagyon fárasztó, ráadásul a német (és a francia) nem tartozik az általam kedvelt nyelvek közé.

Úgyhogy végül csak annyit feleltem: – oké. Számomra ez a megmérettetés úgyis csak miatta volt fontos, az én részemről nem volt semmi tétje. Így csak örültem annak, jól érezte magát Berlinben, hogy nem kell napokat várnom arra, hogy számomra érthető nyelven elmesélje az utazását, és hogy épségben hazaért.

Lezárás

Ennyit tehát az első etapról (hiszen 3×3 hónapra osztottam fel magamnak a német tanulást), a Polyglot Gatheringről (közben Judithék bejelntették, hogy jövőre is megszervezik Berlinben az eseményt), a német gyakorlásáról, az emberi kapcsolatok fontosságáról.

Az, hogy a 10 napos kísérletem nem úgy sikerült, mint szerettem volna, kár, de korántsem a világ vége.

Ez (mint minden itt az Öt év – öt nyelv+-on) egy kísérlet, nem pedig egy hollywoodi filmprodukció, ahol mindig mindennek happy end a vége.

Félreértés ne essék: nagyon távol áll tőlem, hogy azt mondjam, sikertelen volt a dolog. Rengeteg mindent tanultam ebből a 7 napból, és a konferencián lévő csodálatos emberek miatt már eleve megérte.

A tömény konklúzióm az az, hogy:

Ezt a próbát nem a konferencia idejére kellett volna időzíteni
Az effajta megmérettetésnek szerintem egy picit magasabb szinten (biztos B2) van értelme.

Újult erővel vágok tehát bele a második 3 hónapba és hát lesz itt érdekesség bőven. És persze addig is jön a többi, az én projektemtől független blogposzt a produktivitás, célkitűzés, motiváció, időmenedzsment témájában (is). Addig is, jó tanulást és még jobb gyakorlást!

A projekt itt tudod lépésenként végigkövetni: