Anikó története nagyon tetszett, mert jól mutatja, hogy mennyire sokrétű dolog a nyelvtanulás. Észtül például nagyon jól tud, az angollal viszont sehogy nem boldogult. Hogy lehetséges ez? Az észt sokkal nehezebb, ráadásul sokkal kevesebb tananyag van hozzá, mint az angolhoz.
Aztán Anikó rájött: félt az angoltól. De ügyes tervezéssel, napi tanulással legyőzte, nemrég pedig sikeres nyelvvizsgát tett belőle. Ami azonban ennél is fontosabb: megszerette az angolt és már nem fél tőle, bátran csacsog új ismerőseivel a nyelven. Az ő története következik.
Mutatkozz be röviden az Öt év – öt nyelv+ olvasóinak! Ki vagy, mit kell tudni rólad?
Anikó vagyok, 31 éves, egyetemi tanársegéd, nyelvtanár (észt, finn), nyelvész. De leginkább egyszerűen csak olyannak vallom és tartom magam, akinek lehetősége van átadni, segíteni, lelkesíteni, motiválni. Egyben nyelvtanuló is vagyok.
Milyen nyelvet tanulsz, mióta és miért?
Az első nyelvem az angol volt, egy középfokú nyelvvizsga után abbahagytam, ugyanígy a németet és a finnt. Észtül felsőfokon tudok.
De, ami most lényeges, hogy május óta újra elővettem az angolt. Leginkább azért, mert konkrétan elegem lett belőle, hogy félek tőle. Amikor a gimiben tanultuk és sosem mertem használni, azt hittem bennem van a hiba, a környezet is ezt sugallta és ebbe beletörődve maradt meg a viszonyunk egy erősen távolságtartó alapon. Azzal együtt, hogy a nyelveket imádom és vonzanak.
Az egyetemen elkezdtem finnül tanulni, igaz kezdetben nem mertem igazán használni, egyfajta tényként elfogadtam, hogy nekem „úgyse megy” az idegen nyelven kommunikálás.
Hamarosan lehetőségem adódott finnországi nyári egyetemre kijutni. Akkor nem volt választásom, beszélnem kellett. És tényleg meglepődve tapasztaltam, hogy idegen nyelven beszélek és senki nem kövez meg, ha hibázok. Mert hibáztam, mert beszélni kellett. Ezután még inkább sikerélményeim voltak az észt nyelvvel is.
De az angol megmaradt mumusnak. Bennem élt az érzés, hogy az valamiért félelmetes. Szóval ezért kezdtem el újra angolul tanulni. Azt remélve, hogy ha megtanulom magabiztosan használni, akkor végre be merek nézni zseblámpával az ágy alá és megbirkózom a mumussal.
Mióta és miért olvasod az Öt év – öt nyelv+-t?
Véletlenül találtam rá tavaly nyáron, mikor elhatároztam, hogy nekiveselkedek az angolnak. Rögtön megfogott a módszertana, az ötletek, a tanácsok, de leginkább az, hogy nem vagyok egyedül. Hogy másoknak is kihívás.
Szerintem a nyelvtanulásnál a legnagyobb akadályt a saját félelmeink és negatív gondolkodásunk jelentik. Az, hogy azt hisszük, hogy ez egy létállapot, megtörhetetlenül fekete vagy fehér, vagy jók vagyunk nyelvekben vagy nem és pont.
Ez baromság. A nyelvtanulás egy kihívás. Azt pedig megfelelő eszközökkel igenis lehet teljesíteni. Ezt adta nekem az oldal, eszközöket, küzdőteret. Az pedig felbecsülhetetlenül sokat jelentett, hogy mindig ott van.
Nem sikerült elsőre a „kihívásom” teljesítése. Hiába határoztam el magam tavaly nyáron, azt hiszem még nem álltam készen rá. Ezek a kifogások ugye, hogy „közbe jött valami”, „nincs idő”. Akkor azt hittem valóban így van, pedig a célkitűzésemmel volt baj, nem volt világos, nem volt elég motiváló.
De amikor idén áprilisban tényleg elhatároztam magam, az Öt év – öt nyelv+ ott „várt” rám, nem neheztelt rám, amiért nem sikerült elsőre és ugyanúgy ott voltak a tanácsok és hasznosságok.
Hetekig csak tanultam tanulni. Majd május 1-én kitűztem a célom. Elmenni felsőfokúzni augusztus 24-én. Nem az volt a célom, hogy meglegyen. Hanem, hogy szégyenkezés nélkül részt vehessek rajta.
Mi a kedvenc nyelvtanulási módszered?
Nem tudok választani, mert sokszor hangulat-, idő-, sőt, időjárásfüggő is. A tanulási folyamatom része, hogy hamarabb kelek fél órával. Ebből 20 percet nem szundizva töltök pluszban az ágyban, hanem rögtön előveszem a telefont és angol híreket olvasok vagy angolul kis pozitív, motivációs szövegeket.
