Március 20-án új projektbe kezdtem az Öt év – öt nyelv+ keretében: az év végéig felsőfokúra akarom fejleszteni a németemet a jelenlegi B1 szintről, ez pedig a második összefoglaló arról, hogy mi történt eddig.
Ahogy az első összefoglalóban is említettem, a tanulásom fő alapját a Leicht Deutsch Lernen és a Deutsche Welle kurzusa adja (valamint emellett természetesen a Duolingo).
A tavalyi szintemre már bőven visszakapaszkodtam (ezért is nem aggódom a nyelvek „elfelejtése” miatt, mert pár hét szorgalmas és jól szervezett munkával gyakorlatilag majdnem mindent vissza lehet hozni), azonban ez csak a munka első része, ami az alapokat adja.
A (nem is annyira) váratlan utazás
Ahogy azt a Facebookon követők tudják, április 11-től bő két hétre eltűntem, mert a Balkánt jártam körbe (és lettem rengeteg csodálatos élménnyel gazdagabb) pár barátom társaságában. Mivel autóval mentünk, ezért úgy gondoltam, hogy viszek egy halom tanulnivalót, könyveket, képregényeket, hallgatni való anyagot és a hosszú kilométerek szelésekor majd bőven lesz időm tanulni.
Noha nem mondanám éppen kezdő utazónak magam, itt azért kicsit elméreteztem a dolgokat. Egyszerűen annyi minden látnivaló volt, hogy nem jutott annyi időm a németre, mint azt gondoltam volna. Ami nem jó, de ez egy olyan áldozat, amit be kellett vállalnom. Mégsem lett volna ildomos a kocsiban igéket ragozni, miközben a többiek a kotori öböl lélegzetállító kilátásában gyönyörködnek.
Amikor viszont tudtam, akkor kihasználtam az időt: az ANKI-val szorgosan fejben tartottam a dolgokat, illetve a Harry Potter első könyvének is nekiestem németül (végül is spanyolul is így tanultam meg), valamint annyit beszéltem magamban németül, amennyit csak tudtam.
Ez persze csak tűzoltás, az olvasástól meg az ANKI-zástól nem fogok folyékonyan beszélni, viszont legalább nem felejtek, szinten tart, edzésben tartja az elmémet.
Mikor rájöttem, hogy a két hét alatt nem nagyon fogok tudni tanulni, azonnal védekező módba váltottam és inkább arra törekedtem, hogy minél kevesebbet felejtsek és minél kevesebbet kelljen ledolgozni, mikor hazaérek.
Kellemes meglepetések az úton
A Balkán mindig is egy misztikus hely volt számomra – amire most is ráerősített azzal, hogy meglepő módon az angolt sokkal kevesebb helyen értik, mint a németet. Az ötven éves albán parkolóőrtől kezdve a horvát nyugdíjasig szinte mindenkivel németül lehetett kommunikálni, aminek én rendkívül tudtam örülni.
Utóbbi bácsi tünemény volt: a macedóniai Ohridi-tó partján kutya hideg volt, így gondoltam reggel járok egyet, hogy kicsit felmelegedjek. Egy sorstárs, utazó bácsi meglátott nagy magányomban (a többiek még aludtak) és egyből leszólított.
Alapvetően introvertált ember vagyok, így nem rajongok különösebben azért, ha idegenek csak úgy beletérdelnek a magánszférámba, azonban mivel ez az egész túra a komfortzónám kitágítására szolgált, úgy gondoltam: fejest ugrok a dologba.
Pár perc múlva elkezdtem élvezni a helyzetet, hogy egy másik emberi lénnyel létesítettem kapcsolatot csak azért, mert németül már egészen jól el tudok kommunikálgatni. A bácsi sokat mesélt az engem is érdeklő dolgokról (történelem, utazás, stb.), valamint mikor én voltam soron, szemrebbenés nélkül siklott el a hibáim felett, illetve illedelmesen kijavította őket. Ilyen nyelvcserepartner kell mindenkinek! 🙂
Gyönyörű példa volt, mikor éppen azt próbáltam elmagyarázni, hogy reméltem, nem voltunk túl hangosak az előző éjszaka és nem ébresztettük fel őket a feleségével. Elmém egy részében élénken él még, hogy spanyolul a „hangos” az „alto”, így a beszélgetés sodrában az elmém ezt rögtön a német „alt”-ra vetítette (ami azt jelenti, hogy öreg), így sikerült azt mondanom, hogy remélem nem voltunk túl öregek az előző éjszaka.
A bácsi egyből rávágta, hogy „laut”? – ekkor leesett a dolog, nevettem egyet magamon és folytattam a mondandóm. Hihetetlenül jó érzés, mikor az embernek nem kell egy kellemetlen beszélgetésben azon feszengenie, hogy mikor mond jót, vagy rosszat. Ezért is fontos az, hogy KIVEL gyakorolja az ember a nyelvet. Szerencsém volt a bácsival, akinek még a nevét sem tudom.
Az út után
Szeretek rendszerezetten, módszeresen tanulni – a két hét „kihagyás” viszont rányomta erősen a bélyegét a dologra: nehezebben szoktattam magam vissza. Meg kellett erőltetnem magam, hogy felvegyem a fonalat és ott folytassam a tanfolyamokat, ahol abbahagytam, hogy hagyjam, hogy a nyelvtanulás újra része legyen a napjaimnak.
Rengetegen írnak ezzel kapcsolatban és tisztában vagyok vele, hogy ez milyen nehéz, ezért is nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden nap kell foglalkozni a nyelvvel, különben sokkal nehezebb lesz rávenni magad a folytatásra.
A május elsejei hosszú hétvégén viszont megint volt alkalmam élesben gyúrni a németemet, ugyanis egy másik tetováló expón is kisegítettem a némettel egy barátom stúdióját (hasonló eredményekkel, mint a múltkor).
Összefoglalva: némileg le vagyok maradva ahhoz képest, amit elképzeltem, ugyanakkor egy cseppet sem bánom, hiszen a legfontosabb még mindig megvan: a lelkesedés.
Pár nap múlva itt a születésnapom, amin szeretnék majd egy kis meglepetést adni nektek, úgyhogy mindenképpen nézz majd vissza akkor! 🙂 Addig is hajrá a tanulással!
A projekt itt tudod lépésenként végigkövetni:
- Projekt bevezető
- Német C1 projekt összefoglaló I.
- Német C1 projekt összefoglaló II.
- Német C1 projekt összefoglaló III.
- Német C1 projekt összefoglaló IV.
- Német C1 projekt összefoglaló V.
- Német C1 projekt összefoglaló VI.
- Német C1 projekt összefoglaló VII.
- Német C1 projekt összefoglaló VIII.
- Német C1 projekt összefoglaló IX.
- Német C1 projekt összefoglaló X.
- Német C1 projekt összefoglaló XI.
- Német C1 projekt összefoglaló XII.
- Német C1 projekt összefoglaló XIII.
- Német C1 szóbeli nyelvvizsga-tapasztalatok