A reggeli készülődéskor, zuhany alatt, reggeli- és kávékészítés közben az Effortless English leckéit mondom hangosan. A villamoson telefonos applikációkon (Anki, BBC, Cambridge, Clozemaster) keresztül tanulok.
Tulajdonképpen el se kezdtem a napot és már megvan tisztán 80 perc. Sorozat, film angolul. TED-es videók. Először csak meghallgatom. Majd ismétlem utána, hangosan, angolul, amennyit csak értek. Utána felirattal. Utána újra megismétlem, de már magyarul. Nagyon kimerítő, de nagyon hasznos.
De messze a leghasznosabb módszer az autológia, azaz magamban beszélni. Ugyanakkor az utcán való alkalmazását mérsékelve ajánlom… 😉 Egyszerre rengeteg fronton nyerünk. Gondolkozunk azon a nyelven, beszélünk rajta és halljuk is. Felbecsülhetetlenül hasznos.
Mi az, amiben a legjobb vagy, mi az, ami jól megy, mi az erősséged a nyelvtanulásban?
Reflexből azt mondanám, hogy a lelkesedés és a kíváncsiság. Tudom, hogy ezek nem elsősorban nyelvtanulási készségek, viszont engem ezek vittek előre. Nem tudom azt mondani, hogy jó vagyok szóban/írásban, vagy különös tehetséget érzek magamban a beszédértést illetően. Mert ezek a készségek fejleszthetők.
Kifejezetten gyatra voltam szóbeli kommunikációban, nyilván azért, mert ehhez az „élmény”-hez nagyon sok félelem és negatív tapasztalat, érzés társult, miszerint egyszerűen nem megy. De kíváncsivá váltam, hogy el tudnám-e érni, hogy mégis menjen. Ezért hála az italki-nak (ajánlom, ajánlom, ajánlom!!!) rengeteget gyakoroltam, beszéltem.
Mire eljutottam a nyelvvizsgáig rájöttem, hogy ez lett(!) az erősségem, a beszéd. Nem azért, mert alapból van hozzá érzékem. Hanem mert addig gyakoroltam, míg egészen bele nem jöttem. Most a beszédértésem fejlesztem hallott szövegek visszamondásával.
Milyen résszel szenvedtél a legjobban?
Azzal, hogy aktívan használni a nyelvet. Mert olvasni, szövegeket hallgatni lehet a háttérből, nincs közönség, nem kell improvizálni, nem kell rögtön, azonnal. De ha csetelni vagy szóban kell beszélgetni másokkal, akkor nincs idő végig gondolni, kikeresgélni szótárból. Ha valaki megszólít azon a nyelven és fejben az az első reakciód, hogy atyaúristen, hozzám beszél, segítség…
Hogyan lendültél túl rajta?
Elhatároztam, hogy elhagyom a komfortzónám és regisztráltam az italki.com-ra, hogy beszélgetőpartnerekkel… mondanám, hogy „beszéljek”, de ebbe akkor még csak bele se mertem gondolni.
Regisztráltam és esernyő mögé bújva vártam a vízözönt. Nem tudom kellően hangsúlyozni mennyire ajánlom az oldalt, tiszta szívből, különösen azoknak, akik félnek tőle, mert én egyenesen rettegtem.
És jelentem nemcsak túléltem, de a beszélgetőpartnereim nélkül nem sikerült volna. Először egy indiai srác írt rám. Minden egyes mondattal megszenvedtem, lefőttem a csetelés alatt. Mert nagyon tuti mondatokat akartam, nagyon helyesen.
Egy óra csetelés után kezdett normalizálódni a szívverésem és már úgy írogattam, hogy csak néha-néha néztem utána a szónak. Már-már kezdtem élvezni, megnyugodni, jól van, sínen vagyok.
Majd megkérdezte, hogy mi lenne, ha videócsettel folytatnánk. Rögtön lefagytam. Írogatni egy dolog, de élő egyenesben?! Komolyan elgondolkoztam azon, hogy egy ilyen kérdés után visszarohanok a komfortzónámba és szép csendben, nos, egyszerűen letiltom a beszélgetőpartnerem.
Mert mit írhatnék neki? Hogy félek? Ezt tettem! Megírtam neki mindent őszintén, mire annyit válaszolt rendben, majd szólok, ha készen állok, legyen az bármikor.
Egy hét csetelés után írtam neki, hogy benne vagyok. Azóta alig telik el nap, hogy ne beszélgetnék valakivel angolul, imádom.
Mi motivál téged a nyelvtanulásban?
Az, hogy kihívás. Hogy a nyelv egy titkos kód, tele rejtéllyel és izgalommal és a fenébe, akkor is megfejtem a vággyal. Egyben ez is gátolt sokáig, mert ez egy végtelen folyamat, megismerni egy nyelvet. Mert mindig lesznek új kifejezések, mindig lesz olyan, hogy ezt nem értem.
Sokáig úgy éreztem, mintha lenne egy üvegplafon, amit a középszintű tudással elérhetek, de azon képtelen vagyok átlépni, bármilyen nyelvből is. Ezt akartam áttörni. Az motivál, hogy többnek érzem magam általa. Mintha újabb lencsét kapnék a szemüvegemre és még több részlet válna láthatóvá a világban.
Ha csökken a motivációd, mivel pótolod, hogyan növeled?
Attól függ mennyire csökken. Lehetetlen folyamatosan fenntartani. Néha, ha nincs meg reggel a motivációm, azt tettetem, hogy van és csak elkezdem, pl. az Effortless English-t. És pár perc után azt veszem észre, hogy már nem tettetés.
Van, hogy elég, ha csak tanulási módszert váltok. De sokszor volt, hogy ennél több motiváció kellett. Ami a legfontosabb, hogy kristálytiszta legyen a célkitűzés. Azt tudtam, hogy augusztus 24-én nyelvvizsga és addig 250 órát akkor beletenni a nyelvbe. Mert óhatatlanul eszünkbe jut néha, hogy „mégis miért”. És akkor kell, hogy legyen előttünk egy megnyugtatóan világos válasz a kérdésre.
Egy másik fontos dolog, a testmozgás. Véletlenül adódott, hogy akkor kezdtem el rendszeresen futni is. Sokáig nem tudtam mennyit jelent, mennyit ad. De nyár közepén sajnos abba kellett hagynom és döbbenetes volt ráeszmélni mennyivel kevesebb az energiám a tanulásra is. Ráadásul nem mehetünk el mindig futni egy kört.
Úgyhogy kialakítottam egy ilyen instant testmozgást otthonra. Ha úgy érzem, hogy nem megy vagy nincs energiám, akkor csak „kitáncolom” magamból. Úgyhogy őszintén remélem, hogy a szomszédok nem látnak be az ablakon, mert, ha igen, akkor én vagyok az a fura csaj, aki néha a szoba közepén vigyorogva ugrabugrál.
Mi az az egyetlen egyszerű dolog, ami a legnagyobb hatással volt a nyelvtanulásodra?
Az internet. Mert tele van lehetőséggel, ha valaki nyelvet akar tanulni. Ez a blog. 😉 Az italki az edx.org, a ted.com, az anki, a számos mobilapplikáció (clozemaster, xeropan). Elméletben tudjuk, hogyan kell hatékonyan nyelvet tanulni. De nem tudni kell, hanem csinálni.
De itt sokszor tapasztalom, hogy elakad a dolog. Mert nincs pénz, nincs lehetőség. Kifogás. Nekem se volt rá pénzem, tanárra, könyvre. Úgyhogy kihoztam nulla forintból (na jó, füzeteket és tollat vettem), tanár nélkül tanultam, otthonról (fotelben, ágyban, zuhany közben, mosogatás alatt vagy villamoson, parkban). És használtam a nyelvet! Anélkül, hogy kiutaztam volna.
Milyen vicces helyzetbe kerültél már az általad tanult nyelven?
Még korábbról vannak ilyenek nagyobb számban. Bár szerintem egy brit ismerősöm a mai napig azt hiszi leszbikus vagyok. Tudtam én, hogy a girlfriend nem az a szó, ami nekem kell, de valahogy hirtelen azt raktam össze. Vagy amikor anno középfokú nyelvvizsgán letagadtam az öcsém és rezzenéstelen tekintettel kijelentettem, hogy egyke vagyok, nehogy belemenjünk a témába.
Milyen jótanácsod van más nyelvtanulók számára?
Hogy használjanak ki minden lehetőséget. Nem csak nagyban kell gondolkozni. Fontosak a rövidebb távú, pici célok, mert azok stabil sikerélménnyel járnak. Nem kell rohanni. Egy 5 perces hanganyaggal egy óráig elvagyok. Mert mindent ki kell hozni belőle.
Ha van egy szöveg, akkor azt meghallgatni nagyon sokszor, utána mondani vele a szöveget hangosan újra és újra az adott nyelven. Majd magyarul. Majd szöveggel felolvasva, akkor kikeresve az új szavakat és bevinni az anki-ba. Majd újra szöveg nélkül ismételni utána hangosan. Majd magunktól összefoglalni hangosan. Felvenni a hangunkat és visszahallgatni.
Hány leckét, szöveget, hanganyagot veszünk át és pazarolunk el azzal, hogy továbbmegyünk a következőre, miközben, ha valaki azt kérné, hogy foglald össze, nem biztos, hogy menne reflexből.
Ezt kell kialakítani, a reflexet, megszokni a nyelvet. Úgy, hogy időt adunk magunknak. A kisgyerekként is évekig tanultuk az anyanyelvünk és felnőttfejjel se megy mindig.
Miért nem adunk magunknak időt, mikor a másodikat, a harmadikat tanuljuk? És miért nem bocsátjuk meg magunknak, ha nem megy, ha egy kisgyereknek sem rójuk fel, ha hibázik?
Így összességében ennyit, élni a lehetőségekkel és ne rémissze meg őket az, ha félnek. Mert az jó dolog, erőt ad, energiát és eszközöket és a végén kiderül, hogy nincs mumus, amitől félni kellene. Csak kihívás és az, ha akarjuk és teszünk érte, megvalósítható.
